galéria megtekintése

Van, aki önként megy a gyilkos kór fészkébe

NOL

A Vöröskereszt genfi székházában gyülekeznek az utolsó kiképzésre azok az önkéntesek, akik hamarosan elindulnak a gyilkos kór fészkébe, hogy az ebolajárvány által érintett nyugat-afrikai országok valamelyikében teljesítsenek szolgálatot.

Embert próbáló küldetés – így írta le a közelgő utat az orvosokból, ápolókból és más egészségügyi dolgozókból álló csapat felkészülését felügyelő egyik tapasztalt szakember, míg a delikvensek igyekeztek elsajátítani a védőfelszerelés szakszerű fel- és levételét.

Védőruha fertőtlenítése Sierra Leonében.
Védőruha fertőtlenítése Libériában.
Reuters

Míg a sajtóban és az érintett országokban másról sem hallani, mint pánikról, akadnak olyan önkéntesek, akik a veszéllyel dacolva útnak indulnak. Hogy miért?

 

„Kötelességemnek érzem. Rendelkezem szakértelemmel, és ezt szívesen felajánlom. Ennek a régiónak nagy szüksége van ránk. Az általunk nyújtott orvosi ellátás megváltoztathatja az emberek életét olyan helyeken, ahol nem működik kielégítően az egészségügyi rendszer" – nyilatkozta a BBC-nek Leah Feldman New York-i ápoló.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a járvány ismételt kitörése óta hangsúlyozza, hogy a helyi erő mellett nagy szükség van a külföldi szakemberekre is. Eddig azonban érthető okok miatt, a szükségesnél kevesebben jelentkeztek a küldetésre.

Karanténba zárt emberek a libériai fővárosban.
Karanténba zárt emberek a libériai fővárosban.
STRINGER / Reuters

Mint azt Feldman elmondta, a nagy port kavaró amerikai nővérek esete – akik ebolás betegek ápolását követően fertőződtek meg a vírussal az Egyesült Államokban – ellenére nem fél, hogy Afrikában esetleg ő maga is megbetegszik.

„Az emberek általában egyből ezt kérdezik. De nem félek. Az érvényben lévő előírások és szabályok minimalizálják a kockázatot. Az én felelősségem, hogy a lehető legnagyobb biztonságban legyek" – tette hozzá magabiztosan Feldman, akinek társaival együtt először a Vöröskereszt által biztosított tanfolyamot kell elvégeznie. Ennek során elsősorban a védőruházat le- és felvételét sajátítják el, hiszen a gyanú szerint az amerikai és spanyolországi megbetegedések is öltözködés közben történtek.

Közel 5 ezer ember vesztette életét Nyugat-Afrikában a járvány következtében.
Közel 5 ezer ember vesztette életét Nyugat-Afrikában a járvány következtében.
STRINGER / Reuters

A tréning egyik vezetője szerint azonban van még egy dolog, amire nagyon figyelniük kell a nyugati egészségügyi dolgozóknak. „Hozzá vannak szokva az állandó rohanáshoz. Egyik betegtől rohannak a másikhoz. Munkájuk során talán ez lesz az első és egyetlen olyan hely, ahol nincs kapkodás, mivel minden a biztonságról és a fertőzés megelőzéséről szól" – mutat rá Panu Saaristo, a Vöröskereszt munkatársa.

Ezt alátámasztandó elmondja, hogy a védőruha levétele önmagában 15 percet igényel, ráadásul gyakran meg kell állni közben, hogy az egyes darabokat lefertőtlenítse az ember.

„Hozzászoktam ahhoz, hogy nagy fordulatszámon pörögjek. Azt hiszem, a legnehezebb az lesz, hogy megtanuljak lassan, nagy odafigyeléssel és aprólékossággal mozogni, és minden egyes mozdulatomnak nagy figyelmet szenteljek" – nyilatkozta a New York-i ápolónő.

Gyermekét ápoló apa Sierra Leonében.
Gyermekét ápoló apa Sierra Leonében.
STRINGER / Reuters

Saaristo szerint a testi épségen túl a mentális egészségre is rendkívül oda kell figyelniük az önkénteseknek, hiszen munkájuk során hiába szoktak hozzá halálesetekhez, a nyugat-afrikai állapotok minden képzeletet felülmúlnak.

„Rendkívül sok a halott. Sok szomorú dolgot látni, gyerekeket, akiket elválasztanak a szüleiktől, és szülőket, akik nem láthatják a gyerekeiket. Itt nem öleli meg az embert a kollégája, nem ráz kezet senkivel, nem oszt meg semmit. Még egy olyan egyszerű dolgot sem, mint egy toll... Ilyesmire gondolok, amikor azt mondom, hogy ez egy embert próbáló küldetés."

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.