Van mit tanulni a két országtól, hiszen Finnország és Svédország rendszeresen a Riporterek Határok Nélkül nevű civil szervezet sajtószabadság-indexének élén végez.
A két nagykövet szerint ez jelentős arányban köszönhető a hosszú hagyománynak. A világon először Svédországban iktatták törvénybe a sajtó- és szólásszabadságot idén épp két és fél évszázada, 1766-ban. Akkor a jelenlegi Finnország is Svédország része volt, így a sajtószabadság-törvényt mindkét állam magáénak érzi. Petri Tuomi-Nikula, Finnország budapesti nagykövete szerint a sajtószabadság gondolata mélyen gyökerezik a skandináv államokban, már-már a „csontjainkban van”.
– Én a génekig talán nem mennék el, de felénk mindenki tudja, mennyire fontos a sajtó- és információszabadság. Anélkül nincs demokrácia – mondta lapunknak Svédország budapesti nagykövete. Niclas Trouvé szerint minden demokratikus rendszer alapja, hogy az állampolgárok tudják, hogy szabadon kifejezhetik gondolataikat. Illetve az is, hogy joguk van az információhoz, joguk van tudni, az ország vezetői mit tesznek és mire költik az adójukat. Figyelemre méltó, hogy már a 250 éves törvényben is benne volt az anonimitás joga. Korábban illegális volt olyan szöveget kinyomtatni, amelynél nem tüntették fel a szerzőt. Ez ma a közérdekű bejelentők (whistleblowerek) alkotmányos védelmének az alapja.
A sajtószabadság ráadásul kéz a kézben jár a demokrácia más elemeivel is. Tuomi-Nikula szerint egyértelmű az összefüggés: azok az országok, amelyek jó pontokat kapnak a sajtószabadság-felméréseken, a korrupciós indexeken is jól teljesítenek. Ahol a sajtószabadság romlik, ott a korrupció elterjedtebb.
Ám a szólás- és információszabadság nem csupán törvények és hagyományok kérdése. Niclas Trouvé szerint egyetemes emberi vágy, hogy kimondhassák, ami az eszükbe jut. Ez ugyanaz Oroszországban, Magyarországon, Afrikában vagy Indiában. – Azok az országok a legsikeresebbek, ahol kiengedik a szellemet a palackból. Ott, ahol próbálják korlátozni a kifejezés szabadságát, gyengül a társadalom, mert nem hallunk meg minden ötletet, minden hangot – mondta Trouvé, aki szerint ma nagyon sok társadalom már ott hibát vét, hogy az emberek felét – a nőket – egyáltalán nem hallgatja meg.
Névjegy
Petri Tuomi-Nikula
Finnország nagykövete 2016 januárjában érkezett Budapestre. Politológiát tanult, majd hosszú ideig újságíróként dolgozott. Miután diplomáciai pályára lépett, a kultúra lett a szakterülete. Budapesti kiküldetése előtt Rómában volt nagykövet.
Hába él a vágy a szabad önkifejezésre minden emberben, sok országban erre nincs lehetőség. – Van, ahol azzal érvelnek, hogy a mi nyugati típusú demokráciánkat nem lehet mindenütt alkalmazni. Hogy mások a társadalom értékei. Én azonban a kulturális relativizmus helyett abban hiszek, hogy a nyugati demokrácia nyújtja a legjobb megoldást az emberiség problémáira jelenleg. Ennek pedig elengedhetetlen része a sajtószabadság – jelentette ki Petri Tuomi-Nikula.
Éppen ezért a két nagykövet úgy véli, hogy a diktátorok és autokratikus vezetők is csak ideig-óráig tudják erőszakkal befogni az emberek száját. – A történelem azt mutatja, hogy az emberek vágya a szabadságra győzedelmeskedik az autokraták felett – véli Tuomi-Nikula. – Mi végigéltük a hidegháborút, és amikor leomlott a berlini fal, láttuk, hogy az emberek óhaja, hogy úgy éljék az életüket, ahogyan akarják, mindig erősebb lesz. Lehetnek fájdalmas átmeneti visszaesések, és ezt Magyarország talán jobban tudja, mint bármely más ország, de végül az autokratikus rezsimek elbuknak – tette hozzá svéd kollégája. Tuomi-Nikula máris visszaveszi a szót, és úgy folytatja: Magyarországon különösen erős hagyománya van a diktátorokkal és autokratikus rezsimekkel való ellenállásnak. – Ötéves voltam 1956-ban, és néhány év múlva már tudtam, hogy Magyarország egy hősies ország, amely ellenállt a szovjet elnyomásnak – idézte fel.
