galéria megtekintése

A Budapest–Varsó-tengely

57 komment


Miklós Gábor

A lengyelországi intézkedések kapcsán elindul az Európai Unió demokráciavizsgálata – kurtán így lehet összefoglalni a szerdai brüsszeli döntést. Ez az első ilyen eset a közösségben. Vajon ők miért és mi miért nem akadtunk fenn a demokráciaszűrőn? Elegendő ok-e, hogy a Fidesz az Európai Néppártban tag, míg a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) a konzervatívokkal van kisebbségi frakcióban?

Aligha. Azt gondolom, hogy az európai, köztük a német politikusok, megrettentek. Úgy látják, hogy Lengyelország méretei, népessége, gazdasági ereje miatt komolyabb fenyegetés az európai normákra, az együttműködésre, mint a periferiálisnak ítélt Magyarország. És ez akkor is így lehet, ha a lengyel jobboldali kormány csak követi az Orbán-utat.

Nagyobb fenyegetés, mint a periferiálisnak ítélt Magyarország
Nagyobb fenyegetés, mint a periferiálisnak ítélt Magyarország
Kacper Pempel / Reuters

Jaroslaw Kaczynski és Orbán Viktor minapi találkozója a szlovák határhoz közeli Nedecen Lengyelországban nagyobb szenzáció volt, mint nálunk. Ott a liberálisok, baloldaliak azonnal azt latolgatták, hogy milyen Orbán-trükköket alkalmaz majd Kaczynski a lengyel demokrácia kiherélésére. A pártelnök hívei pedig azon lelkesültek, hogy megvalósul Kaczynski jóslata, és „Varsóban Budapest lesz". És ez nemcsak a lengyel demokratáknak okoz gyomorfájást, de a brüsszeli apparátusnak és az európai föderalistáknak is.

 

Az Orbán–Kaczynski kettős (főleg, ha támogatást kap a britektől)

megzavarhatja az unió eddigi működését.

A tekintélyuralom felé tendáló, nacionalista húrokat pengető frakció megzavarja a közös piac működését.

Mit ért el a PiS kormánya eddig? Az első lépés Lengyelországban az alkotmánybíróság hatáskörének korlátozása, visszaszorítása volt. Saját embereket ültettek a testületbe, s olyan törvényeket hoztak, amelyek értelmetlenné teszik a bíróság működését. Egy miniszterelnöki utasítás mindenhonnan eltüntette az uniós zászlót, közben felszámolták az euró bevezetésének előkészítésével megbízott biztos tisztségét. Majd a közmédia államosítása és pártsajtóvá alakítása kezdődött el. A kulturális miniszter megpróbálta levetetni egy wroclawi színház műsoráról a Nobel-díjas Elfriede Jelinek műveiből készült ellentmondásos, provokatív darabot. Szinte ezzel egy időben megszüntették a köztisztviselők eddigi jogállását, a korábban érvényes pályázati rendszert kinevezésre váltották. Aki nem kap majd felkérést a kormánytól valamilyen munkakörre, az utcára kerül.

Az állam teljes megszállásának ez csak a nyitánya.

Már alig kell tartaniuk attól, hogy az alkotmánybíróság a parlament által hozott törvényeket megsemmisíti. Nem kell félniük, hogy a köztisztviselők a törvényekre, alkotmányos vagy európai normákra hivatkozva megakadályozzák az intézkedéseket. És a pártossá alakított állami rádió és ­televízió sem közvetít majd bíráló hangokat.

A PiS politikusai nem röstellték kimondani: a média gyors átalakítását azért határozták el, mert ott támadták az intézkedéseiket. Például teret adtak bíráló véleményeknek, s az újságírók pimaszul a kételyeiket fejezték ki.

Mindehhez azonban meg kell szilárdítani a lengyel társadalomban a párt beágyazottságát. A PiS tehát tervez egy sor népszerű szociális intézkedést – például tetemes családi pótlék bevezetését, a nyugdíjkorhatár leszállítását. És ehhez pénzre van szükség. Nemsokára bizonyára előállnak a bankok és a hipermarketeket üzemeltető, főleg külföldi cégek extra adóztatásának tervével. Ez aligha ütközik a társadalom ellenállásába: Lengyelországban erős a bankellenes hangulat, ott is sok család nyög a devizaalapú hitelek terhei alatt. A lengyel sajtó Orbán villámvizitje után azt írta,

Kaczynski alighanem arról kérdezte a magyar politikust, miként lehet ezekben az ügyekben kivédeni az unió intézkedéseit.

Akkor ugyanis már jól látszott, hogy az unió nem nyeli le ezeket a lépéseket. Nemcsak a brüsszeli szervek, de uniós – elsősorban német – politikusok, sőt befolyásos amerikaiak is elkezdtek hangosan méltatlankodni.

