galéria megtekintése

Kétélű fegyver lehet az unortodox kamatpolitika

1 komment

Rédei Judit


Meglepte a japán jegybank (BoJ) a világ piacait azzal, hogy a múlt hét végén negatívra változtatta az irányadó kamatlábat. A tőzsdék rég látott eufóriával üdvözölték a lépést. A döntéshozók reményei szerint a kereskedelmi bankok, ahelyett hogy megfizetnék az érvénybe lépő 0,1 százalékos „büntetést" a jegybanknál elhelyezett betétek után, inkább a termelő vállalatoknak kölcsönöznek, lendületet adva ezzel az egyre jobban bukdácsoló japán gazdaságnak.

Haruhiko Kuroda, a japán jegybank kormányzója
Haruhiko Kuroda, a japán jegybank kormányzója
YUYA SHINO / Reuters

A japán kamatlépés nem egyformán érint minden betétet, a hírek szerint a következő hetekben három kosárba kerülnek a jegybanknál elhelyezett betétek, amelyek egyik csoportja változatlanul enyhén pozitív kamatozású marad, egy másik, ha nem is fial nyereséget, ingyen parkolhat továbbra is, míg a harmadik csoportért fizetni kell az elhelyező intézménynek. A BoJ hangsúlyozta, mindez csak az új pénzekre vonatkozik majd, a kincstárban lévő 2500 milliárd dollár a régi feltételeket élvezi továbbra is. A monetáris lazítás egyúttal a deflációs veszély elhárítását és a jen exportot segítő gyengítését is szolgálja. A japán infláció éves szinten alig 0,5 százalék, a decemberi adat még aggasztóbb, mindössze 0,1 százalékos áremelkedést mutat.

 

Tokióban sok aggasztó körülménnyel kénytelenek szembenézni: zuhan az export, az ipari termelés novemberben 1,4 százalékkal volt kisebb, a japán nagyvállalatok egyáltalán nem optimisták, mert nem sikerült profitálniuk abból, hogy tavaly a jen 35 százalékkal értékelődött le a dollárhoz képest. A Toyota és a Nissan termelésének jó részét külföldre vitte, ellensúlyozandó a belső kereslet visszaesését. Az elektronikai gyártókat pedig az okostelefon-értékesítés megtorpanása hozta nehéz helyzetbe.

A kínai gazdaság lassulása a szerszámgépgyártóknak adta fel a leckét. Összességében Ázsiában 10,3 százalékkal csökkent az eladott japán portékák értéke decemberben, míg az Egyesült Államok felé 3,4 százalékkal zsugorodott a kivitel. Japánban, ellentétben az ­európaival, a foglalkoztatottság csaknem teljes, 3,5 százalék alatt van a munkanélküliség, ám eközben a bérek 0,4 százalékkal csökkentek novemberben, vagyis a belső fogyasztás sem jó irányba mozdul el.

A negatív kamatpolitika kezd megszokottá válni a jegybankok eszköztárában. Az elmúlt másfél év során az Európai Központi Bank, valamint több, az EU-n kívüli ország, így Svájc, Svédország, Dánia is kiengedte a kamatgyeplőt, gyakorlatilag bevallva, a hagyományos monetáris eszközök elégtelenek a beteg gazdaság kezeléshez. Ez az unortodox megoldás azonban kétélű fegyver lehet, kongatja a vészharangot néhány elemző. A pénzpihentetés drágítása kézenfekvő eszköze a források termelésbe való átirányításának, az olcsóbb kölcsönök mind a vállalatok, mind a magánemberek számára kedvezőek, ugyanakkor a távlati hatásokra is érdemes figyelni. A jegybankok új típusú szerepvállalása a pénzpiacok átalakulásához vezet, a lakosságot pedig arra késztetheti, hogy a megtakarításaikat a bankbetétek helyett otthon tartsák, vagyis a bankok kevesebb kihelyezhető pénzhez juthatnak, tehát a gazdaság forrásai ebből az irányból elapadhatnak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.