galéria megtekintése

Megjelent a Munkáspárt végzete

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 17. számában
jelent meg.

R. Hahn Veronika
Népszabadság

Még mielőtt a szavazócédulák ma megérkeznének a Labour hatszáztízezerre dagadt tagságának postaládájába, két volt miniszterelnök, Gordon Brown és Tony Blair is felemelte szavát a túl radikálisnak ítélt jelölttel szemben.

Ahogy egy éve, a Skócia függetlenségéről szóló népszavazás előtt, úgy most a Labour új vezetője megválasztásának küszöbén is fordulatot idézhetnek elő Gordon Brown józanságra intő szavai. Az exkormányfő vasárnap a londoni Southbank Centre-ben tartott beszédében felszólította a párt szavazásra jogosult, immár több mint hatszázezer tagját, hogy ne voksoljon olyan jelöltre, akinek nincs esélye a 2020-as választás megnyerésére. „Nem számít az elvek feladásának, ha egy párt meg akarja ragadni a hatalmat!” – jelentette ki a ritkán megszólaló politikus, arra is figyelmeztetve, hogy a párt csak kormányt alakítva tud segíteni a társadalom legszegényebb és legsérülékenyebb tagjain.

Brown érzékeltette, hogy a népszerűségi listákat vezető Jeremy Corbyn által képviselt, a nyolcvanas évek keményvonalas céljaira emlékeztető program nem lesz képes megakadályozni egy újabb konzervatív győzelmet. Az elmúlt napokban az 1997 és 2010 között a brit középosztály támogatását is élvező „Új Labour” több sztárja, élükön Tony Blair is hallatta hangját. A párt legsikeresebb, sorozatban három választást nyert vezetője kihalással fenyegetett Corbyn megválasztása esetén.

A választásra jogosultak hétfőn kapják meg szavazócédulájukat. Bárki jogosult a postán vagy a világhálón keresztül véleményt nyilvánítani, aki a múlt hét közepéig közvetlenül vagy a szakszervezeteken keresztül csatlakozott a Munkáspárthoz. Nemhogy a közvélemény és a politikai kommentátorok, de maga a munkáspárti vezetés is meghökkenve fogadta, hogy a befutóban száznegyvenezren, a kampány kezdete óta pedig négyszázezren léptek be a Labourbe.

 

Közvéleménykutatások szerint az újoncok többsége Jeremy Corbynt támogatja. A YouGov legutóbbi felmérése alapján a 66 éves, az észak-londoni Islingtont harminckét éve képviselő veterán politikus 57 százalékos népszerűséget élvez.

Sokat mond azonban az Independent on Sunday és a Sunday Mirror megrendelésére készült ComRes-felmérés: 31 százalék szerint Corbyn okozná a legtöbb kárt a pártnak a 2020-as választás előtt. Ellenfelei, a korábban kormányzati tisztségeket viselő Andy Burnham és Yvette Cooper, valamint a kívülállónak számító Liz Kendall közül a volt egészségügyi miniszter, Burnham látszik a legkevésbé ártalmasnak. Bár lemondott parlamenti mandátumáról, és egyelőre a New Yorkban székelő International Rescue Committee vezérigazgatója, a Munkáspárt legnagyobb reménységének David Miliband volt külügyminisztert tekintik, aki 2010-ben a vezetőválasztáson alulmaradt öccsével, Eddel szemben.

A vasárnapi brit lapok, köztük a konzervatív The Sunday Times és a baloldalhoz közel álló The Observer szerint az elmúlt héten befolyásos munkáspárti személyiségek, köztük a fiatal nemzedéket képviselő Tristram Hunt és Chuka Umunna sikertelenül próbálták meg rávenni Burnhamet, Coopert és Kendallt, hogy egyiküket közös jelöltté nyilvánítva akadályozzák meg Corbyn különben elkerülhetetlennek látszó megválasztását. Ugyancsak megbukott az a kísérlet, hogy Harriet Harman, a párt ügyvivője a taglétszám hirtelen megugrása, a „flashmob”, villámcsődület politika jelei miatt felfüggessze a választási folyamatot. Az eredményt szeptember 12-én hirdetik ki.

Jeremy Corbyn a Margaret Thatchernek öltözött Matt Tedford humoristával fog kezet
Jeremy Corbyn a Margaret Thatchernek öltözött Matt Tedford humoristával fog kezet
Russell Cheyne / Reuters

Az új munkáspárti vezetőt hamar bedobják a mély vízbe, hiszen a konzervatív kormány nem sokkal később olyan kényes törvényjavaslatokat terjeszt az alsóház elé, mint a sztrájkjog szigorítása, a pénzügyi felelősségről szóló charta a költségvetési többlet kötelező bevezetéséről, a bevándorlás szabályozása és jóléti rendszer reformja. A Downing Street 10. állítólagos reményei szerint ezek az ellentmondásos témák már az első hónapban „megölik” majd a Labour új frontemberét.

Jeremy Corbyntól számos ok miatt retteg a Labour eddigi elitje. A közüzemi szolgáltatások újraállamosítására, a személyi jövedelemadó felső határának emelésére, a nukleáris elrettentő rendszer leépítésére, a megszorító intézkedések visszavonására, köztük az egyetemi tandíj megszüntetésére irányuló tervei egyaránt vitatottak, és megosztják a munkáspárti sorokat. Igaz, sok új tagot vonzott a pártba, ám az elemzések szerint még több britet elijesztene, ha őt választanák meg a Labour új vezérének.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.