Építkezés az ebola romjain

A túlzott nyugalom azonban Goffeau szerint rendkívül veszélyes. Egyelőre senki nem dőlhet hátra, és a legfontosabb, hogy nem feledkezhetnek meg az óvintézkedésekről. Egyáltalán nincs vége a járványnak, különösen vidéken aggasztó a helyzet… Az elszigetelt falvakba sokkal nehezebb eljuttatni az üzeneteket. Az embereknek ott is meg kell érteniük, hogy mi az ebola, és miként védekezhetnek ellene” – mondja Goffeau, aki szerint Monroviában is bármikor újra felszökhet a megbetegedések száma. Sőt az országon kívül is újabb gócpontok alakulhatnak ki. A szakemberek most Sierra Leonéra és Malira tekintenek aggodalommal.

Korántsem ért tehát véget minden idők legsúlyosabb ebolajárványa, amely a kutatások szerint egy kétéves kisfiútól indult. A New England Journal of Medicine-ben közölt tanulmány szerint a „patient zero”, Emile Ouamouno egy guineai faluban kapta el a vírust, egyelőre ismeretlen körülmények között. Az édesapa szerint a tünetek jelentkezése után néhány nappal, 2013. december 6-án halt meg. Három héten belül az édesanyja, a nővére és a nagyanyja is életét vesztette. A temetésekre sok barát és hozzátartozó érkezett – a közeli Sierra Leonéból és Libériából is –, így terjedhetett el Nyugat-Afrikában a vírus. A helyzetet súlyosbította, hogy a helyi hatóságok csak későn eszméltek rá, hogy nagyméretű járvánnyal állnak szemben. Egy évvel később a helyi és nemzetközi szervezetek azonban kezdenek úrrá lenni a helyzeten, így a fő kérdés most az, hogy mikor lehet az ebolajárvány végéről beszélni. „Lehetetlen megmondani. Szerintem csak akkor beszélhetünk az eboláról múlt időben, amikor meglesz a védőoltás és a gyógyszer” – mondja Goffeau.

Jelenleg több védőoltást és gyógyszert is tesztelnek. Az MSF jóvoltából decemberben háromféle kísérleti gyógyszert is kaphatnak a guineai ebolás betegek, ám a vállalkozás nem kockázatmentes, hiszen az idő szűke miatt nem volt lehetőség az ilyenkor bevett komplex állat- és emberkísérletekre. Az is példa nélküli, hogy a kétféle gyógyszert – és a túlélők véréből készült koktélt – nem tagadják meg senkitől, azaz nem lesz kontrollcsoport. Ez, illetve az állat- és emberkísérletek hiánya komoly etikai vitákat szított szakmai körökben. Az amerikai gyógyszereket engedélyező Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Felügyelet például azon az állásponton van, hogy a kísérletek csak abban az esetben lehetnek hatékonyak, ha van egy placebóval kezelt kontrollcsoport, és így össze tudják hasonlítani az eredményeket. A WHO és számos szakember azonban úgy véli, hogy már így is rendkívül nagy a feszültség a helyszínen, és a kísérleti gyógyszerek megtagadása az egészségügyi dolgozók testi épségét is veszélyeztetheti. Ha a guineai tesztek jövő februárra ígért eredményei biztatóak lesznek is, a járvány közel egy év alatt végzett pusztításának következményeit nehezen heverik majd ki a nyugat-afrikai országok.

Az egyik legsúlyosabban érintett szektor a korábban is gyenge lábakon álló egészségügy, amely mostanra lényegében összeomlott. Rengeteg orvos és nővér vesztette életét a járványban, amelynek következtében sorra zártak be a kórházak, míg mások ebolaközpontokká alakultak. Bár alig hallani róla, rengetegen halnak meg különféle betegségekben, mert nincs elég kórház és szakember, amely el tudná látni a pácienseket. Egy Monroviában tartózkodó magyar ápoló szerint rendkívül fontos lenne, hogy a nemzetközi szervezetek ne csak az ebolára koncentráljanak. „Most már bezzeg mindenki ebolaközpontot akar építeni, de rengeteg más betegség van, amiről a járvány során megfeledkeztek. Arra lenne szükség, hogy a nemzetközi szervezetek most ezekre koncentráljanak” – mondja a Népszabadságnak Jecs Lajos, akit öthetes kiküldetése utolsó napjaiban sikerül elérni. Az Országos Mentőszolgálat korábbi munkatársa az MSF-fel ment ki Libériába, és bár jókedvűnek tűnik a telefonban, nagyon megterhelő időszakon van túl. „Ezt nekünk is túl kell élni. Azt, hogy a betegeknek több mint 60 százaléka meghal, köztük gyerekek, nők, férfiak, fiatalok és idősek. Bárki áldozat lehet” – mondja Jecs, aki ennek ellenére bármikor visszatérne, mivel kijutott neki a különleges pillanatokból is. A kinti lét legmeghatározóbb élményét egy nyolcéves ebolás kisfiúnak köszönheti, aki családja nélkül, egyedül feküdt a kórház magas kockázatú zónájában. „Elhatároztam, hogy én leszek a második apja. Nagyon jóban lettünk, mindennap vittem be neki csokit titokban, hogy kicsit örüljön. Nagyon beteg volt, de szerencsére folyamatosan javult az állapota. Amikor meggyógyult, odajött hozzám és átölelt. Ez olyan élmény, amiért már megérte idejönni. Soha nem fogom elfelejteni” – idézi fel az ápoló, aki úgy véli, a nemzetközi közösség részéről későn jött a segítség.

