galéria megtekintése

„Az elnök nem a főnökünk”

0 komment


Kőműves Anita

Az amerikai republikánusok se kiköpni, se lenyelni nem tudják Donald Trumpot. De most már inkább lenyelnék – derül ki stratégájuk, Grover Norquist szavaiból.

– Nyakukba kapták Donald ­Trumpot. Mihez kezdenek vele most a Republikánus Pártban?

– Mit tehetnénk? Meg kell választatni, ennyi. Volt idő, amikor más jelöltben reménykedtünk. Ha rajtam múlott volna, akkor Scott Walker barátom, Wisconsin kormányzója indulna. Ő képes volt az államában lerombolni a szakszervezetek hatalmát, ezzel kihúzta a demokraták alól a választási mozgósításhoz szükséges infrastruktúrát. Mindenütt erre lenne szükség!

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Egyébként Trumpról lehet jókat mondani, az adópolitikája rendben is van. Csökkentené a társasági adót, és amikor erről konzultáltunk az emberei­vel, a vitatott kérdésekben mindig elfogadták a véleményünket. Rendben vannak a fegyvertartásról és a piaci szabályozásról vallott nézetei is. Azt mondja, nem szívesen vetne be katonai erőt külföldön, ami jó, mert egy elnököt pont az tud a legnagyobb bajba keverni, ha belemászik mások háborújába. És ami a legfontosabb, hogy nem Hillary! Mert ő minden reggel azzal kel, hogyan vághatná át a torkunkat, hogy hogyan tudná összetörni azt a politikai struktúrát, amelynek kiépítésén egész életemben dolgoztam.

 

– Milyen a hangulat a pártban?

– A szavazók közül sokan izgatottak, támogatják Trumpot. A kongresszus tagjai közül sokan úgy vannak vele, ő a jelölt, ezzel kell dolgozni, de a legfontosabb kérdés, hogyan tartsuk meg novemberben a törvényhozás mindkét házát. A harmadik a „Trumpot soha” csoport, amely valamikor erős volt, de nem sikerült megegyezniük egy közös jelöltben, és sereget toborozni mögé. Csak remények voltak, de nem történt semmi, nem jött az a váratlan fordulat.

– Akkor semmi pánik?

Persze nem minden úgy megy, ahogy szokott, mert senki sem tudja, hol a helye. Nem én vagyok az egyetlen, akinek nincs munkakapcsolata Trumppal. A többi jelölt ese­tében legalább tudom, ki kit ismer. Hogy ha mondjuk a Bush-kampányban akarok dolgozni, kit kell felhívni. Nem világos, hol vannak a Trump-világ pontozott vonalai. Ezért ha valakiről kiderül, hogy kapcsolatban van vele, mint az Newt Gingrich eseté­ben történt, azt megrohamozzák. Nehéz a helyzet, mert Trump a párton kívülről érkezett. Nem volt ott a pártkonvenciókon, találkozókon, ahol már jóval azelőtt meg lehet ismerni egy jelöltet, hogy formálisan is indulna. De vannak emberei, akik éppen körbehívogatják a republikánusokat. Építi a kapcsolatait, azokat, amelyek egy másik jelöltnél már öt éve meglettek volna.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

– Nem látszik túl lelkesnek. Csak a pártfegyelem miatt állt be Trump mögé?

– Nézze, egyszerűen arról van szó, hogy nem ismerem túl jól. Az előválasztásokon indult tizenhét politikusból tizenhármat személyesen is ismerek, dolgoztunk együtt. Nem is nagyon tudok olyanról, aki azt mondaná, hogy jól ismeri Trumpot, kezeskedik érte, és tudja, pontosan mit gondol. Egyébként meg Trump elnökként sem tud semmilyen törvényt átnyomni a képviselőház és a szenátus nélkül!

– De egy elnöknek nagy politikai hatalma van, háborút is indíthat.

– Az elnöki poszt túldimenzionálása republikánus betegség, ami onnan jön, hogy hatvan évig szinte soha sem volt a miénk a két ház együtt. Ha kisebb adókat és kisebb államot akarunk, akkor a kongresszust kell megszerezni, mert ott a valódi hatalom! A kongresszusból kell kormányoznunk, hogy amikor Trump már történelem, mi akkor is ott legyünk. Nem is szabad hagyni, hogy a következő elnök kizárólag a maga programját nyomja, mint George W. Bush esetén. A kongresszus támogatta az ötleteit, köztük az oktatási reformot, miközben a saját programját elhanyagolta. Az elnök nem ellenség, de nem is a főnökünk!

