galéria megtekintése

Megmutatjuk, hol a legdrágább a távhő

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 14. számában
jelent meg.


Marnitz István
Népszabadság

Zircen majdnem kétszer annyiba kerül a távfűtés, mint Bokodon – még mindig óriásiak a különbségek a települések árai között. Budapest viszonylag olcsónak számít, Székesfehérvár viszont relatíve sokat drágult.

Zircen a legnagyobb és Bokodon a legkisebb a lakossági távhőköltség – derült ki a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (Matászsz) 61 hazai település lakossági tarifái alapján készített, négy évre visszatekintő kimutatása alapján. A szakmai szervezet 2013 januárjáig vette számba tételesen a tarifákat, azóta november 1-jén 11,1 százalékkal tovább csökkentek az árak.

Kovács Bence / Népszabadság

Számításunk szerint most Zircen évi bruttó 215 ezer forintba kerülhet egy átlaglakás kifűtése, míg ugyanez a költség Bokodon 125 ezer forint. A kettő között a kisebb érték alapján számolva 72 százalék a különbség.

 

Zirc 2010-ben vette át a legdrágább címét a ma negyedik Keszthelytől, utóbbi településen 2009-ben még évi 273 ezer forintot fizetett egy átlagos fogyasztású és méretű lakás tulajdonosa, míg az akkor legolcsóbb – ma második – Pétfürdőn 134 ezret fizethettek a szolgáltatónak. A különbség a kisebb felől tekintve 104 százalék volt. Vagyis az országos árkülönbség több mint kétszeresről közel háromnegyednyire mérséklődött.

A jelenlegi – tehát tavaly év eleje óta változatlan – lista szerint Balatonfüred lakosai fizetnek az országban a második, míg az algyőiek a harmadik legmagasabb távhődíjat. A harmadik legolcsóbb pedig Cegléd. A nagyobb városok közül Esztergom a legdrágább, utána következik Sopron, Székesfehérvár, Debrecen és Pécs.

A mintegy hétszázezer távhőre kötött háztartás közül messze legtöbb, 238 ezer lakossági fogyasztót ellátó budapesti Főtáv viszonylag olcsó: a 155 ezer forintos éves összköltség a vizsgált 61 település szolgáltatója sorában csak a 43. legdrágább. Ennél is kedvezőbb a díj például Veszprémben, Szombathelyen, Miskolcon, Kecskeméten, Salgótarjánban és Győrben.

2011 előtt a helyileg érvényes távhődíjakat az önkormányzatok határozták meg. Azóta ez miniszteri hatáskör, a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal felülvizsgálata alapján. Az anyag szerint 2012-ben még némileg módosult a sorrend, ám a 2013 eleje óta tartó rezsicsökkentés nyomán értesülésünk szerint – a kormányzati sejtetésekkel ellentétben – valamennyi településen érvényesült a kétszeri mérséklés. Számításunk szerint a lakosság a legtöbbet 2012-ben fizette a fűtésért, ami ma már alacsonyabb a 2009-es szintnél.

2013-ban a legtöbbet, 15 helyezést Mór javított, amely a viszonylag kedvezőtlen 25. legdrágább hely után ma a 40. A többi településhez viszonyított költségek leginkább Dorogon emelkedtek, amely a 28. helyett ma már a 21. legdrágábbnak számít.

Négy év távlatában a többiekhez képest leginkább Székesfehérváron drágult a távhő: szolgáltatója 2009-ben még a 48. legdrágábbnak számított, míg a mai összehasonlítás szerint az országban már ott a 12. legmagasabb a tarifa. A második legnagyobb mértékben a néhány száz lakást ellátó nyíregyházi Energocoop viszonylagos helyzete romlott: a cég 2009-ben még csak a 46. legdrágábbnak számított, ma már a 15.

A harmadik Százhalombatta, amely az 59. helyről a 29-re rontott. 2009 óta Szentgotthárd javított a legtöbbet: a hetedik legdrágább településből mára a viszonylag olcsónak számító 37. A középmezőnyben lévő Nagyatád 26, Körmend 22 hellyel került kedvezőbb szintre.

A listán a mintegy száz, távhővel ellátott település közül a Matászsz-szal kapcsolatban álló cégek 61 települési díját vizsgálták egységes elvek alapján – tájékoztatta lapunkat Orbán Péter, a szakmai szervezet projektvezetője.

Az adatok egy 135 légköbméteres, évi 28 gigajoule (GJ) fűtési, 48,5 köbméter, 10,68 GJ-s melegvíz-fogyasztású lakásra vonatkoznak 5 kW-os teljesítmény mellett. Felhívta a figyelmet, hogy a fűtés-korszerűsítési beruházások hatását a felmérés nem mutatja.

Vagyis a tényleges költségek függnek a helyi rendszer és a lakás állapotától is. A szolgáltatók közötti árkülönbség okát a szakértő az eltérő hőtermelésben látja. Az alacsony tarifa sokszor a közeli erőművek hatékony, áramot és hőt együtt termelő működésének köszönhető. A megújuló energiára, például a geotermiára épülő rendszerek a kis területet ellátó gázkazánokkal szemben alaphőforrásként gazdaságosak lehetnek, de a csúcsigények kielégítésére érdemes például olcsó gázkazánt telepíteni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.