galéria megtekintése

Vészfékkel a menekültáradat ellen

A migrációs válság enyhítése, valamint az EU reformjára vonatkozó brit javaslatcsomag, ezen belül az angliai szociális juttatások felfüggesztésének ügye szerepelt napirenden Prágában is Bohuslav Sobotka és David Cameron péntek délutáni tárgyalásán.

A cseh kormányfő az eszmecseréjüket követő nemzetközi sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy Európa akkor lesz erős, ha Nagy-Britannia uniós tagország marad. Ezért a kormánya minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a jövőre esedékes népszavazás előtt olyan egyezségek szülessenek, amelyek alapján a London uniós tagságát támogatók lesznek többségben a referendumon. Közölte azt is, hogy az Európai Tanács februári ülése előtt körvonalazódnak olyan alternatívák, amelyek hozzásegíthetnek a brit szociális juttatásokkal kapcsolatos, valamennyi érintett számára elfogadható megállapodáshoz.

Bohuslav Sobotka és David Cameron Prágában dugták össze a fejüket
Bohuslav Sobotka és David Cameron Prágában dugták össze a fejüket
David W Cerny / Reuters

„A lényeg az, hogy az egyezség ne legyen diszkriminatív. Ezért a cseh kabinet jó tárgyalási alapnak tartja azt a indítványt, amely szerint minden tagországnak legyen lehetősége az úgynevezett vészfék behúzására, abban az esetben, ha más EU-országokból érkező nagy bevándorlási nyomásnak lenne kitéve" – közölte a cseh miniszterelnök.

 

Brit kollégája válaszában kifejtette, hogy minden alternatív javaslat iránt nyitottak, ugyanakkor a februári uniós csúcson már dönteni kellene a lehetséges megoldásokról. „Kölcsönös jó szándék esetén ez valóra válhat, habár még nagyon sokat kell tennünk azért, hogy Európa még fejlődőképesebb piaccá váljék" – szögezte le. David Cameron a továbbiakban rámutatott: a migránsválság fokozatos enyhítése csupán átfogó intézkedések eredményeként képzelhető el. Ezek közé tartozik azoknak a térségeknek az eddiginél hatékonyabb és célirányosabb anyagi, politikai támogatása, ahonnan a menekültek érkeznek. London 1,1 milliárd fontot szán erre a célra. Idén is további rászorultakat fogad be az ottani menekülttáborokból.

„Sorsdöntő a külső uniós határok kellő védelme, mert különben Schengen sem működhet"

– tette hozzá a brit kormányfő.

Újságírói kérdésre válaszolva Bohuslav Sobotka elmondta, megkérte brit vendégét, hogy a londoni kabinet oldja fel az L-159-es típusú könnyű gyakorló és harci gépek iraki exportjával kapcsolatos vétóját. „Csehország katonai munícióval és felszereléssel támogatja az Iszlám Állam elleni küzdelmet, repülőgépeink is ezt a célt szolgálnák" – érvelt a miniszterelnök. Brit vendége megígérte, hogy felülvizsgálják ezt az ügyet.

David Cameront fogadta Milos Zeman cseh államfő is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.