galéria megtekintése

Fehérre mosná a menekültek arcát, hogy ne bántsák őket

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 31. számában
jelent meg.

Munkatársainktól
Népszabadság

Négyen már előzetes letartóztatásban vannak az embercsempészek közül, akiknek közük lehetett 71 menekült halálához. A rendőrség egy ötödik gyanúsítottat is elfogott, de a bűnszervezet magyarországi szálainak felgöngyölítése még nem fejeződött be.

Megmentették a szomjhaláltól azt a három gyermeket, aki két tucatnyi más menekülttel összezárva fuldoklott egy furgonban Felső-Ausztriában. A hatóságok St. Peter am Hart településen ellenőrizték azt a gyanús járművet, amelyben afgán, szíriai és bangladesi menekültek zsúfolódtak össze.

Két ötéves kislány és egy hatéves kisfiú már szinte öntudatlan volt a kiszáradás miatt.

Szlovákiában vasárnap hajnalban három magyar állampolgárt – két férfit és egy nőt – tartóztattak le. Zsolna közelében egy lengyel rendszámú Fiat haszonjárművet állítottak meg a rendőrök. A teherautót a 36 éves K. Terézia vezette, aki később bevallotta, hogy a raktérbe zsúfolt 19 szíriai felnőttet és a hozzájuk tartozó tíz gyermeket Csehországon keresztül Németországba akarta szállítani.

 

Ezek az esetek is azt sejtetik, hogy az előző napokban 71 áldozatot követelő parndorfi menekülttragédia sem fogja elrettenteni az embercsempészeket, és talán csak óvatosabbá teszi őket.

A Kecskeméti Járásbíróság szombaton előzetes letartóztatásba helyezte azt a három bolgár és egy afgán férfit, akiről feltételezhető, hogy közük volt a hűtőkocsiban megfulladt 71 menekült halálához. Nem emberöléssel, hanem bűnszervezetben, a sértettek sanyargatásával, üzletszerűen elkövetett embercsempészéssel gyanúsítja őket az ügyészség. Ezt 2 és 16 közötti szabadságvesztéssel fenyegeti a törvény. A gyanúsítottak közül ketten már korábban a hatóságok látókörébe kerültek embercsempészés gyanújával. A letartóztatási határozat nem jogerős, mivel a gyanúsítottak – egy 28 éves afgán, egy 29, egy 30 és egy 50 éves bolgár férfi – fellebbeztek.

A gépkocsi román állampolgárságú tulajdonosa nincs a letartóztatottak között, mivel a tragédia idején nem volt birtokában a jármű.

Szombat este még egy bolgár férfit vett őrizetbe a Készenléti Rendőrség. Szintén embercsempészettel gyanúsítják. Úgy tudjuk, a bűnszervezet magyarországi szálainak felgöngyölítése ezzel még nem fejeződött be. A nyomozók a gyanúsítottak kapcsolatrendszerét igyekeznek feltérképezni, hogy tisztázzák, kik bízták meg őket a 71 – főként szír – menekült Ausztriába szállításával. Bár döntés még nincs, a magyar hatóságok nagy valószínűséggel minden itt elfogott gyanúsítottat rövid időn belül átadnak Ausztriának.

Időközben jelentkezett az Indexnél egy magyar kamionos, aki azt állítja, látta, amint az embercsempészek szerdán otthagyják a halottakkal teli kisteherautójukat az osztrák A4-es autópályán. Tragédiára nem gondolt, de utólag úgy véli, éppen akkor döbbenhettek rá a szörnyűségre.

Munkatársunk vasárnap végigautózott Győrtől Parndorfon át a bécsi repülőtérig.

Érzékelhető belső ellenőrzéssel nem találkozott Burgenlandban, a zárt teherautókat sem állították meg, igaz, az útépítés miatt erre hely sem nagyon lett volna.

Győrtől Hegyeshalomig egy magyar rendőrautó szolgált a sztrádán, bement minden parkolóba, ellenőrzött egy román rendszámú, lefüggönyözött furgont, és a környéken is szétnéztek a járőrök, de menekülteket és embercsempészeket nem találtak.

Öt kilométerrel a hegyeshalmi átkelő előtt mi viszont találkoztunk három, a szalagkorlátnak támaszkodó menekülttel. Terepszínű ruhát viseltek, mutatták, mennyire elkopott sportcipőjük a gyaloglásban. Valakinek fizettek azért, hogy Ausztriába fuvarozza őket. A sofőr azonban Hegyeshalom előtt megszabadult tőlük, majd a közeli parkolóban megfordult, és visszaindult Budapest felé.

Négyen már előzetesben várják a parndorfi tragédia ügyében indult nyomozás végét
Négyen már előzetesben várják a parndorfi tragédia ügyében indult nyomozás végét
Zsámbóki Dóra / Népszabadság

A magyarok körében népszerű parndrofi bevásárlóközpont közelében tizenkét menekültet láttunk. Szíreknek vallották magukat, és azt mondták, nem félnek, mert őket befogadja Németország. Bécsig gyalog mennek, oda érkeznek értük kocsikkal a Németországban már legálisan dolgozó barátaik.

A burgenlandi szélmalmok alatti falvak többségében kevés embert láttunk. Egy kertésznadrágos, hunyorgó férfi szerint azért veszélyesek a menekültek, mert olyanok, mint a rágcsálók, elpusztítják a terményt. A szomszédos településen tűzoltóbált tartottak, fapadokon ülték körbe az asztalokat.

– Ha hoznánk néhány menekültet, elférnének az asztaluknál? – kérdeztük. – Oké – ugrott fel az egyik tűzoltó –, fehérre mosnám az arcukat, hogy ne bántsák szerencsétleneket a színes bőrük miatt.

De jutna nekik ebéd is, ha igyekeznének.

A korábban közismerten befogadó Burgenlandban az utóbbi időben sokat változott a közhangulat, s ezt a politika is követte. Hans Niessl, Burgenland szociáldemokrata vezetője már hónapokkal ezelőtt az ideiglenes határellenőrzés bevezetését szorgalmazta, s ezt most megismételte a migránsok ausztriai tragédiája nyomán. Cselekvési tervet is bemutatott, zéró toleranciát hirdetett az embercsempészet ellen, és további száz rendőr Burgenlandba irányítását kezdeményezte.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.