galéria megtekintése

SZÉP-szezon

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 11. számában
jelent meg.


Batka Zoltán
Népszabadság

Több turistát és nagyobb versenyt várnak a balatoni szállásadók. A szezont elsősorban a SZÉP-kártya „viszi”, a hazai vendégek zöme ugyanis ezzel fizet a szállásokért.

Előbb ébredtek az idén a Balatonnál nyaralni vágyó turisták: a tavalyihoz képest jóval korábban, lefoglalták a szállást a magyar tenger partján. Már most látszik, hogy jobb szezonnak néznek elébe a szállásadók – bár volt, aki szerint az idei nyár gyenge lesz, a többség úgy látta: akár két számjeggyel is növekedhet a szobafoglalások száma a múlt évihez képest.

Fürdőzők a keszthelyi strandon. A kánikula lendületet ad
Fürdőzők a keszthelyi strandon. A kánikula lendületet ad
Varga György / MTI

Darvas Gertrúd, a siófoki Club218 Wellness Apartman szállásadója azt mondja, augusztusra elkelt szinte minden hely, inkább csak mutatóba marad egy-egy üres szobájuk. A magas kategóriás szálláshelyre jellemzően a külföldiek érkeznek, a vendégkör 30-40 százalékát adó hazai turisták inkább rövidebb időszakra foglalnak szállást. A Club218 külföldi vendégköre meglehetősen vegyes: a német turisták mellett mára kínaiak, franciák, izraeliek is érkeznek, az utóbbi időszakban pedig igen nagy számban oroszok.

 

Az egyik megkeresett, ám csak név nélkül nyilatkozó kereskedelmi szállásadónál azonban rosszabb forgalomra panaszkodtak, mondván: ugyan a vásárlóerő érezhetően nőtt, ám a verseny is rendkívül erős a déli parton, az utóbbi években különösen apartmanokból nyakra-főre nyíltak újak.

Frida Kata, a balatonvilágosi Frida Family Hotel értékesítője is úgy látja, hogy mára gyakorlatilag két kategóriára egyszerűsödött le a piac: a magas szolgáltatást nyújtó, négycsillagos hotelekre, illetve az apartmanházakra. Azok a szállásadók, akik „köztes” szolgáltatással próbáltak érvényesülni, gyakran elvéreztek a versenyben. Ez az év számukra jóval kellemesebben alakul: előre tudnak tervezni, míg tavaly inkább a szerencsén múlott, hogy ki tudják-e adni a szobákat a szezonban. A biztos bevétel azért is fontos, mert – mint ezt más hoteles, apartmanos is felhozta – az utóbbi években a rezsiköltségek egyre inkább elszálltak a szobaárak mellett. Bár erősödik a vendégforgalom a szezonban, azonban az ágazat szereplői már hat-hét éve nem mertek emelni az áraikon – állították.

Ennek ellenére a bevételek szépen emelkedtek. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) eddigi adatai szerint mindenesetre január és április között a vendégéjszakák száma 8 százalékkal nőtt, míg a bevételek összességében 11,4 százalékkal emelkedtek. Áprilisban a jó idővel beköszöntött húsvét előhozta a kirándulási kedvet, így 14 százalékos vendégforgalom-növekedést regisztrált a statisztika. A kimutatás szerint a külföldi turisták 9,4 százalékkal, míg a belföldi vendégek 22 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el az egy évvel korábbi szinthez képest – a gyors növekedésben azonban több tényező is szerepet játszott. Így például az, hogy húsvét idén áprilisra esett, míg tavaly márciusra – a harmadik havi adatot rontotta, az áprilisit viszont javította ez a tény.

Ezen kívül azonban a SZÉP-kártya lejáró összegeinek felhasználása is pörgette az ágazatot. Mint azt az idegenforgalomban dolgozók is megerősítették, a szezont elsősorban a SZÉP-kártya „viszi”, a hazai vendégek zöme ugyanis ezzel fizet a szállásokért. A KSH kimutatása szerint áprilisban 1,2 milliárd forint értékben fizettek a kártyával, ami tavalyhoz képest 50 százalékos növekedést jelent.

Gyors döntések

A pillanatnyi benyomás a döntő a netes turistáknál: a maiUtazas.hu szerint az interneten utazást választók legtöbbje azonnal vagy legfeljebb 1-2 nap alatt választja ki, hogy hova szeretne menni üdülni.

Az esetek 68 százalékában a nők döntik el, hogy hova utazzon a család nyaralásra. A maiUtazas.hu úgy látja, hogy a netes vásárlók főleg az olcsóbb négycsillagos, illetve a középkategóriás szállodákat keresik, igaz, annál magasabb elvárásokkal. Így a legtöbben fürdőbelépőt és wellness-szolgáltatást is igényelnek, ahogy az ingyenparkolás és a wifi is az alapszolgáltatás része kell, hogy legyen. Míg a régóta „bejáratott” ügyfélkörrel dolgozó szállodásoknál nemritkán a vendégkör 40 százalékát is a visszajárók teszik ki, addig ez bajosan igaz a netes utazóra. Itt ugyanis a vásárlók csöppet sem „hűségesek”, kizárólag a szolgáltatás árát és minőségét figyelik.

Az oldalon vásárlók körében végzett felmérés szerint az átlagos utazó nagyvárosban élő, 45-60 év közötti nő, jellemzően alkalmazott beosztásban dolgozik, és a legtöbben közülük évi 2-3 belföldi utazást foglalnak le.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.