Egyelőre senki nem dőlhet hátra, a járványnak még nincs vége Christopher Black / Reuters

Tény, hogy bár december óta érkeztek hírek az ebolajárványról, egészen addig „Afrika problémájaként” tekintettek rá, amíg az első amerikai és európai fertőzések meg nem kongatták a vészharangot. Hiába halt meg addig több ezer ember Nyugat-Afrikában, az első amerikai áldozat októberi halála hozta olyan közelségbe a járványt, hogy a pánik határán lévő „Nyugat” feleszmélt. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is akkoriban dorgálta meg igencsak az addig szerényen adakozó tagországokat, amiért az egymilliárd dolláros ebolaalapba mindössze 100 ezer dollár folyt be. Az egészségügyi dolgozókon és kórházakon túl ugyanis igen nagy szükség van az anyagi támogatásra a régióban, amelynek nemcsak az egészségügyi rendszere sínylette meg a járványt, hanem gazdasága is. Pedig 2013 decembere előtt figyelemre méltó fellendülés volt tapasztalható Nyugat-Afrikában. Amadou Sy, a Brookings Intézet Afrika-szakértője szerint ezek az országok évekig tartó polgárháborúk után, nagyon mélyről indultak, így 2012–2013-ban már egész nagy növekedést produkáltak. A világ országainak GDP-növekedését összesítő Világbank-listán Sierra Leone a második, Libéria pedig a hatodik helyet foglalta el 2013-ban. Sy szerint azonban az országokat sokként érte a meglepetésszerű járvány, amire addig közép-afrikai kórként tekintettek. „Vegyük Libéria esetét. A 2011-es választások után az elnök egy nagyon gyenge lábakon álló ország irányítását vette át. Újra kellett indítania a gazdaságot, sok helyen még áram sem volt. Minden az újjáépítésről szólt, amikor jött a sokk. A járványnak kétségkívül nagy hatása lesz a költségvetésre és a kormányra is” – magyarázza a Népszabadságnak a szenegáli szakértő, aki rögtön szemlélteti is a visszaesés mértékét: ha az Egyesült Államokat vesszük példaként, olyan, mintha az USA gazdasága a 2009-es szintre esett volna vissza.

A Világbank becslése szerint a járvány 3–4 milliárd dollárjába kerül majd a régiónak. A hosszú távú hatásokon túl a jelenlegi állapot is épp elég kétségbeejtő. A 2013 decembere előtti aktív munkavállalók közel fele vesztette el az állását, mivel a káosz miatt nem tudtak bejárni a munkahelyükre, vagy egyszerűen nem volt hova bejárni. Az egyik legaggasztóbb terület azonban az élelmezés, hiszen a mezőgazdaságot is súlyosan érintette az elmúlt év: az olyan alapvető élelmiszerek is több mint kétszeres áron cserélnek gazdát, mint a manióka. „Ha a befektetők elpártolnak is, idővel visszatérnek. De ha elvész a termés, az élelmiszer-biztonsági problémákhoz vezet” – mondja Sy, aki mindezek ellenére optimista, hiszen a polgárháborúból is kilábalt a gazdaság. A társadalmi következményektől azonban igencsak tart. Folyamatosan érkeznek hírek az árván maradt gyerekekről. Az UNICEF adatai szerint négyezer nyugat-afrikai gyerek vesztette el a közvetlen hozzátartozóit. „Amikor meghaltak a szüleink, semmink nem volt, még egy falat ételünk sem. Senkitől nem kaptunk ételt vagy pénzt” – nyilatkozta a The Guardian munkatársának három árván maradt Sierra Leone-i gyerek, akiknek a nélkülözésen túl a helyzet okozta traumával is meg kell küzdenie. Ilyen körülmények között oktatásra gondolni luxusnak tűnik. A gyermekvédelmi szervezet szerint az érintett országokban 8,5 millió 20 év alatti fiatal él, 40 százalékuk jelenleg nem jár iskolába. Pedig részben ennek a generációnak a feladata lesz, hogy talpra állítsa a régiót. Ez azonban aligha sikerül segítség nélkül. „Most, hogy lecsengőben van az ebola, kezdenek magukhoz térni az országok, de nagy szükség van a külföld támogatására” – véli Jecs.