– Öt évvel ezelőtt azzal állítottam be az ottani roma vezetőkhöz, hogy segíteni szeretnék. Először nem is értették, hogy mit akarok, de aztán sikerült közös nyelvet találnunk –mondta az angolul, spanyolul, katalánul és kicsit törökül is beszélő Rosamaria.
A 32 éves aktivista tevékenységével elsősorban a roma lányok és asszonyok integrációját, illetve oktatását segíti. Az általa alapított szervezettel (Drom Kotar Mestipen, magyarul Út a szabadsághoz) különféle kurzusokat szerveznek. Írni, olvasni vagy éppen angol nyelvet tanítanak, de arról is beszélnek a foglalkozásokon, hogy az érintett családanyák és diákok miként küzdjenek az iskolai szegregáció vagy éppen az iskolából kihullás ellen.
– Bármennyire is férfiközpontú a roma társadalom, a családokban a nők, az anyák az első számú döntéshozók. Tőlük függ elsősorban, hogy a gyerekeket bent tartják-e az iskolában, megbirkóznak-e a nehézségekkel, a spanyol oktatásban is jelen lévő szegregációval – magyarázta Cisneros-Kostic. Gyerekfejjel neki is sok problémája volt Chicagóban, a társai rendszeresen összeverték, rossz angoltudása miatt ki akarták tenni az iskolából. Csak az édesanyja elszánt küzdelmének köszönheti, hogy nem maradt ki onnan.
– Az édesanyám nélkül biztosan nem jutottam volna el oda, ahol most vagyok – mondta a többdiplomás Rosamaria, aki büszkén vallja, hogy ő „American gypsy”. Vagyis amerikai cigány, akikből szerinte sokkal több van, mint azt Európában gondolják. A spanyol GDP közel 19 százalékát adó, 7,5 millió lakosú Katalóniában Cisneros-Kostic becslése szerint 200 ezer cigány élhet. Elég erős a bevándorlás Romániából és Bulgáriából.
A cigány közösségek helyzetén az ibériai országot sújtó gazdasági válság csak rontott, bár még mindig jobbak a körülményeik, mint Kelet–Közép-Európa reménytelen szegénységgel küzdő régióiban. Azt mesélte, hogy az Európai Unió is támogatja a Barcelonai Egyetemmel közösen indított, befogadó osztály programot. Ennek célja, hogy tanulóközösségeket hozzanak létre, és a gyermekek mellett az anyák is részt vegyenek az oktatásban.
Miközben a roma családokat arra vezetik rá, hogy a gyermekek fejlődése szempontjából milyen fontos az iskola és az oktatás, az iskolát is megpróbálják a roma családokhoz igazítani. Ez kölcsönös folyamat, közös tanulás, amelyben szóhoz jutnak az iskolába járó gyerekek is. Számukra pedig jó példával szolgálnak azok a roma diplomások, akik eljárnak a Drom Kotar Mestipen rendezvényeire. Hasonló foglalkozásokat szervez Angliában, Coventry környékén, oda főleg cseh és román romák járnak.
Rosamaria tánckurzusokat is tart. Neki a flamenco a kreativitást, az önkifejezést és a korábbi generációk tiszteletét jelenti. – Amikor táncolok, akkor érzem magam igazán szabadnak. Mert ott vagyok a szabadság útján. Azt szeretném, ha a Drom Kotar Mestipen ugyanezt nyújtaná minden résztvevőnek – hangoztatta.
Legnagyobb élménye mégsem a flamencóhoz kötődik. Az írni-olvasni tanító foglalkozásokra eljárt egy nyolcvanéves roma asszony is, aki ott tudta meg, hogy balkezes. Miközben felolvasta első fogalmazását, potyogtak a könnyei.
