galéria megtekintése

Cameron javaslatai a magyarokat is érintik

Ma Orbán Viktorral tárgyal a torykat immár tíz éve irányító David Cameron. A budapesti állomás az Európai Unió reformjáról döntő februári csúcsértekezletet megelőző diplomáciai körút része. A kitartó és karizmatikus brit kormányfő politikai öröksége múlhat a következő hónapok történésein.

David William Donald Cameron 2010. május 11-én költözött be a Downing Street 10.-be. 43 évesen ő lett 1812 óta a legfiatalabb brit miniszterelnök. A Konzervatív Párt irányítását négy és fél évvel korábban, 2005 decemberében – a toryk sorozatban harmadik választási veresége után – vette át. Pozícióba kerülése váratlan volt, hiszen nem számított politikai nagyágyúnak. Győzelmét elsősorban a kampány döntő pillanatában tartott szenzációs, egy szál papír nélkül megtartott beszédének köszönhette.

David Cameron a decemberi EU-csúcson
David Cameron a decemberi EU-csúcson
Yves Herman / Reuters

A többszörösen megalázott toryk egy olyan fiatal, megnyerő, dinamikusnak ígérkező vezetőbe helyezték bizalmukat, aki a modern, a társadalom kevésbé szerencsés tagjai iránt együttérzést mutató konzervativizmus ígéretét villantotta fel. Barack Obamát megelőzve ígért „változásokat” – ha nem is globális ügyekben, de a párt gondolkodása, érzelmei és imázsa terén.

 

A kormányfővel kapcsolatban ma is sokan emlegetik kivételezett hátterét. Családja anyagiakban, politikai tapasztalatokban és kapcsolatokban sem szűkölködött. Az ifjú Cameron a létező legjobb oktatásban részesült, a szigetországnak számos miniszterelnököt kinevelt internátus, az Eton után az Oxfordi Egyetemen szerzett diplomát az elit politika, filozófia és közgazdaságtan szakon.

Amint azt maga sem győzi eléggé hangsúlyozni, legjobb döntése 1996-os házassága volt az arisztokrata famíliából érkezett Samantha Sheffielddel. A család tragédiáját, első fiuk, a súlyos fogyatékokkal született Ivan szenvedését és 2009-ben mindössze hatévesen bekövetkezett halálát az egész ország mély együttérzéssel követte. A tapasztalat nyomán David Cameron szívügyévé vált az NHS, az ingyenes egészségügyi ellátás színvonalának javítása, noha a 2008-as pénzügyi válság és a korábbi túlköltekezés következtében a közkiadások megnyirbálása állt gazdaságpolitikája középpontjában. A házaspárnak egyébként három egészséges gyermeke van.

Cameron még a tavalyi májusi választás előtt bejelentette, hogy több parlamenti kampányban már nem vesz részt. Így a liberális demokratákkal alkotott koalíciót követő első színtiszta konzervatív kormányzása idején már politikai hagyatékára is gondolnia kell. Miután magát gyakorlatias, pragmatikus, az ideológiától tartózkodó személyiségnek tekinti, egyelőre nem emlegetik vele kapcsolatban a „cameronizmus” eszméit, ellentétben a „thatcherizmussal”, vagy akár a „blairita” nézetekkel.

Fókuszban a magyar munkavállalók

Cameron és Orbán Viktor budapesti találkozójának kulcskérdése az Európai Unió reformjára vonatkozó brit javaslatcsomag. A kezdeményezések egy része, például az eurózónán kívüli tagállamok bevonása a közös pénzzel kapcsolatos döntésekbe vagy a nemzeti hatáskörök bővítése nyilván egybeesik a magyar kormány szándékaival. A döntő az Egyesült Királyságban munkát vállaló uniós állampolgárok négyéves kizárása a szociális ellátásból. A brit javaslat legalább százezer magyart érint, akik a kérdésben nyilván támogatást várnak otthonról.

Eddigi legnagyobb vívmánya valószínűleg az Egyesült Királyság megőrzése a Skócia függetlenségéről szóló 2014-es népszavazáson. A hátralévő évek nagy kihívásai közé tartozik a költségvetési deficit visszaszorítását célzó program befejezése, amelynek sikerén múlhat Cameron utódlása is. A „felszentelt” örökös a kormányfő régi meghitt barátja, George Osborne. A Downing Street-i szomszédok naponta legalább kétszer egyeztetnek. A konzervatív vezető nagy szerencséje, hogy a pénzügyminiszter a szövetségese, és nem okoz örökös feszültséget, mint egykor Gordon Brown Tony Blairnek.

Fortuna más területeken is kegyébe fogadta Cameront. Sorozatban a harmadik, a szavazópolgárok jelentős része által elutasított munkáspárti vezér, Brown, Ed Miliband és most Jeremy Corbyn az ellenfele. Oly sok más politikussal ellentétben a tory vezetőn nem hagytak kitörölhetetlen nyomot a kormányzati évek. Az angol nyelvbe „chillaxing”-ként bevonult rendszeres kikapcsolódásának köszönhetően is megőrizte fiatalosságát, kisimult vonásait. A brit közvélemény számára megnyugtató, hogy a legnehezebb helyzetekben is mindig higgadtnak, határozottnak tűnik. Kitartására és karizmájára egyaránt nagy szüksége lesz a következő hónapokban, amikor a szigetország jövője szempontjából kulcsfontosságú, az EU-tagságról döntő referendumot készíti elő odahaza, Brüsszelben és diplomáciai offenzívája során, amelynek mai állomása Budapest.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető