galéria megtekintése

Spéder nem hallgat tovább

0 komment

NOL

Bonyolult képlet a hazai gazdasági-politikai térképen, egy öntörvényű self-made man, aki nem a 2010-es kormányváltás után gazdagodott meg hirtelen, hanem fokozatosan, az OTP-ből indulva, és akiről akkoriban azt tartották, hogy a kormányos Csányi, de ő adja a lendületet – írja Spéder Zoltánról a mai Magyar Narancs.

A portré egyik érdekessége, hogy az a Magyar Narancsban jelent meg, és Spéder közreműködésével, noha az 52 éves bankvezér – aki az Index meghatározó tulajdonosa is – nem szokott üzleti ügyeiről, különösen nem volt főnökéről, Csányi Sándorról és a politikai kapcsolatairól beszélni. Róla sem szoktak mások, a Narancsnak is csak névtelenségbe burkolózva nyilatkoztak volt és jelenlegi kollégái, ismerői. Talán nem véletlenül, hiszen akiről szó van, „nagy munkabírású, kiváló szakember, ugyanakkor nehéz fickó, igazi domináns típus, akit ha felbőszítenek, – vagy ha ő bőszíti fel önmagát – akkor jobb fedezékbe vonulni" – tartják róla.

Spéder Zoltán portréját nem könnyű megrajzolni, és nem is lehet röviden – utóbbira nem is vállalkozott a Narancs, már a cikk első része is több mint ötoldalas, részletes anyag. Mint kiderül, a Spéder-sztori a 80-as években megalapozódott, és nem az iskola mellett hó- és szénlapátolást is vállaló diák kimagasló matematikai tudása, hanem a katonaság alatt szerzett ismeretségek (katonatársa volt Németh Zsolt), majd a közgázos évek alatt született barátságok révén. A Rajk László Szakkollégium és a Bibó-kollégium a rendszerváltás utáni gazdasági-politikai elit bölcsője lett, innen indult Spéder mellett Szarvas Ferenc (az Államadósság Kezelő Központ volt vezérigazgatója), Kósa Lajos, Hernádi Zsolt és Lantos Csaba pályája is. Róluk így emlékezik vissza egykori kollégista társuk: „Nem agyaltak azon, hogyan lehetne a rendszert megjavítani, tudták, úgy rossz, ahogy van."

Az egykori kollégisták többségéből azonban nem politikus lett, hanem – mint korszerű gazdasági tudással felszerelt fiatal – a szakmai és anyagi dobbantás mellett döntöttek, sikerrel. Spéderről is gyorsan kiderült, hogy nem politikus alkat, Orbán Viktor mégis kedvelte, és kezdettől adott a véleményére. A Pénzügykutató Zrt-től induló Spéder hamar az OTP-nél kötött ki, aminek mindössze 31 évesen alelnöke, 32 évesen vezérigazgató-helyettese lett.

 
Spéder Zoltán (b) és Varga Mihály
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A kormányosként Csányit emlegették, de ismerőik tudták, hogy Spéder adja a lendületet. „Szükségük volt egymásra, a másik nélkül nem jutottak volna ilyen messze" – írja a Narancs, hozzátéve: kialakult egy jó fiú (Csányi) – rossz fiú (Spéder) leosztás, ami zavarta az alelnököt, de voltak stratégiai nézetkülönbségek is. Spéder például nem akart egyből belevágni a kockázatosnak tűnő devizahitelezésbe, noha ezen akkor az OTP sokat veszített.

A banktól 12 év után, 2007 januárjában távozott Spéder, egyes források szerint e döntésében a Csányi Sándorral kiéleződött kapcsolata játszott leginkább szerepet, véget vetve a bankon belüli kettős kormányzásnak. A bankos szál ezzel korántsem zárult le, sőt, megerősödött: az FHB igazgatóságának 2008 óta elnöke, tavaly év végén már az jelzálogbank részvényeinek egynegyedét birtokolja.

A médiabirodalom kiépülésének első darabja, az Index az OTP-től távozva már abban az évben képbe került Spéder Zoltánnál, aki 2007 novemberében igazgatósági tag, a következő évben pedig már a CEMP első embere lett. Azé a cégé, amely akkoriban az Index mellett több népszerű médium tulajdonosa lett, jelenleg pedig a magyar online médiapiac legbefolyásosabb szereplője, amely a bulvártól a gyerekportálokig jószerint minden rétegnek és korcsoportnak szóló tartalomszolgáltatásban érdekelt.

Az Index birtoklása egyébiránt a mai napig különleges helyzetet jelent Spéder számára, aki úgy tulajdonosa a kormányt rendre kritizáló portálnak, hogy közben remek kormányzati kapcsolatai is vannak, felcímkézni talán éppen emiatt sem lehet őt. Skatulyába sem szorítható, hiszen – mint az a cikkből is kiderül – kevés olyan befolyásos gazdaságpolitikai szereplő van ma Magyarországon, akivel ne lett volna már valamilyen szintű munkakapcsolata.

A karrierje megkoronázására készülő bankvezér jelenleg a takarékszövetkezeti integráció sikerre vitelén dolgozik, az integrációs projekthez magas szinteken kapott támogató szavakat és segítséget (a Narancs információi szerint Orbán Viktor mellett Németh Lászlónétól, Varga Mihálytól, Rogán Antaltól, Lázár Jánostól), így komoly politikai tőkéje is van az anyagi támogatás mellett – olvasható a hetilapban. Egykori főnöke azonban nem nézi tétlenül mindezt, ismerőik szerint éppen azért, mert tudja, hogy az integrációs folyamat levezénylésére egyedül Spéder képes. A takarékintegráció és az FHB ügyében Brüsszelhez fordult OTP a folyamatban lévő történetről nem kívánt nyilatkozni, a portrét az integráció-sztorival folytatják majd.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.