galéria megtekintése

Új vezérrel jött a szlovák gáz

0 komment


Marnitz István

Jelképes forgalommal indult
Jelképes forgalommal indult
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A Magyar Földgázkereskedő Zrt. március elseje óta hoz be gázt a magyar–szlovák vezetéken – erősítette meg a Népszabadság informá­cióját a gázcég állami tulajdonosa, az MVM. Mint ismert, a negyvenmilliárd forintból megépített, ­Orbán Viktor magyar és Robert ­Fico szlovák miniszterelnök által a 2014-es választások előtt félkészen átadott cső tavaly júliusi üzembe helyezése óta üresen állt.

Állítólag azért, mert drágább volt a szintúgy az olcsó nyugati gázhoz vezető osztrák útvonalnál. A kivitelezés árát a kormány a hazai gázfogyasztókra terhelte, de piaci bevételek híján az üzemeltetés is igényelt már négymilliárd forint közpénzt, amit meg is kapott a Belügyminisztériumhoz (BM) tartozó Magyar Gáz Tranzit (MGT) Zrt. Mostanság már a beruházástól korábban elálló Mol is szóvá teszi, mennyivel költségesebb az MGT, mint a vezetékek „fennmaradó" 98 százalékát üzemeltető saját cége. Az MGT adatai szerint most napi közel 500 ezer köbméter gáz érkezik Szlovákiából Magyarországra. Ez a vezeték kapacitásának mintegy tizedét jelenti, ami szakértők szerint jelképes mennyiség. Arról, hogy miért pont tél végén avatják az első szállítmánnyal a művet, az MVM-nél azt közölték, hogy egy rövid távú megállapodást teljesítenek. A magyar–szlovák cső szintén a nyugati piacokhoz nyit utat, ami erősíti az ellátás biztonságát – tették hozzá. Ellátásunk alappillére azonban továbbra is a hosszú távú magyar–orosz gázszerződés.

 
Birtalan Zsolt Jelképes forgalommal indult
Birtalan Zsolt

Birtalan Zsolt  személyében február 16-a óta új elnök-vezérigazgató irányítja az MGT-t. Szűkszavú közleményük szerint az új vezető több évtizedes energetikai múltat mondhat magáénak. A váltás okát firtató kérdésünkre a BM nem válaszolt. A gázszállítási szakmérnöki végzettségű Birtalan Zsolt 1987-ben a Mol jogelődjénél kezdett. Nyolc évre rá az akkor Mol-tulajdonú Turbo Team Kft.-hez került telepvezetőnek. A központi szerepű gázipari szolgáltatót 1999-ben vette meg az egykor szintén a Molnál dolgozó Seszták Imre. A hat éve elhunyt nagy hírű mérnök Seszták Miklós jelenlegi nemzeti fejlesztési miniszter nagybátyja. Birtalan Zsolt 2006 és 2014 között a Turbo Team cég-, majd ügyvezetője volt Seszták Imre, illetve fia – a fejlesztési miniszter unokatestvére –, Seszták Tamás oldalán.

Azután is megmaradt posztján, hogy a céget 2012-ben átvette a Moltól szintén exmolosokhoz került Olajterv. Seszták Imre cserébe megkapta az Olajterv kisebbségét, amit örököseként Seszták Tamás és családja 2014 végén eladott. Ugyanekkor került az Olajterv 31 százaléka Csányi Sándorhoz, aki a Mol alelnöke is. A vezetéket az MGT megrendelésére az Olajterv építette. A felügyeletet ellátó Belügyminisztérium vezetője, Pintér Sándor se áll távol Csányi Sándortól.

Megkeresésünkre Birtalan Zsolt cáfolta, hogy kiválasztását ilyen összefüggések segítették volna. Igaz, elismerte, hogy a Turbo Team vezetőjeként munkakapcsolatban állt (az akkor Kisvárdán képviselő-ügyvéd-autókereskedő) Seszták Miklóssal, illetve azt is, hogy az Olajterv alvállalkozóiként ők szerelték a gázcső kompresszorait. Ekkor azonban nem merült fel a személye a vezetékcég irányítására. Amióta azonban a Turbo Team beolvadt az Olajtervbe, új szakmai kihívásokat keresett. Elnök-vezérigazgatói feladatai kapcsán a hatékonyságot említette. Arról, hogy a jövőben az MGT közeledhet-e a Molhoz, nem kívánt állást foglalni, de ezt a hatékonyság szempontjából nem is zárta ki.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.