Andrzej Duda fiatal jogász, EP-képviselő pár százalékkal nyert a tavaszi elnökválasztáson a korábbi PO-s elnök Bronislaw Komorowskival szemben. Azóta is általános vélemény, hogy a lengyelek a változásra szavaznak. Unják a nyolc éve hatalmon lévő, kisebb-nagyobb botrányoktól tépett PO-t, amelyet elhagyott alapító elnöke, Donald Tusk. A korábbi miniszterelnök megérezhette a tendenciát, azért fogadta el az Európai Tanács elnöki posztját. A megbízatás eleinte emelt a PO presztízsén, ahogy Ewa Kopacz, az új kormányfő is szerzett némi támogatást. Ez azonban gyorsan lemorzsolódott.
A PO-t unja a fiatal városi réteg, amelyet elcsábított a Pawel Kukiz egykori rockzenész által vezetett protestpárt. Sok híve, szavazója külföldre ment. A hatalmon lévők korrupciós potenciálja is megtette a magáét. A PO politikusainak cinizmusát pedig egy lehallgatási botrány leplezte le. (Egy sikkes vendéglőben a pincérek felvették az ott tartózkodó politikusok beszélgetését. Egyesek szerint egy oroszbarát oligarcha szénkereskedő adta a megbízást, mások szerint a PiS van a háttérben.)
Ewa Kopacz továbbvitte Tusk örökségét, de sokak szerint hiányzik belőle elődjének politikai bűvésztudománya. Túl sok feladat zúdult a miniszterelnökre a kampányidőszakban. Az orosz-ukrán válság, a görög csőd, a menekültválság mind olyan kérdések voltak, amelyek alkalmat adtak a nacionalista ellenzéknek, hogy támadja az EU felé orientálódó liberálisokat. Fontos téma az egyház-állam viszonya a kampányban. A PO szerint a PiS „világnézeti államot” vezetne be, azaz klerikalizálná Lengyelországot. Az egyik csomópont továbbra is a lombikbébiprogramok engedélyezése. Kopacz folyamatosan óvott Lengyelország „orbanizálódásától”, de a menekültkérdésben ő is beállt a magyar kormányfő mögé.
Orbán jelen volt a lengyel kampányban. Az ő politikai stílusát és konszenzust kerülő vonalát követné a PiS és vezére, Jaroslaw Kaczynski is. Kaczynski ugyan a háttérbe húzódott, de uszító retorikája – például a menekültügyben – nagyon hasonlít az orbánihoz. A PiS óvakodik gazdasági programmal előállni, ehelyett az „elmúltnyolcév” csődjéről beszél. A statisztikák tükrében ez aligha állja meg a helyét. A választó mégis új arcokat akar, s elfelejtette már Jaroslaw Kaczynski vezetői időszakának konfliktusait és nemzetközi kudarcait. A kérdés az, hogy a PiS képes lesz-e egymaga kormányt alakítani, vagy koalíciós partnert kell keresnie a kis jobboldali pártok között, illetve a PO és más pártok alakíthatnak-e egy anti-PiS koalíciót. Akármi történik, az európai jelentőségű lesz, hiszen Lengyelország nem csak az „új” tagállamok között számít középhatalomnak.
