„Bizonyos tradíciókat meg kell őrizni, de a női nemi szerv csonkítása és a gyerekházasság a szenvedésen túl a közösség alkalmazkodóképességét is gyengíti” – mondja Pauline Kinyarkyo, az Enaitoti Naretu Olmaa (az Enaitoti a rászorulók élelmezését jelenti) nevű nőjogi szervezet alapítója Kenyában tett látogatásunkkor. Az 1994-ben létrehozott szervezet az elnök szerint információval „táplálja” a maszájokat. Ma már 167 tagjuk van, 2008-ban pedig nem kormányzati szervezetté (NGO) nőtték ki magukat.
A tanzániai határhoz közeli Narokban működő szervezet 2063 árvát és nehéz körülmények közt élő gyereket segít, 674 háztartásnak nyújt segítő kezet, 3 támogató csoport foglalkozik a HIV-fertőzöttekkel, és rengeteg nőnek adnak munkát: az általuk készített ékszereket árusítják, hiszen a nők egyedül nem találnának megfelelő piacot. Az idevezető út azonban rögös volt és fájdalmas.
„Kora reggel anyám felkeltett. Tudtam, mi fog történni, de fogalmam sem volt arról, milyen lesz. Nem volt szavam, ez nem az én döntésem volt. Át kellett rajta esnem és kész” – mesél könnyeivel küszködve körülmetéléséről. 11 éves volt, a főleg sárból és marhatrágyából készült kunyhójukban, az úgynevezett manyattában egy nő a hátát támasztotta, két nő lefogta a lábát, egy negyedik pedig kimetszette a külső nemi szerveit. „A körülöttünk döngicsélő legyeket lecsapták, majd némi tehéntejjel és zsírral együtt a sebre tették” – magyarázza.
Ezután tehénvért adtak neki, kompenzálandó a vérmennyiséget, amit vesztett. A felépülés hetekig tartott, utána pedig szinte azonnal férjhez adták egy öregemberhez.
„A szex nem fájdalmas, de nem is igazán élvezetes. Pont ez a célja: csökkenti a nemi vágyat, és így a nő hűséges marad”
– magyarázza Pauline, majd hozzáteszi: a szülésnél a sebet ismét fel kell vágni, az egész megpróbáltatás kezdődik elölről. Pauline 25 éves korában elvált, és a Kenya délnyugati részén fekvő Narokba ment. Egy keresztény missziónak köszönhetően fogant meg a nőjogi szervezet ötlete.
 |
Pauline Kinyarkyo a női nemi szerv csonkítása és a gyerekházasság ellen is harcol
A szerző felvétele |
Céljuk a kiszolgáltatott nők és gyermekek kulturális, egészségügyi, gazdasági, oktatási támogatása, fejlesztése, nincs azonban könnyű dolguk. A falvakban ugyanis még mindig a régi szokások élnek. Kenya legismertebb és leglátogatottabb nemzeti parkja, a Masai Mara Rezervátum közelében fekvő Enkikwei nevű faluban a nem körülmetélt nők például nem is mehetnek férjhez.
A település 15-20, sárból tapasztott, tüskés bozóttal körbekerített, kör alakú, ablaktalan kunyhóból áll, a kerítésen belül kecskék, csirkék és kutyák mászkálnak. A férfiak kék-piros, leginkább a skót kockás szövethez hasonlítható leplet viselnek, fülükbe, nyakukra és kezükre tömérdek, gyöngyökből fűzött ékszert aggatnak. A nők szintén tradicionális viseletben fogadnak bennünket. Itt senki sem keresztény, ahogy több helyi törzs vallásában, úgy itt is Enkait tekintik az egyetlen istennek. Rendszerint tehénért és gyerekekért fohászkodnak hozzá – ez a túlélés két záloga számukra.
A földeket közösségi tulajdonban használják legeltetésre, a pásztorok pedig folyton vándorolnak, szabadon hagyva egy-egy területet tartaléknak. „Esős évszakban tejelnek az állatok, ilyenkor az a fő táplálék a hús mellett, de amikor szárazság van, akkor marad a tehénvér” – mondja a 60 éves Nikuama, akinek 10 gyereke van, akik közül jó néhányan iskolába járnak. „A gyerekek sorsáról mindig a férfi dönt – mondja. – Nem szerelemből házasodunk, az apám mondta meg, kihez kell férjhez mennem” – válaszolja, mikor a házasságáról kérdezem.
Enkikweiben 46 férfi és 80 nő él, összesen 12 család. A poligámia természetes a számukra. A feleségeket a férfiak apja választja ki, két házasság között pedig átlagosan négy év telik el. Ennyi idő kell ugyanis ahhoz, hogy még több tehénre, kecskére és bárányra tegyenek szert a férfiak. Az első feleség általában 15 év körüli, a lányok az utóbbi években az általános iskola befejezése után mennek csak férjhez.
|
| Veres Dóra / Népszabadság |
„Minél több tehened van, annál több feleséged lehet” – mondja Nikuama, majd hozzáteszi: az asszonyok nem élnek együtt, a férfi rendszerint két éjszakát tölt az egyik, majd két éjszakát a másik kunyhóban. A nők egyébként rendszeresen beszélnek, segítik egymást. Egy átlagos napon általában 10-15 kilométert gyalogolnak, hogy 20 liter friss vízzel térjenek vissza. Utána újabb 7 kilométert tesznek meg, hogy eljussanak a bozótoshoz és tűzifát gyűjtsenek. Napközben a házakon dolgoznak, toldozzák-foldozzák, ha szükséges, újakat építenek, és ők gondoskodnak az ételről is a család számára.
