galéria megtekintése

Ön is lehet az MKB tulajdonosa

1 komment


Varga G. Gábor

2019-ben tőzsdére vezetnék az MKB Bankot az új tulajdonosai, méghozzá a reményeik szerint úgy, hogy a 37 milliárdos vételárhoz képest nyereséggel szálljanak ki. Így aztán bárkinek lehet majd pár év múlva részesedése az állam által most eladott ­bankban.

A Blue Robin Investments, a Metis-Minerva és a Pannónia alkotta konzorcium vásárolta meg az MKB-t. Ezen a vételáron 45-45-10 százalék arányban osztoznak a konzorcium tagjai. A tulajdonosok csütörtökön mutatkoztak be a sajtó előtt. Pontosabban, a tulajdonosok érdeké-ben eljáró intézményi befektetők. Mert, mint Semsey Barna, a Blue Robin Investments tanácsadója elmondta, a végső befektetői kör nem nyilvános információ – vagyis a végső haszonhúzók körüli homály az átlagállampolgár szempontjából nem igazán oszlott. A felügyelőhatóságok, a külföldi partnerek és hazai fő partnerek megfelelő mélységben megismerhetik a befektetői kört – mondta a tanácsadó.

Az MKB boldog új tulajdonosai – a végső befektetők rejtve maradtak
Az MKB boldog új tulajdonosai – a végső befektetők rejtve maradtak
Teknős Miklós / Népszabadság

A Metis-Minerva az első öt bank között szeretné tudni az MKB-t. „Átvizsgáltuk a bankot és azt a stratégiát, amit a jelenlegi menedzsment tett le az asztalra. Mi ezt áraztuk be, azt gondoljuk, hogy jó, s bár szorulhat kiigazításokra, a menedzsmentet támogatjuk a végrehajtásban. A vételárat tegnap átutaltuk az eladó számlájára" – mondta Jaksa János, a Metis Magántőke Alapot kezelő Minerva Tőkealap-kezelő Zrt. vezetője. A szakembert korábban részben kecskeméti múltja miatt több sajtóértesülés kapcsolatba hozta Matolcsy György MNB-elnök rokonságával. Jaksa kiemelte, hogy a szanálás nehéz időszakában sem csökkent az ügyfélelégedettség. A tulajdonosok a menedzsmentbe tapasztalt nemzetközi szakembereket is meghívnak, a munkavállalók ösztönzése érdekében dolgozói részvényprogramot indítanak el. – Ennek mértéke tíz-tizenöt százalék lehet – mondta Semsey.

 

Jaksa elismerte, hogy jelenleg informális beszélgetések zajlanak az Európai Fejlesztési és Beruházási Bankkal (EBRD) arról, hogy a bank esetleg részesedést szerezzen a pénzintézetben. Ennek mértékét pontosan nem jelölte meg, de mint mondta, a tapasztalatok szerint az maximum 15 százalék körül szokott lenni. A Budapest Bankban az MKB nem kíván tulajdont szerezni – tette hozzá.

A bankot a konzorcium valamennyi kötelezettségvállalásával vette meg, amely azt jelenti, hogy a befektetői csoport az MKB-val szemben folyamatban lévő perek után is felel.

17 milliárdért vette meg az állam

Az MKB 2014-ben került az állam tulajdonába, amikor a korábbi tulajdonos, a BayernLB eleget téve egy korábbi uniós kötelezettségének, kiszállt a hitelintézetből. Az állam 55 millió euróért (úgy 17 milliárd forintért) vette meg a bankot, amely az eladás előtt 270 millió eurós tőkerendezést hajtott végre. Az MNB a szanálási intézkedések keretében első lépésként a kritikus helyzetért felelős, jelentős kitettséget képviselő, kereskedelmi ingatlanhitel-állományt választotta le az MKB-ről. Aztán leválasztották az MKB kereskedelmi banki alaptevékenységet nem szorosan kiegészítő, tőkét és finanszírozást lekötő befektetéseit is. Eladták az MKB biztosítókban meglévő (majdnem teljes) részesedését és az MKB Euroleasing Csoport gépjármű-kereskedelemmel és flottakezeléssel foglalkozó érdekeltségeit is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.