Ezeket a bírálatokat – akárcsak anno Orbánék – a varsói jobboldal is, általában a lengyelség, a lengyel nemzet elleni agresszióként állította be. A jobboldalhoz csatlakozott ­Wprost hetilap címlapján Angela Merkelt és politikustársait úgy ábrázolták, mint Hitlert és tábornokait, akik Lengyelország ellenőrzését (értsd: leigázását) tervezik. A wSieci hetilap kicsit messzebb ment. Ott Merkelt Nagy Katalin orosz cárnő alakjába bújtatták, amint a történelmi Lengyelország szétdarabolását intézi. Ezek a rajzok arra a historiko-nacionalista hangulatra utalnak, amelyet a lengyel kormánypárt szít.

Lengyel Orbán-szimpatizánsok Budapesten 2012-ben. Volt, aki már négy éve tudta az irányt
Lengyel Orbán-szimpatizánsok Budapesten 2012-ben. Volt, aki már négy éve tudta az irányt
Szabó Bernadett / Reuters

Ehhez jön még a klerikális-konzervatív ideológiai öntet. Széles körben idézik Witold Waszczykowski külügyminisztert, aki az EU-t úgy jellemezte, hogy onnan valamilyen marxista ideológia alapján olyan jövőt kényszerítenének rájuk, amelyet kerékpárosok és vegetáriánusok uralnak, akiknek fő preferenciájuk, hogy ragaszkodnak az alternatív energiaforrásokhoz. Mindez azonban nem illeszkedik a lengyel hagyományokhoz – mondta a külügyminiszter.

Sok külpolitikai elemző úgy vélekedik, hogy annak ellenére létrejöhet Varsó és Budapest között egy sajátos EU-n belüli együttműködés – Aleksander Smolar politológus szavaival Varsó–Budapest-tengely –, hogy a két politikus és párt különböző módon viszonyul például Oroszországhoz. Jaroslaw Kaczynski és pártja hagyományosan harsány oroszellenes vonalat visz. Meg is orroltak Orbánra, amikor tavaly Budapesten fogadta az orosz elnököt.

De a lengyel jobboldali kurzusban most a németellenes vonal, a Merkel-hegemónia elleni fellépés tűnik fontosabbnak.

Nem csak azért, mert ez alkalom a szabadságharcos retorikára: a PiS – ahogy a Fidesz is – érzékeli, hogy Európában a németek képesek egyedül tartós nyomást gyakorolni a demokratikus normák betartásáért, és elutasítják a liberális intézmények lebontását. Épp azért, mert a történelmi tanulságokat komolyan veszik. A lengyel külügyminiszter elszólása a vegetáriánus biciklistákról magáért beszél: a radikális nacionalista jobboldal ideálja nem az alternatív energiapolitika, hanem a nagy állami vállalkozás. Atomerőmű, szénbánya és más hasonlók.

És nem a kerékpározó vega az ideál, hanem a Harcos. Látjuk, hogy folytathat valaki Putyinéhoz hasonló politikát, miközben oroszellenes a retorikája.

Németországban viszont nem megy most a nacionalizmus, amit a lengyel és magyar jobboldali propaganda nyom. Kételkedve tekintenek a megalapozatlannak ítélt populista lépésekre is. A korábbi kormányok piacpárti gyakorlatával szakítva Kaczynskiék szociális intézkedések sorát ígérik, így akarják megoldani a demográfiai válságot. Mindehhez pedig a katolikus egyháznál keresnek támogatást. Meg is fogják találni, mert a lengyel hierarchia konzervatív, ellenzi Ferenc pápa törekvéseit és stílusát. A főpapok közül ezért sokan hajlandók kiállni a PiS mellett, különösen, amikor a liberális (értsd: ördögtől való) Brüsszellel konfrontál majd.

Orbán Viktor máris bejelentette, hogy szolidáris lengyel politikai barátaival, harcostársaival. Kérdés, hogy ez az együttműködés intézményesül-e valamennyire az EU-n belül. Sikerül-e a V4 csoportot is e vonal alá rendelni? Kétséges:

Robert Fico szlovák és Milos Zeman cseh vezető ugyan hasonló nézeteket is vall, de aligha akarna beállni ebbe a sorba. A balti országok sem Varsóra, hanem Stockholmra, esetleg Helsinkire tekintenek példaként.

Románia pedig éppen ellenkezőleg cselekszik majd, mint a magyar–lengyel kettős. (Ennek a taktikának nagy hagyományai vannak ott. Egykor Ceausescu is képes volt elhitetni a Nyugattal, hogy független, Moszkvával konfrontálódni kész politikus.)

Inkább úgy látszik, hogy Orbán és Ka­czyns­ki egyelőre egymásra van ítélve. De nem magányosak. Ez a bezárkózó, konzervatív világkép, alpári nacionalizmus mindenütt jelen van Európában. Vannak populista pártok, hangos politikusok, szélsőséges tömegek is. A menekültválság nagyon jól jött nekik. Titkos szövetségeseik is akadnak. Az idegengyűlölő populista pártoknak most az iszlamisták a legjobb barátaik. Egy-két tébolyult terrorakció beláthatatlan lavinát indíthat és megerősítheti a populistákat.

De ez már egy másik politikai fantasyregény témája.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető