A jordániai foglalkozásokon részt vevő ötven nő közül most tizenhárman turnéznak a modernizált darabbal az Egyesült Királyságban. – A szereplők gyakran mondják, olyanok, akár Hekabé, Priamosz trójai király felesége. Nem is olyan rég ők voltak otthonuk „királynői", ők feleltek mindenért, míg a férjeik harcoltak. Aztán mindenüket elvesztették – meséli Lafferty. Euripidész szavaiban magukra ismernek, s miközben az ő szövegét adják elő, saját tragédiájukat is elmesélik. Egyikük arról beszél, hogyan sikerült észrevétlenül átjutnia az ellenőrzési pontokon, vajúdva, hogy aztán a kórház biztonságos menedékében adjon életet gyermekének. Csakhogy az épület üres volt. Az orvosok, ápolók elmenekültek a heves bombázások miatt. Egy másik nő unokatestvére elrablásáról és kivégzéséről számol be.
A társulat tagjai között egykor sikeres üzletasszony, gyógyszerész és egyetemista is akad.
– Menekültnek lenni nem olyasmi, amire büszkék vagyunk, de együtt kell élnünk ezzel. Mi nem a társadalom söpredéke vagyunk. Többségünk képzett, normális életet éltünk, aztán úgy alakult, hogy menekülni kényszerültünk. Ez bárkivel előfordulhat
– idézi a Sky News az egyik szereplőt, Waed Alsayyahot.
Egy másik lány mérnöknek tanult, néhány vizsgája volt csak hátra. Jordániában azonban diploma és hivatalos iratok nélkül esélye sincs munkát találni. – Dühíti őket a kép, amit a média fest róluk. Gyűlölik a tehetetlenséget, dolgozni szeretnének, csak épp nem kapnak rá lehetőséget – mondta a rendező, aki szerint a darab esélyt ad a menekült nőknek, hogy megváltoztassák a velük kapcsolatos előítéleteket. A londoni Young Vic Színház premierje jól sikerült, a kritikusok is méltatják a darabot, amelyet több nagyvárosban bemutatnak.
|
Trójai nők modern felfogásban
Fotó: Vanja Karasz |
A tizenhárom szereplő hamarosan visszatér Jordániába. A rendező szerint az európai út után még nehezebben viselik majd a mindennapokat a menekülttáborban. Arra, hogy szeretnének-e Európába jönni, Lafferty azt válaszolta, mindannyian szívesebben töltenének itt néhány évet, mint Ammánban, azonban nem tudják hosszú távon külföldön elképzelni a jövőt. – Bár már nincs ott semmijük, mégis visszatérnének Szíriába. Megrázó, ahogy arról beszélnek, mit sajnálnak leginkább, amit hátra kellett hagyniuk: a kilátást az erkélyről, a kerti hintát vagy az általuk gondozott jázmin illatát.
