galéria megtekintése

Ön is kibérelheti a Nirvanát egy hétre

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 31. számában
jelent meg.


Poór Csaba
Népszabadság

Hol rejtegetni igyekeznek vagyonukat, hol egymással versengve kérkednek vele az orosz milliárdosok, akik az elmúlt két évtizedben főszereplővé váltak a luxusjachtok világában is. Úszó palotáik dollárszázmilliókba kerülnek, de fenntartásuk is elképesztő pénzt emészt fel.

Törvénytervezet készül Oroszországban a nagy értékű vagyontárgyak, így az ingatlanok, a magánrepülőgépek és -jachtok tulajdonviszonyainak titkosításáról. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) által kidolgozott, a hivatalos indoklás szerint a személyes adatok védelmét szolgáló, ellenzői szerint viszont a korrupció elleni harcot nehezítő javaslatról egyelőre nem derül ki egyértelműen, hogy csak az állami tisztviselőkre, vagy mindenki másra is vonatkozik-e.

Az mindenesetre biztosnak látszik, hogy hasznot húzhatnak belőle a mesésen gazdag orosz oligarchák is, akik meglehetősen ellentmondásosan viszonyulnak a saját dollármilliárdjaikhoz: hol versenyeznek és hivalkodnak a vagyonukkal, hol igyekeznek rejtegetni azt.

Jó példa erre a luxusjachtok világa, ahol főszereplőnek számítanak és az arab sejkekkel vetélkednek az ilyen járműveket kötelező státuszszimbólumnak tartó orosz mágnások. Jellemző adat, hogy még a nemzetközi pénzügyi válság kitörése után is erősítettek pozícióikon a szuperhajók rangsorában. A kimutatások szerint 2008-ban 13 orosz tulajdonú volt a világ száz legnagyobb motoros jachtja között, egy évvel később viszont már tizenhét.

 

A Chelsea londoni labdarúgóklub tulajdonosaként is ismert Roman Abramovics például a hírek szerint presztízskérdésnek tekinti, hogy az övé legyen a világ legnagyobb magánjachtja, és egészen a közelmúltig ezt el is mondhatta magáról. A 2010-ben átadott Eclipse 162 és fél méteres hosszával jó néhány évig a ranglista élén állt, mígnem tavalyelőtt vízre nem bocsátották a 180 méteres Azzamot, amely feltehetőleg az Egyesült Arab Emírségek elnökének, Halífa bin Zájed Al-Nahján sejknek épült.

A Nirvanát egy hétre bárki kibérelheti 900 ezer euróért
A Nirvanát egy hétre bárki kibérelheti 900 ezer euróért
yachtcharterfleet.com

Az Eclipse persze sok szempontból így is a csúcson maradt. Például az árával, amelyet még a szakemberek is csak nagy szórással tudnak megbecsülni: valahol 400 millió és 1,2 milliárd dollár között lehet – írta a Forbes amerikai üzleti magazin az orosz milliárdosok szuperhajóit leltárba szedő összefoglalójában. Az Eclipse a világ egyik legjobban felszerelt magánjachtja is. Kilenc fedélzetén hetvenfős személyzet teljesít szolgálatot. Van egy 12 személyes tengeralattjárója, a fő kajüt 500 négyzetméteres, a tulajdonos személyes fedélzete 56 méter hosszú.

Az Eclipse-et golyóálló üveggel szerelték fel, a fedélzetén olyan rendszer működik, amely figyelmeztet az esetleges rakétatámadásokra, egy másik pedig a lesifotósok elleni harcot szolgálja: érzékeli, ha valaki kívülről digitális géppel akar fényképet készíteni, és eltorzítja a rögzített fotót.

