galéria megtekintése

A kánikulában megdőlt az áramcsúcs

A nyári fogyasztás már a téli közelében jár

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 22. számában
jelent meg.

F. Szabó Emese, Marnitz István
Népszabadság

Tegnap megdőlt az idei nyári áramfogyasztási csúcs. Az áramrendszert irányító Mavir honlapján fellelhető fogyasztási görbe tanúsága szerint a tegnapi kánikula közepén, kora délután a hazai összfogyasztás egy rövid időre átlépte a hatezer megawattot (MW).

Hackl Mónika, az állami vállalat szóvivője ezt lapunknak megerősítve jelezte: a fogyasztás háromnegyed egykor 6007 MW-on tetőzött. Ennek oka egyértelműen a tartósan magas hőmérséklet. Általános megfigyeléseik szerint, miután a napi átlaghőmérséklet eléri a 24 fokot, minden további egy fok emelkedés a napi igényeket 90-100 MW-tal növeli. Az egy nap alatt elfogyasztott villamos energia mennyisége ilyenkor 500-600 háztartás egész éves fogyasztásával nő fokonként.

Vasárnap is hasonló hőséget tapasztalhattunk, de – tekintettel a munkaszüneti napra – az állami cég grafikonja szerint az este 8–9 közötti csúcsfogyasztás mégis alig haladta meg az ötezer MW-t. A szóvivő szerint továbbra is télen mérik az év legnagyobb áramfogyasztását, de a nyári érték egyre közelíti a télit. Ennek fő oka a klímaberendezések elterjedtebb használata. Az idei tél legmagasabb fogyasztási értéke 6240 MW volt, a teljes télé viszont tavaly december 4-re esett, 6307 MW-tal.

A Mavir honlapján fellelhető adatsor szerint a hazai áramfogyasztás 2007-ben érte el az abszolút rekordokat, télen (november végén) 6600, nyáron (július 19-én) 6320 MW-tal. Utána a válságra visszavezethető gyors zuhanás következett. Igaz, 2010-ben hirtelen ismét a 2007-esekhez közelítő fogyasztási értékek alakultak ki. Ám azóta a fogyasztás folyamatosan csökken. Kérdésünkre, hogy ez mivel függhet össze, a szóvivő úgy fogalmazott, sokban befolyásolja a számokat, hogy a legmelegebb napok munkanapra vagy hétvégére esnek, és az egyre korszerűbb klímaberendezések fogyasztása is csökken.Más szakértők szerint ez a gazdaság egészének visszaesésére is utalhat.

 

Változást jelez, hogy a nagy melegben nem ismétlődött meg a tavalyi klímaroham. Az idén aki légkondicionáló berendezést akart magának, az már május környékén felébredt és intézkedett. Általában már a felújításkor, építéskor gondoskodnak a tulajdonosok a split klímák beszereléséről, ez pedig ritkán áll összefüggésben az időjárással.

A napokban inkább a ventilátorok iránt ugrott meg a kereslet, mondta Szánthó Bálint, a Media Markt koncepciómenedzsere. A pár ezer forintos darabokat keresik a háztartások, a nagy, vízpermetes ventilátorok inkább a szórakozóhelyekre kerülnek.

A Palatinus strand is csúcsra járt a hétfői hőségben
A Palatinus strand is csúcsra járt a hétfői hőségben
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A tavalyi rohamot valószínűleg az okozta, hogy a kiemelkedően meleg idő hosszú ideig tartott, heteken keresztül nem volt enyhülés. Szinte a raklapról szedték le a vásárlók a klímákat, ám ezeket még be is kellett szerelni. Ez a munkák feltorlódása miatt akár heteket is csúszhatott, vagyis sokan a hidegfronttal együtt kapták meg a légkondijukat. Ehhez képest most nem kell irreális határidőkkel számolni.

A Tescóban klímaberendezés nincs, de különbözőméretű ventilátorok kaphatók. Ezekből sem volt azonban a napokban kiemelkedő a kereslet, az idén egyelőre elmaradt a roham – vagy csak az előző években beszerzett eszközöket használják az idén is a háztartások.

Hackl Mónika a júliusra eső rekordokat ritkának nevezte, mivel ez már jellemzően a szabadságolások, iskolai szünetek ideje. A Mavir adatai ezt nem támasztják alá teljes mértékben. Táblázatuk tanúsága szerint a nyári áramfogyasztási csúcs az elmúlt 14 év során kilenc alkalommal júliusra esett, és csupán ötször mértek júniusban nyári rekordot.

Ebben az időszakban nyolc alkalommal volt decemberben a téli és egyben éves csúcs, de háromszor novemberben, kétszer pedig januárban volt szükség a hidegek miatt a legtöbb áramra. Ugyanezen adatsor viszont alátámasztja a téli és a nyári csúcsok közeledését: míg 2001-ben a kettő között közel 20 százalék különbség adódott, addig a tegnapi és a téli rekord közötti különbség már kevesebb mint öt százalék.

A hőség- és fogyasztási csúcsot a rezsiköltségekkel harcoló kormányszervek helyett a szigetelőgyártással foglalkozó Knauf használta ki arra, hogy felhívja a figyelmet: az áramköltséget növelő klímák nélkül is élhetővé tehető a lakások hőmérséklete kánikula idején. Megfelelő szigeteléssel, jó nyílászárókkal, átgondolt árnyékolástechnikával kellemes hőmérséklet érhető el 30 fok feletti időjárás esetén is, ráadásul ezek a befektetések nemcsak nyáron, hanem télen is hasznosulnak, és viszonylag hamar megtérülnek.

Kapcsolódó cikkek

Zabálás

.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.