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Hogyan lehetne együtt dolgozni egy ilyen kiszámíthatatlan emberrel elnökként?

– Ha Trump lesz az elnök, akkor minden bizonnyal a republikánusok ismét megszerzik a szenátust és a képviselőházat is. Trumpnak semmi mást nem kell majd tennie, mint aláírnia az elé rakott törvényeket. Tőlem akár rá is írhatja a nevét, és kijelentheti, hogy ez a legjobb adótörvény a világon! Ha pedig konfliktus lesz, le kell vele ülni, elmagyarázni, és akkor megérti és úgy csinálja majd, ahogy akarjuk. Szerintem Trump sikeres elnök akar lenni, ahhoz pedig együtt kell működnie a törvényhozással. Egyébként jó jel, hogy nem kezdett háborúba a republikánus vezetőkkel. Nem ment neki sem a szenátus, sem a képviselőház elnökének, a két legfontosabb választott republikánusnak. Ez sokat elmond arról, hogyan áll hozzá azokhoz, akik élete következő nyolc évében fontos szerepet játszanak majd.

– Nem félnek, hogy a kampány során visszaütnek Trump ügyei – a csalással vádolt, vizsgálat alatt álló „egyeteme” vagy többszöri csődjei?

– Csődöt jelenteni nem illegális, a Trump Egyetem sem sértett törvényt! Lehetne vitatkozni persze arról, hogy hogyan reklámozták a tanfolyamokat. De akik ismerik Trumpot, azt mondják, nagyon okos és alkalmazkodó.

– Milyen témák fogják eldönteni a választást?

– Személyes kérdések, mint Clinton e-mail-botránya, a pénzgyűjtés a férje alapítványainak, az amerikai nagykövet halála Bengáziban. Egymás karakterét fogják támadni. Sok szó fog esni Obama külpolitikai kudarcairól, mint Észak-Korea, Szíria, Irán, Oroszország, amelyekhez Clintonnak külügyminiszterként köze volt. Fontos lesz az adók kérdése is, hiszen Clinton jelentősen emelné őket. Clinton  megpróbálkozik azzal is, hogy a fegyvertartás korlátozását és az abortusz liberalizálását kampánytémává tegye, de ez hiba lesz, mert a demokraták már így is támogatják ezeket az ügyeket.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Trump előnye a négy évvel ezelőtti republikánus indulóhoz képest, hogy ért az emberek nyelvén, és el tudja velük hitetni, hogy törődik velük. Bakiként tartják számon, hogy egyszer azt mondta, szereti az iskolázatlanokat. Pedig ezzel csak azt üzente a szegényebb rétegeknek: egyeznek az értékeink, és munkát akarok nektek adni.

– Magyarországon az olyan új üzleti modellekről tartott előadást, amelyet az Uber és az Airbnb is használ. Miért ennyire fontos ez önnek?

– Ezek olyan vállalkozások, amelyek sok millió munkahelyet teremtenek olyan embereknek, akik nem akarnak mást a kormánytól, mint hogy hagyja őket békén. Nem akarnak szakszervezetet, amely megvédi őket a 40 óránál hosszabb munkahéttől. Minél több Uber van, annál erősebb lesz a szabadpiac. Olyan ez, mint egy hóekével felszerelt vonat, amely megállíthatatlanul vág át a szakszervezetek, munkajogi törvények és szabályok rengetegén. Ez az egész a vállalkozás szabályozásáról szól, és országos szinten meg kell nyernünk ennek az ügynek a republikánus politikusokat! Nagy lehetőség beállni e mozgalom mögé, még akár az elnökválasztást is eldöntheti.

Névjegy

Grover Norquist évtizedek óta a Republikánus Párt egyik legfontosabb háttérembere, ideo­lógusa. Az általa alapított Americans For Tax Reformnak (Amerikaiak az Adóreformért) a „pecsétje” nélkül a politikusok neki sem vágnak a választási kampánynak. Még Trump emberei is megfogadták a tanácsait. Legfőbb célja a minél kisebb állam és az adók csökkentése. A képviselők által évtizedek óta rendre aláírt „Norquist-fogadalom” is azt rögzíti, hogy nem fognak adót emelni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.