„Bocsi anyu, még mindig meleg vagyok”

„Anyu súlyosan megbetegedett nemrégiben, és megengedte, hogy gondoskodjak róla” – meséli Szergej, a foglalkozás egyik résztvevője, aki hozzáteszi, már ez is haladás a korábbiakhoz képest, amikor még anyja kiabált vele, és nem engedte, hogy hozzányúljon a dolgaihoz – mindezt csak azért, mert meleg. 

„Az én szabadságom a tiédet védi” – olvasható Kirill Kalugin melegjogi aktivista molinóján, akit rendőrök vittek el tavaly augusztusban a Szentpéterváron tartott egyszemélyes tüntetéséről Alexander Demiancsuk / Reuters

Nina, a klub egyik veteránja úgy véli, bármilyen nagy a távolság a szülő és a gyermek között, a beszélgetés mindig segít. Nina szerint a szülőknek el kell magyarázni, hogy gyermekük nem olyan ember, akiket ők a tévékben láthatnak: „Sokáig tart, mire rájönnek, mi folyik itt. Minden szülő szereti a gyerekeit, meg fogják érteni” – jegyzi meg a lány, mire társai olyan történeteket kezdenek el mesélni, amelyekben a szülők kitagadták gyermeküket másságuk miatt: „Oké, nem minden, de a legtöbb igen” – javítja ki magát Nina.

Dimitrij: „Bocsi anyu, még mindig meleg vagyok”

Az orosz fiatal, Dimitrij is résztvevője a csoportfoglalkozásnak, és neki is főleg negatív tapasztalatai vannak a családi elfogadással kapcsolatban. Dimitrij először 18 éves korában vallott színt. Azt feltételezte, minden simán megy majd, és nem nagyon készült a beszélgetésre. Eleinte anyja jól reagálta, de néhány órával később sírni kezdett:

„A HIV-ről kezdett ordítozni és arról, hogy soha nem lehet majd gyerekem” – emlékszik vissza Dimitrij, aki úgy döntött, ezek után nem beszél anyjának magánéletéről.

Kapcsolatuk javult, mert úgy tűnt, anyja is megfeledkezik fia homoszexualitásáról, a fiú azonban nem szabadult az érzéstől, hogy anyja nem fogta fel másságát. Három évvel később úgy döntött, ismét megpróbálkozik a vallomással. Még tájékoztató füzeteket is összegyűjtött az LMBTQ-közösségről. „Bocsi anyu, még mindig meleg vagyok” kijelentése azonban újabb vitákra adott okot.

Menetelés a gyűlölet ellen Szentpéterváron, 2014 novemberében Alexander Demianchuk / Reuters

Dimitrijnek a csoportban azt javasolták, nézesse meg anyukájával az Imák Bobbyért című filmet, amelyben a meleg főszereplő leveti magát egy hídról, mert vallásos szülei nem tudják elfogadni őt.

„Magamat láttam benne először és sírtam, olyan fájdalmas volt” – mondta Dimitrij, aki a filmet anyjával is megnézte, de nem értette annak reakcióját: az anya a közös filmezés után vallási ikonokat, ortodox folyóiratokat és brosúrákat hozott a lakásba. Egyértelművé vált, hogy úgy gondolta, az egyház az egyetlen módja annak, hogy megmentse fiát a homoszexualitástól.

Dimitrij ezek után nem állt szóba édesanyjával, és nem próbálkozott harmadszor is coming outtal, inkább azt mondta, barátnője van, annak ellenére, hogy több mint két éve bemutatta fiú párját édesanyjának. Az orosz férfi szerint megterhelő kettős életet élni, de nincs más választása, csak annyit tehet, hogy a Gregorijt Irinára változtatja, ha párjáról mesél.

A szülők klubja a Dimitrij történetéhez hasonlóakat nem szereti annyiban hagyni. A fiúnak is azt javasolják, hogy újra beszéljen anyjával. „Ha ő úgy gondolja, hogy a vallás segíthet nekem, hát legyen. A lényeg az, hogy az anyukám boldog” – zárja le a vitát Dimitrij, aki valószínűleg örökre a négy fal között fogja megélni másságát. 

A havi rendszerességgel életre hívott találkozókon a szülőket arra ösztönzik, tegyenek fel kérdéseket a mássággal kapcsolatban. Néhányan LMBTQ témájú filmeket is ajánlanak, mások – akik csak most készülnek előbújni szüleiknek – arról kérdezik a jelen lévő anyákat, hogyan kezdjenek hozzá mondanivalójukhoz.

Szása a szentpétervári csoport legújabb tagja, elmeséli, miért nem mer előbújni szüleinek: „Sokáig egy kis faluban éltem. Ott a »meleg« szó borzasztó jelentéssel bír, még az is elképzelhető, hogy elkapnak az utcán és megölhetnek miatta” – mondja a fiatal orosz fiú, aki hozzáteszi, ha bevallaná anyukájának, ő biztosan saját magát hibáztatná érte. A klub is megerősíti, hogy a kisvárosokban nehezebb színt vallani.

Elena: „Ez nem egy halálos ítélet”

Elena azért lett aktivista és a csoport tagja, mert úgy gondolja, hogy az LMBTQ közösség tagjai és szüleik számára hasznos lehet, ha egy olyan emberrel beszélhetnek, aki hozzájuk hasonló csónakban evez.

Fia, Dimitrij öt évvel ezelőtt coming outolt neki. A nőt először megijesztette, amit gyermeke mondott, mivel soha nem fordult meg a fejében, hogy fia meleg lehet.

„A beszélgetésünk után szörnyű volt” – emlékezett vissza. Elena úgy érezte, ő az egyetlen anya, akivel ez történik, és próbálta nem mutatni fiának, milyen ideges a dolog miatt. Aztán fia azt mondta: „Most úgy érzem, sokkal boldogabb vagyok, mint amikor tettetnem kellett, hogy az vagyok”, és megnyugodott.

Elenát fia egy évvel előbújása után vitte el a Szentpétervár központjában található épület pincéjébe, ahol hamar a földalatti PFLAG csapat aktív tagjává vált. Most ő segít más szülőknek, hogy elfogadják homoszexuális gyermeküket.

Elena szerint a szülők általában félelemmel telve jönnek a beszélgetésekre, és tragédiaként élik meg gyerekük másságát, pedig egy LMBTQ-személy szülőjének lenni nem egy halálos ítélet, boldogan együtt lehet vele élni. Az elfogadás folyamata sokáig is eltarthat, de a klub közössége felgyorsíthatja az elfogadást.

Az anyák úgy vélik, hogy az elfogadás problémája nemcsak feltétlenül rájuk, hanem az egész orosz társadalomra jellemző: ha a melegeket folyamatosan bántalmazzák a televíziókban, akkor miért kell hinni egy maroknyi embernek, aki másként gondolkodik róluk?

Ön engedélyezné a melegházasságot? Szavazzon!

Írországban népszavazás döntött arról, hogy a jövőben azonos neműek is köthetnek polgári házasságot.

Ön mit gondol? Ha részt vesz a szavazásban, véleménye megjelenik a szerdai Népszabadságban!