galéria megtekintése

Balkán, barátságos meccs

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 28. számában
jelent meg.

Fehér Rózsa
Népszabadság

Szerbia és Koszovó történelmi megállapodást kötött a tíz koszovói szerb község kollektív jogairól. Belgrád az alkutól azt reméli, ezután végre megkezdődhetnek a tárgyalások az európai uniós csatlakozásról. A jelek szerint ezt Berlin már meg is ígérte.

Szerbia abban reménykedik, hogy a Koszovóval kedden született egyezséggel az utolsó akadály is elhárult az európai uniós csatlakozási tárgyalások megindulása elől. Erről Alekszandar Vucsics szerb kormányfő beszélt csütörtökön Bécsben, hozzátéve, hogy hisz az erre vonatkozó berlini ígéreteknek.

Vucsics és Isa Mustafa koszovói miniszterelnök – szerdán Brüsszelben véglegesített – megállapodása értelmében megalakul a koszovói szerb községek közössége, amelynek döntési joga lesz egészségügyi, oktatási, területrendezési és gazdasági kérdésekben. A Szerbiától anyagi támogatásban részesülő közösség elnöke nemcsak a koszovói, hanem a nemzetközi intézményekben is képviseli majd a koszovói szerbeket.

Sebastian Kurz osztrák (balra) és Hashim Thaci koszovói külügyminiszter a Nyugat-Balkán konferencia előtt tartott politikusi futballmeccsen
Sebastian Kurz osztrák (balra) és Hashim Thaci koszovói külügyminiszter a Nyugat-Balkán konferencia előtt tartott politikusi futballmeccsen
Heinz-Peter Bader / Reuters

 

Egyezség született telekommunikációs és energetikai kérdésekben is, ennek köszönhetően a szerbiai Telekom 1999 óta először nyújthat zavartalanul szolgáltatást Koszovó területén. A szerbiai és a koszovói szerbek így helyi tarifával beszélgethetnek telefonon, és a szerb állami tulajdonú áramszolgáltatóhoz, az EPS-hez tartozó észak-koszovói vállalat is gond nélkül működhet. Az energetikai szolgáltatórendszer és az energiarendszer tulajdonjogi kérdése azonban továbbra is nyitott maradt.

A város albánok és szerbek lakta részét összekötő – a járműforgalom előtt lezárt – Kosovska Mitrovica-i hídon történő szabad közlekedést átépítéssel oldják meg.

Alekszandar Vucsics Bécsben
Alekszandar Vucsics Bécsben

Branimir Sztojanovics koszovói kormányfőhelyettes szerint négy hónap alatt megalakulhat a szerb községek közössége, szerinte a hatáskörei jók, s jobbra fordulhat a koszovói szerbek sorsa. Atifete Jahjaga koszovói államfő úgy véli: a megegyezések erősítik Koszovó alkotmányosságát, javítják a két ország kapcsolatát, és integrálják a koszovói szerbeket a koszovói társadalomba.

A pristinai és a belgrádi ellenzék korántsem ilyen elégedett. Az előbbiek szerint a közösség megalakulásával legalizálják az ország felosztását és Belgrád Koszovó feletti ellenőrzését. Utóbbiak úgy vélik, hogy a szerb kormány eladta a tartományt és elismeri Koszovó függetlenségét.

Független elemzők szerint a megállapodással mindkét főváros nyert: Belgrád kiharcolta a tíz községből álló szerb entitás elismerését, s az intézményes formában tud majd hatni a koszovói albán hatalomra. Pristina amiatt lélegezhet fel, hogy végre sikerült felszámolni az eddigi párhuzamos intézményrendszert.

Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter szerint a megállapodások elemi fontosságúak voltak az EU-s integráció és a régió stabilitása érdekében. Az aláírást üdvözölte Johannes Hahn EU-s bővítési és szomszédságpolitikai biztos is.

Dacsics és Steinmeier nekiment a magyar–szerb határon épülő kerítésnek

Élesen bírálta a magyar kormány által épített határzárat Ivica Dacsics szerb külügyminiszter, aki a csütörtökön Bécsben rendezett Nyugat-Balkán-konferencián az uniótól határkerítés helyett csatlakozási perspektívát kért. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter támogatta Dacsicsot. – Nem vagyunk a határkerítések hívei. Nem gondoljuk, hogy megoldják a migrációs problémákat – idézte a Süddeutsche Zeitung a szociáldemokrata politikust. A konferenciára – amelyen ott volt Werner Faymann osztrák és Angela Merkel német kancellár – rányomta bélyegét a menekültválság. A hat nyugat-balkáni állam (Szerbia, Koszovó, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Montenegró és Albánia) kibocsátó és tranzitország egyben. Johannes Hahn, az EU bővítési biztosa mindenesetre a szerb–koszovói alku kapcsán „új balkáni klímáról” – háborúskodás helyett együttműködés – beszélt, és az uniós tagságról szóló tárgyalások mihamarabbi megkezdését ígérte Belgrádnak. Bejelentették, hogy az EU 600 millió euróval tíz infrastrukturális projektet, a többi között autópálya- és vasútépítéseket támogat a régióban. (Hírösszefoglalónk)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.