Mint mondják, az utóbbi években egyre messzebb kell menniük, hogy vizet találjanak. Számukra a föld és az állatok jelentenek mindent. Pénzük nem nagyon van, nem abban mérik a vagyont. Ugyanakkor a fejlesztések nem mennek pénz nélkül. A Narok megyei kormányhivatal havonta átlagosan 500 millió shillinget keres a szafarikért idelátogató turistákon. A bevétel 19 százalékát a terület fejlesztésére – iskolák építésére, iskolabusz üzemeltetésére és kutak ásására – fordítják.
|
| Veres Dóra / Népszabadság |
A modernizáció a maszájokat is elérte, ma már sokan egyetemre járnak. A diplomát szerző fiatalok a házasság előtt sokáig járnak a barátnőikkel, így van ezzel James Nakola és a 26 éves William Tiampatin is. Mind a két fiú tradicionális törzsi népviseletben fogad Narokban, azonban William zokniban van és túrabakancsot visel. Övére tőrt csatol, bal karján óra, kezében pedig egy hagyományos maszáj lándzsa – valószínűleg csak a látszat kedvéért. William mobiltelefonja lebuktatja őket. Miután megcsörren, a lepel alá nyúlva előveszi, s előbukkan a rövidnadrág.
Mind a kettőjüknek van barátnője, és azt mondják, a kapcsolat megváltozna, ha a lányt feleségül vennék. Mint mondják,
a tanult, egyetemet végzett nők munkát vállalhatnak, ám legfontosabb dolguk továbbra is a háztartás vezetése és a gyerekekről való gondoskodás.
Az engedetlen nők büntetésre számíthatnak: úgy gondolják, teljesen rendben van, ha megütik a szófogadatlan asszonyokat. „Fejbe verjük az oringával (maszáj szó, gömbölyű végű, fából készült eszközt jelöl), de aztán gyógynövényekből főzetet készítünk és meggyógyítjuk” – mondja James.
|
| Veres Dóra / Népszabadság |
Amikor felvetem, hogy ezért Európa nagy részén akár börtön járhat, felháborodva megjegyzi, ez elképesztő, micsoda igazságtalanság! Mint mondják, gyakori a fehér nők és maszáj férfiak közti házasságkötés. A turisták szerelembe esnek az idegenvezetőjükkel, és ideköltöznek – igazi love storynak hangzik. Azonban a fehérek sem számíthatnak jobb bánásmódra: „Egy nő csak egy nő. Nem számít, fehér vagy fekete” – jegyzi meg James.
Míg a falvak közelében rendszerint nincs kórház, sem orvos, és a betegeket gyógynövényekkel, a nem keresztény községekben pedig még marhavérrel is kezelik, a városokban élő maszájok orvoshoz fordulnak, ha egészségügyi problémájuk van. „Én rendszeresen járok HIV-szűrésre is, de ez nem általános” – mondja James, majd hozzáteszi: még az ő modernebb, felvilágosultabb falujában is tabu a téma. Nem beszélnek a betegségről, ha valaki megtudja, hogy elkapta a vírust, titkolja a többiek elől.
|
| Veres Dóra / Népszabadság |
Ennek ellenére az óvszer használata még mindig ritka. A fiúk általában 15-16 évesen kezdenek nemi életet élni, míg a lányok 14-15 évesek az első szexuális aktus idején. Amikor a homoszexuálisokkal kapcsolatban kérdezem őket, felhördülnek.
A Hétvége mellékletből ajánljuk
„A melegeknek nincs helyük Kenyában”
– reagálnak hevesen. Ők maguk állításuk szerint sohasem találkoztak még homoszexuálisokkal, ugyanakkor megjegyzik: ha találkoztak volna, arról sem tudnának. „Ez olyan, mint a HIV. Senki se beszél róla. Ha pedig valakiről kiderülne, hogy a saját neméhez vonzódik, biztosan kitagadnák a közösségből” – magyarázza James.
|
| Veres Dóra / Népszabadság |
Hiszen hogyan is gondoskodhatnának az utánpótlásról, hogyan vállalhatnának gyereket? Márpedig a gyerek a jószágok mellett a legfontosabb. Hatalmas mulatságot csapnak, ha gyermek születik: levágnak egy kecskét, tehenet vagy bárányt, aztán hajnalig táncolnak és énekelnek.
A fiúk a diploma megszerzése után sem szeretnék elhagyni a falujukat. William menedzsmentet tanul, és egy emberi jogi szervezetnek dolgozik. Mint mondja, változást szeretne hozni a maszájok életébe. Új iskolákat szeretne építtetni, jobb utakat, korszerűbb házakat, és egy maszáj kórház is jól jönne. Egyetlen dolgon azonban semmiképp sem változtatna: a férfiak teljhatalmán.
Szerzőnk afrikai tanulmányútja a Minority Rights Group nemzetközi kisebbségvédő szervezet segítségével valósult meg.
Fájdalmas és felesleges
Kenyában 2001 óta illegális a nők körülmetélése, az UNICEF 2013-as adatai szerint azonban 27 százalék a megcsonkított nők aránya. A maszáj közösségben egy 2009-es egészségügyi felmérés szerint ennél is magasabb, 73 százalék a körülmetélésen átesett nők száma. A WHO jelentése szerint a beavatkozásnak semmilyen kedvező egészségügyi hatása nincs, sőt, erős vérzéshez vezethet, nagy a fertőzés kockázata, vizelési problémákat, valamint meddőséget okozhat, továbbá megnő a szülési komplikációk és az újszülött-elhalálozás kockázata is. A maszájok többsége ennek ellenére úgy tartja, hogy a nem körülmetélt nők nem is igazi nők. Enkikweiben az asszonyok azt mondták, a közösség kiközösíti azokat, akik nem vetik alá magukat a csonkításnak.