A Nirvana egyik medencéje
A Nirvana egyik medencéje
yachtcharterfleet.com

Abramovics másik hajója, a 119 méter hosszú Luna arról híres, hogy a trópusi tengerektől az Északi- vagy a Déli-sarkvidékig, szinte bárhol, bármilyen időjárási körülményekkel elboldogul, igaz, hatalmas telekommunikációs tornyával nem nyújt éppen kecses látványt. Így amikor 2011 júniusában az 54. Velencei Biennáléra befutott az olasz város kikötőjébe, a lakosság egy része tiltakozott, mondván, elcsúfítja a panorámát, sőt a polgármester még azt is felvetette, hogy különadót kellene kivetni az ilyen nagy hajók kikötésére. Aztán a probléma magától megoldódott, amikor a rendezvény végeztével a Luna elhagyta a velencei partokat.

A legújabb hajózási szenzációval egy másik orosz milliárdos, az az Andrej Melnyicsenko szolgált, akinek banki, vegyipari és energetikai érdekeltségeivel szerzett vagyonát 9,1 milliárd dollárra becsülte, és ezzel az orosz mágnások között – Abramoviccsal holtversenyben –a 12. helyre rangsorolta a Forbes. A 43 éves üzletember 400 millió dollárért megépítette a világ legnagyobb vitorlás jachtját, amely 143 méter hosszú, vízkiszorítása több mint 14 ezer tonna, a nyolc fedélzeten húsz vendégnek van hely, 54 tagú legénységet igényel, a vitorlák teljes felülete pedig meghaladja egy labdarúgópályáét.

És persze technológiai különlegességekkel is telepakolták. Ez a terv komoly pénzügyi kockázatot jelentett Melnyicsenko számára – érvelt a szóvivője, mondván: egy sor kutatási-fejlesztési munkát is meg kellett finanszíroznia a milliárdosnak, hogy valóra válthassa, amit látni akart. A hajó gerincébe például egy 1,8 tonnás, mintegy 18 négyzetméteres hajlított üveget építettek be, hogy az utasok gyönyörködhessenek a víz alatti világban, a három, 90 méternél is magasabb árbocot speciális, szénszálas kompozitanyagból gyártották, és a főárboc aljában még egy kisebb kajüt is elfért.

A Serene társalgója
A Serene társalgója
yachtcharterfleet.com

A közelmúltban vízre bocsátott úszó álom egyszerűen az A nevet kapta, igaz, hivatalosan mindig hozzá kell tenni, hogy vitorlás hajóról van szó. Hiszen ugyanígy hívják Melnyicsenko másik, hagyományos, motorokkal hajtott jachtját is, amely a nyáron az Adriai-tengeren „portyázott”. Ez nemcsak szokatlan, tengeralattjáróra emlékeztető küllemével kelt feltűnést, hanem azzal is, hogy a hírek szerint a csúcsluxusnak is a csúcsát kínálja utasainak: az ablakok állítólag 44 milliméteres, az aknarobbanásnak is ellenálló üvegből, a lépcsőkorlátok pedig ezüstből készültek.

Egyes feltételezések szerint a mágnás a furcsa névadással feleségének, az egykori szerb popsztárnak, Alekszandrának akar kedveskedni, mások szerint viszont az a célja, hogy mindkét hajója az első helyen szerepeljen a nemzetközi regiszterekben. Ezekből a nyilvántartásokból persze nem derül ki a tulajdonos személye, hiszen a hajókat papíron szinte mindig valamilyen – a leggyakrabban offshore hátterű – cégek birtokolják.

A Nirvana fedélzete
A Nirvana fedélzete
yachtcharterfleet.com

Neveket a jachtpiaci sajtóelemzések is többnyire csak feltételezésekként emlegetnek, igaz, ezek általában megalapozottaknak bizonyulnak. Így a beszámolók alapján nagy biztonsággal lehet állítani, hogy az orosz mágnások közül nemcsak Abramovicsnak és Melnyicsenkónak van több hajója is. Bár viszonylag gyakran adják-veszik az ilyen járműveiket, egy összefoglaló szerint 2013-ban két jachttal (Ice és Millennium) büszkélkedhetett az egyebek közt olajipari és aranybányászati érdekeltségekkel rendelkező, az Anzsi Mahacskala futballklub tulajdonosaként is ismert Szulejman Kerimov, a liberális pártalapítási kísérleteivel a politikába is elkalandozott Mihail Prohorov (Palladium és Solemar), valamint volt üzlettársa, az orosz mágnások idei Forbes-listáját 15,4 milliárd dolláros vagyonnal vezető Vlagyimir Potanyin (Anastasia és Nirvana).

Igaz, Potanyin állítólag mindkét hajóját árulja, és addig is, amíg nem lelnek új gazdára, bérbe is adja őket, csakúgy, mint több más oligarchatársa. A 88 méter hosszú Nirvana egyhetes kölcsönzési díja 900 ezer euró, de messze nem ez a legmagasabb ár. A vodkán meggazdagodott, immár brit állampolgárságú milliárdos Jurij Sefler hajóját, a 134 méteres, kikötés nélkül világ körüli utazásra is képes Serene-t 3,75 millió euróért lehet egy hétig használni, és bérlői között ott volt a Microsoft-vezér, Bill Gates is, aki a családjával a szardíniai partoknál nyaralt a fedélzetén.

A pluszbevétel még a milliárdosoknak sem jön rosszul, hiszen a jachtok fenntartása pokoli összegbe, a Towergate brit biztosítótársaság becslése szerint évente a vételár tizedébe, vagyis több tízmillió dollárba kerül. Az orosz szupergazdagok szuperjachtjainál szinte alapkövetelménynek számít a helikopter-leszállóhely és a pazar, különleges, nemes anyagokból kialakított beltér. Szinte kötelezően lenniük kell medencéknek, wellnesslétesítményeknek, teraszoknak, bároknak, a hajó gyomrából kiúszni képes motorcsónakoknak, amelyek némelyike kisebb jachtnak felel meg –a magnyitogorszki kohászati művek főrészvényeseként meggazdagodott Viktor Rasnyikov hajóján, az Ocean Victoryn például az egyik 14 méter hosszú.

Különleges formájú A jacht
Különleges formájú A jacht
yachtcharterfleet.com

De nem mindig csak a féktelen luxussal tűnnek ki az orosz oligarchák úszó palotái. Aliser Uszmanov, a harmadik legvagyonosabb orosz üzletember hajójáról, a Dilbarról például úgy tudni, hogy alig szennyezi a környezetet, kipufogógázait szénszűrőkön vezetik át, mielőtt a levegőbe engedik. Egy orosz pénzügyi befektető és filmproducer, Oleg Bojko „mindössze” 44 méter hosszú jachtja, a Blade a gyorsaságával tűnik ki: óránként 36 csomós, azaz közel 67 kilométeres sebességre képes.

A Hétvége mellékletből ajánljuk

Dési András: Forradalmár, nem cukorka 

Horvai Ferenc: Magyarok a Marson 

N. Kósa Judit: Tito a szamárkordén 

Rab László: Az öreg indián hazatér 

Bárkay Tamás: Radicsék pótkarácsonya 

Szilasi László: Asszony a fronton 

A Lukoil olajtársaság első emberének, az orosz gazdagok listáján hatodik helyezett Vagit Alekperovnak a hajója pedig a viszonylagos visszafogottságával tűnik ki a sorból. Az ötven méter hosszú, 2007-ben vízre bocsátott Galacticán mindössze négy utasnak és nyolcfőnyi személyzetnek van hely. Két éve híre ment, hogy a hollandiai Heesen Yachts hajógyárban Galactica Star néven új jacht épült Alekperovnak, ám az végül egy nigériai vevőé lett. Ám, ahogy a Forbes írta, tulajdonképpen minden, a Heesennél készülő hajó Alekperové, az orosz üzletember ugyanis 2008-ban megvette a társaságot.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.