galéria megtekintése

A britek ezt már nem fordítják vissza

A Brexit-tábor győzelme nyomán súlyos krízis alakult ki Nagy-Britanniában: a kormányzó toryk után az ellenzéki Munkáspárt vezetése is a teljes bizonytalanságba süllyedt.

Súlyos politikai válság alakult ki a szigetországban az Európai Unióból való távozásról döntő referendum után. A lakosság egy részét annyira megdöbbentette az eredmény, hogy lapzártakor több mint 3 millió aláírást felvonultató petíciót indítottak el a népszavazás megismétlésére. A törvény értelmében százezer szignó után a parlament alsóházának foglalkoznia kell a beadvánnyal. Ettől függetlenül józanul gondolkodó alkotmányjogi szakértők, köztük Vernon Bogdanor – a referendumba belebukott tory kormányfő, David Cameron oxfordi professzora – szerint

csekély a valószínűsége a kezdeményezés sikerének.

A brit parlament két nagy pártjának vezetése egyaránt teljes bizonytalanságba került. A 2010-ben hatalomra került Cameron három hónapot adott még magának a Downing Street 10.-ben – abban a reményben, hogy így befolyásolhatja az új lakó személyét. A tory vezető megválasztásának menetrendjéről azonban nem Cameron, hanem a párt hangadó 1922-es bizottsága dönt.

 

A szabályok értelmében minden konzervatív honatyának joga van megmérettetni magát, a jelölés nincs meghatározott számú támogatóhoz kötve. Az első menetben a párt 330 képviselője addig szavaz a kandidátusokra, egyenként kiejtve a legkevesebb támogatást kapottakat, ameddig el nem jutnak az utolsó kettőig.

Cameron pénteken jelentette be, hogy le fog mondani
Cameron pénteken jelentette be, hogy le fog mondani
Stefan Wermuth / Reuters

E két nevet terjesztik azután a Konzervatív Párt 150 ezres tagsága elé postai szavazásra. Csak azok vehetnek részt a voksolásban, akik legalább három hónapja csatlakoztak a párthoz. Így kerülhető el annak a bizarr helyzetnek a megismétlődése, ahogy 2015 nyarán a Munkáspártot elárasztó új, a centrumtól balra elhelyezkedő tagság nyomta be a hatalomba Jeremy Corbynt.

Vasárnapi sajtóértesülések szerint a Konzervatív Párt elfogadhat egy olyan új szabályt, melynek értelmében a végső két jelölt közül az egyiknek nőnek kell lennie. Ez a személy aligha lehet más, mint Theresa May belügyminiszter. A tapasztalt 59 éves politikus okosan kampányolt a referendum során: EU-pártiként nem árulta el Cameront, és sikeresen kerülte ki a reflektorfényt.

Most Corbyn körül kezd fogyni a levegő
Most Corbyn körül kezd fogyni a levegő
Neil Hall / Reuters

A vasárnapi brit lapok, köztük a konzervatív The Sunday Times és a liberális The Observer is biztosra veszik a Vote Leave tábor áttörésében kulcsszerepet vállalt Boris Johnson, a bukmékerek favoritjának indulását. A politikus májusban befejeződött londoni főpolgármestersége idején még nem látszott Európa-ellenesnek. A Kilépők másik legismertebb arca, Michael Gove igazságügy-miniszter az EU-val folytatandó tárgyalások vezetésére mutat érdeklődést, és kész Johnson támogatására. A korábbi felszentelt utódnak, George Osborne pénzügyminiszternek nem tett jót a népszavazási korteskedés. Theresa May mellett Nicky Morgan oktatási, Liam Fox volt védelmi és Stephen Crabb munkaügyi miniszter – egy nem tipikus, munkáspárti gyökerekkel rendelkező tory – állíthatja meg Johnsont.

A Munkáspárt öngyilkos akcióba kezdett.

Margaret Hodge pénteki bizalmatlansági indítványa után vasárnapra virradóra Corbyn egy telefonbeszélgetés során kitette az árnyékkormányból Hilary Bennt, miután a The Observerből megtudta, hogy puccsot fontolgat ellene. A befolyásos külügyi szóvivő a Labour nagy részének meggyőződését képviseli, hogy Corbyn lagymatag kampánya meghatározó volt a népszavazás kimenetelében, amely ellentétes a párt érdekeivel.

Benn kiakolbólítását követően lavina indult el az árnyékkabinet soraiban.

Heidi Alexander egészségügyi szóvivő után egymást követték a lemondások – eddig tíz (!) –, egyértelműsítve, hogy Corbyn legszorosabb munkatársai alkalmatlannak tartják a vezetésre és egy esetleges előrehozott parlamenti választás megnyerésére.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.