Névjegy
Niclas Trouvé
Svédország nagykövete 2014 őszén érkezett Budapestre. Megjárta a svéd hadsereget, majd hazája iraki diplomáciai képviseletét is vezette. 2010 és 2014 között az ország afganisztáni és pakisztáni különmegbízottja volt.
Ám a szólás- és sajtószabadságot világszerte folyamatosan veszély fenyegeti. Néhány évvel ezelőtt sokan hittek abban, hogy az arab tavasz majd elhozza a szabadságot az egykor diktatórikus rezsimek uralta országokba is. Ma már viszont azt látjuk, hogy a szabadságot újra korlátozzák, bloggereket börtönöznek be, és erőszakkal lépnek fel azok ellen, akik kritikusak a vezetéssel szemben. A finn és a svéd kormány a fejlesztési segélyezés keretein belül próbál segíteni ezekben az országokban a független szerzőknek. Támogatják őket, csereprogramok keretében elutazhatnak Svédországba vagy Finnországba, és ott tanulhatnak.
Még a két nagykövet hazájában sem ülhetnek a babérjaikon. A digitális média megjelenése válságba sodorta a hagyományos médiát, és a mai napig senki sem tudja, ki fizesse meg az újságírók drága, de annál fontosabb munkáját. Ráadásul épp a minap érte súlyos hackertámadás szinte az összes jelentős svéd hírportált.
A közösségi média is mindenki számára kihívásokat tartogat: egyre könnyebben fejezhetjük ki magunkat, de mindenkinek meg kell tanulnia, hogy ez nem jogosítja fel rágalmazásra vagy becsületsértésre, hogy amit leír, azért felelősséget kell vállalnia. – A sajtószabadságnak fejlődnie kell a technológiával együtt, és vigyáznunk is kell rá – foglalja össze Niclas Trouvé. – Különben egy-két év alatt el lehet veszíteni.
„A részleges szabadság nem szabadság”
Az új médiával új kihívások keletkeztek. Az egyik ilyen a gyűlöletbeszédre adott válasz – magyarázta Nils Erik Forsgard, a Magma Kutatóközpont igazgatója Budapesten a Szabad a szó 250 éve – és ma? beszélgetésen, a sajtószabadságról rendezett szemináriumsorozat első állomásán szerdán. A svéd kutató szerint ma a sajtószabadságot az emberek érzelmi alapon használják. Általános problémát jelent az is, hogy a nosztalgia világát éljük: sokan tekingetnek a múltba, ami főleg a populista és a radikális pártokat erősíti.
Marie-Christine Skuncke, az Uppsalai Egyetem professzora kiemelte, bár a sajtószabadság sokat fejlődött, de problémát okoz a gyűlöletbeszéd, amit ő is tapasztalt, amikor menekülteknek segített. Skuncke úgy véli, a svéd társadalom megosztott, de az semmiképpen nem jó irány, ha sértő módon ábrázolják egy vallási közösség tagjait vagy annak istenét. – Az oktatáson és a jövő generációin óriási felelősség van – magyarázta Skuncke, aki szerint a fiatalok dolga eldönteni, hogyan kezelik az információkat. Azt mindhárom résztvevő elismerte, hogy a világhálón egyre több információ jelenik meg, amelyet szűrni kellene.
David Goldberg glasgow-i professzor szerint a gyűlöletbeszédre adott válaszokat nem feltétlenül az európai társadalomban kell keresni, hanem Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bíróságánál. A skót kutató mérföldkőnek nevezte a Svédországban 250 éve elfogadott sajtótörvényt, amelynek elfogadásában nagy szerepet játszott Peter Forsskal felfedező, természettudós, a svéd liberalizmus egyik vezéralakja, aki az 1750-es években felismerte, hogy szükség van a részvételi demokráciára és arra, hogy az emberek tudjanak és szabadon beszélhessenek a közéleti történésekről.
Erik Forsgard megemlítette Anders Chydenius finn papot és filozófust is, aki felismerte, hogy miként a gazdaságban sem jók a monopóliumok, úgy a gondolkozásban sem. Chydenius úgy vélte, hogy az embereknek engedni kell, hogy szabadon publikálják a gondolataikat. Gyakran hangsúlyozta, hogy a „részleges szabadság nem szabadság, a részleges korlátozás viszont teljes korlátozás”.
Skuncke hozzátette, hogy a svéd és a finn sajtótörvény egy alulról jövő kezdeményezés volt, melyet az akkori társadalmi csoportok nagyobb része támogatott. (F. G.)
