Itt van ugyanis a kijevi kormány ellen fellázadt erők bázisa. A tízemeletes épület most kísértetiesen emlékeztet arra, ahogyan a kijevi Szakszervezetek Háza nézett ki, amikor január-februárban a Viktor Janukovics államfő elleni tüntetők központjaként szolgált. A földszinten néhányan éppen falatoznak, a folyosókon szétszórt papírok, dossziék, irodaszerek, bútorok és más berendezési tárgyak. A lépcsőházban ukrán politikusokat és Barack Obama amerikai elnököt gúnyoló rajzok és néhány szolgálati közlemény: „A zuhanyozó nem működik", „Állj! Alkoholtilalom, ittas állapotban belépni tilos".
Az épület és környéke napközben nem úgy fest, mint egy milliós tömegtámogatást élvező megmozdulás főhadiszállása. Csak kevés embert – jórészt időseket – látni. Igaz, késő délután valamelyest felpezsdül az élet, kora estére pedig néhány száz bámészkodó is összegyűlik, hogy – szinte egyöntetűen az önállósodás terve mellett kiállva – megvitassák a fejleményeket. A parkoló is megtelik autókkal. Van, aki a csomagtartóból veszi elő a golyóálló mellényt, majd indul befelé, és néhány fegyveres is megjelenik, ki pisztollyal, ki Kalasnyikovval az oldalán.
Két terepruhás fiatalember egy magas rangú rendőrrel egyeztet, aztán menne szolgálatba. Sietnek, mondják, de néhány szóra azért megállnak a Népszabadságnak. Az önálló állam kikiáltásában kulcsszerepet játszó Donyeck-medencei Népfelkelés fegyveres szervezethez tartoznak. Arcukra kiül a történelemformálók fontosságtudata, amint hangoztatják: a családokat, a gyermekeket, a veteránokat védelmezik, hogy az emberek nyugodtan élhessenek, semmitől se féljenek. Folyamatosan járőröznek, ott vannak a város bejáratainál lévő ellenőrzőpontoknál. A rendőrséggel jó a kapcsolatuk, a környező településekkel azonban nincs együttműködés, mindenhol saját erőből igyekeznek gondoskodni a biztonságról – vetik oda menet közben, majd elviharzanak.
A sajtóközpontot a hetediken, a közigazgatási hivatal adminisztrációvezetőjének irodájában rendezték be. A kanapén egy fiatalember kockás pokrócba burkolózva szendereg, pontosabban csak szenderegne, mert Klavgyija, az energikus sajtós egész csoportnyi külföldi tudósítót lát el akkreditációval. Olasz, francia és japán újságírók jöttek össze, és amikor egyikük kísérője, egy helyi lap munkatársa megtudja, hogy magyar is van a társaságban, rögtön megkérdezi: miért akarja elvenni Nyugat-Ukrajnát a budapesti kormány? Magyarázni kezdem, hogy nem erről, hanem autonómiáról, a kisebbségi jogokról van szó, és azokról is csak Kárpátalján, de Klavgyija közbevág. – Ugyan már, vigyék csak! – kiáltja.
A REN orosz tévétársaság tudósítója, a sajtóirodában otthonosan mozgó Mása közben felháborodottan osztogat egy papírt, és rögtön ki is kéri róla a jelen lévők véleményét. Az április 29-én kelt, ukrán nyelvű irat, a belbiztonsági szolgálat egyik utasítása – ha valódi – tényleg különös. Arról szól, hogy diverzánsként, az orosz titkosszolgálatok ügynökeként kell kezelni és a médiában bemutatni azokat az utóbbi hetekben az Oroszországgal határos vidékekre érkezett orosz állampolgárokat, akiknek nincsenek hozzátartozói ebben a régióban.
Merthogy Kijevben azt igyekeznek bizonyítani, hogy mindaz, ami keleten zajlik, nem más, mint Oroszország által szított terrorizmus. Az itteniek viszont állítják, hogy nincs külső erő a megmozdulásuk hátterében, az igazi szörnyűségeket pedig a kormánypárti erők hajtották végre. – Mi nem a hírekből, hanem az ott élő rokonoktól, barátoktól tudjuk, mi történt Ogyesszában, Szlavjanszkban vagy Kramatorszkban, hogy békés polgárok ellen vetették be a fegyveres erőket, a szélsőségeseket – mondja egy középkorú asszony, aki teát oszt a lázadók főhadiszállásán. Közben fél szemmel a tévét figyeli. Az egyik orosz állami csatorna híradója éppen arról tudósít, hogy tegnapra virradó éjszaka ismét harcok voltak Kramatorszknál, és Olekszandr Turcsinov megbízott államfő a kijevi parlamentben közölte: felszámolták a lázadók egyik álcázott állását. Az asszony folytatja: ő annak örülne, ha Oroszországhoz csatlakozhatnának, ám erre kevés esélyt lát.
Nem tartja valószínűnek az egyesülést Oroszországgal a Donyeck-medencei Népfelkelés parancsnoka, Miroszlav Rugyenko sem. Ezt elsősorban jogi tényezők gátolják – mondja a Népszabadságnak a donyecki parlamentnek tekintett népi tanács ülése előtt. Már a kormány és a bizottságok létrehozásáról tárgyal a 150 fős testület, amelyben csak részben kaptak helyet a legutóbbi önkormányzati választások nyomán létrejött tanácsok tagjai. A képviselők jelentős részét a települések és járások, valamint a kijevi kormányzattal szembefordult társadalmi szervezetek küldöttei adják – magyarázza Rugyenko, és hozzáteszi: ez csak ideiglenes állapot, hamarosan választásokat is tartanak. Kijevvel nem lát ugyanis esélyt az egyezségre, de még a párbeszédre sem. Addig, amíg háború zajlik, szó sem lehet róla, de a hadműveletek leállítása esetén is már csak a válásról tárgyalunk – szögezi le. Céljuk az önálló államiság, méghozzá úgy, hogy Új-Oroszországban az egész délkelet-ukrajnai régiót egyesítsék.
