galéria megtekintése

Brazília az első színesbőrű elnökére vár

0 komment

NOL

Marina Silva a második fordulóban győzhet Dilma Rousseff ellen.

Egy hónappal a brazil elnökválasztás előtt a felmérések patthelyzetet jeleznek a Munkáspárt (PT) színeiben újrainduló jelenlegi államfő Dilma Rousseff és Marina Silva, a Szocialista Párt (PSB) új jelöltje között. A múlt héten rendezett első tévévita után Rousseff még 34:29 arányban vezetett a vetélkedésbe csak utólag, a szocialisták eredeti jelöltje, a légiszerencsétlenségben augusztus 13-án elhunyt Eduardo Campos helyébe lépett Silva előtt.

Marina Silva egy kampánygyűlésen. A szegénysorból az elnöki székbe
Marina Silva egy kampánygyűlésen. A szegénysorból az elnöki székbe
Paulo Whitaker / Reuters

A brazil hírmagyarázók szerint a fej fej melletti állásból az következik, hogy Rousseff aligha nyer az első fordulóban, a másodikban pedig egy hónapokkal ezelőtt még elképzelhetetlennek tartott meglepetésként akár alul is maradhat. Ez azért történhet így, mert az első fordulóban induló harmadik jelölt, a konzervatív szociáldemokrata Aécio Neves hívei inkább az ellenzéki Silvára szavaznak majd.

 

Az 56 éves Silva először 2010-ben már indult elnökválasztáson, de akkor újonnan alapított Zöld Párt színeiben a harmadik helyen végzett az első fordulóban és így kiesett a további küzdelemből. Az érdemének tarják, hogy noha időnként pártot váltott, soha nem terelődött rá korrupció gyanúja, miközben a jelenlegi rendszer éles kritikusának számít. Ha a jóslatok beválnak, a szegénysorból, tízgyerekes, kaucsukgyűjtő családból származó Silva személyében Brazíliának első ízben lesz színesbőrű – nem „fekete” (preto), hanem a brazil statisztikai hivatal meghatározása szerint „barna” (prado) – választott elnöke.

Silva kampányának fő jelszava, a „pragmatizmus álmokkal", azaz a gazdasági növekedés és a szociális igazságosság összeegyeztethetősége. Elkötelezett Brazília környezetvédelme mellett. A Rousseff előtti elnök, Ignácio Lula da Silva kormányában környezetvédelmi miniszter volt, de 2003-ban a Lula-féle Munkáspártból is kilépett az Amazonason tervezett vízi erőmű miatt. A politikába most annak a PSB-nek az oldalán lépett újra sorompóba, amely az idén szállt ki a Rousseff mögötti baloldali pártok szövetségéből. Figyelemre méltó fejlemény, hogy a brazil tőzsde igen pozitívan reagált arra, hogy Campos halálával ringbe szállt.

Rousseffel a tévévita előtt
Rousseffel a tévévita előtt. A második forduló dönthet
Paulo Whitaker / Reuters

A hétvégi felmérések eredményében egyébként már tükröződhetett a brazil statisztikai hivatal bejelentése, miszerint a 180 milliós, a világ hetedik gazdasági hatalmának számító Brazíliában a GDP növekedése megtorpant, sőt, a második negyedévben 0,6 százalékkal vissza is esett. Dilma Rousseff elnök és gazdasági minisztere, Guido Mantega a kedvezőtlen világgazdasági helyzetnek, illetve a futball-vb okozta munkaszüneteknek tudta be ezt, azt ígérve, hogy az év végére, ha tervezett 1,8 százalékos növekedés nem is, de legalább egy százalék körüli összejön.

Brazília GDP-je utoljára 2009 első fél évében mutatta a „technikai recesszió" jeleit, aztán meglehetően hullámzó teljesítményt produkáltak. 2010-ben 7,5 százalékos volt a növekedés, majd 2011-ben 2,7, egy évvel később csak 1, majd tavaly 2,5 százalék.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.