Ehelyett jött egy autógyártó – ráadásul nem is a szigetország márkáinak egyike –, a svéd Volvo, amely létrehozta a Lifepaint nevű speciális festéket. Bizony, egy autógyártó, amelynek még csak annyira sincs köze a kerékpárok világához, mint a francia Peugeot-nak, fogta magát és egy frappáns ötlettel megoldotta a kerékpárosok problémáját. A Lifepaint ugyanis egy olyan, színtelen festékanyag, amely nappal nem látható, de sötétben, az autók fényszóróinak fényét macskaszemként veri vissza, így a bringások akár több száz méterről is láthatóvá válnak a sofőrök számára.
De megemlíthetjük az Always #LikeAGirl kampányát is, amellyel az egyenjogúságért szállt síkra, és pálcát tört a nőket érő inzultusok visszaszorítása mellett. Talán nem ártana, ha esetleg nálunk, ahol jelenleg a kormánynak egyetlen női tagja sincsen, történne valami hasonló. Persze, több női jogokért harcoló civil szervezet is küzd ezért, ám üzeneteik ritkán érnek el kritikus tömeget. Az Always kampányvideóját a YouTube-on jelenleg közel 62 millió ember látta.
A fenti, kormányokkal kapcsolatos megjegyzéseket nem valamiféle politikai meggyőződés, sokkal inkább a kegyetlen statisztikák ismerete táplálja: az Eurobarometer és a European Social Survey kutatások tavalyi eredményei szerint ugyanis egy évtized alatt drámaian lecsökkent az európai intézményekkel és a tagországok kormányaival kapcsolatos bizalom szintje. Ráadásul, az Európai Unió legfőbb intézményeivel, a sokak szemében tehetetlennek és erőtlennek tűnő Bizottsággal és az Európai Parlamenttel szembeni bizalom még mindig erősebb, mint a nemzetállamok kormányainak megszavazott bizalom.
A bizalmatlanság nem véletlen, hiszen számos égető társadalmi probléma esetén látszik, hogy a kormányok képtelenek érdemben tenni az ilyen jellegű kérdések megoldása érdekében, de ha tesznek is, rendkívül lassan és körülményesen nyúlnak ezekhez a kérdésekhez. Látszatmegoldásokra, hangzatos szlogenekre még csak-csak futja, azonban a korrupció és a politikai csatározások világában elképesztő mennyiségű erőforrás folyik el a hatalom megőrzésére, míg az alapvető, rendszerszintű, régiókon és határokon átívelő problémák kezelése helyi szinten csaknem megoldhatatlan, de legalábbis kevésbé hatékony. Ez a helyzet hatalmas lehetőséget jelent a márkák számára, hogy valós problémákat megoldva járuljanak hozzá a közérdekhez, és egyfajta „márkázott kormányként” tevékenykedjenek.
„Az a kellemetlen valóság, hogy nem jutunk előre elég gyorsan, a felmutatott megoldások pedig csak kis megoldások” – mondta Michael Porter, a Harvard Business School professzora 2013-ban elhangzott TED Talkja során. „Nincs elég forrás ahhoz, hogy megfelelően kezeljük a problémákat. Vagyis meg kell néznünk, hol vannak elérhető források a társadalomban: az üzleti életben, ugyanis az üzleti élet forrásokat hoz létre, amikor nyereség reményében szükségleteket elégít ki.”
Porter statisztikákkal is bemutatja, hogy csak az Egyesült Államokban a kormányzat mintegy 3,1 billió, a civil szervezetek 1,2 billió, míg a céges szektor mintegy 20,1 trillió dollárnyi erőforrást mozgat meg, így egyértelmű, hogy hová kell nyúlni a társadalmi kérdések hatékony kezelése érdekében.
Miben jobbak a márkák, mint a kormányok?
Egy globális márka emberek millióit éri el és szólítja meg napi szinten, amellyel máris komoly lépéselőnybe került egy nemzetállam kormányához képest. Ráadásul, míg előbbinek elemi érdeke, hogy a fogyasztói igények változására a lehető leggyorsabban reagáljon, addig a kormányok sok esetben legfeljebb a választások évében fogalmaznak meg csábító ígéreteket, amelyek betartását később számon kérni a választók csak nehézkesen tudják. Egy márka esetében azonban a fogyasztók bizalomvesztésének akár napokban mérhetőek a következményei, így a globális brandek nem kockáztathatják, hogy átverjék az ügyfeleiket.
Emellett, ahogy Porter is rámutatott, ma már nem az ördögtől való egy kalap alá venni a társadalmi felelősségvállalás és a profittermelés fogalmait. A legjobb példát a két internetes óriás, a Google és a Facebook szállítja: míg előbbi hőlégballonokkal, utóbbi drónokkal szeretne vezeték nélküli internetet juttatni a világ minden pontjára. Ebből az elmaradottabb régió társadalmai hatalmasat profitálhatnak, miközben a két cég voltaképpen a saját piacát építi, bővíti.
De ennél ambiciózusabb dolgok is történnek a világban, miközben a kormányok java része éppen fényesre polírozza legújabb kommunikációs kampányát. Elon Musk, aki Tesla nevű cégével státuszszimbólumot csinált a korábban nevetséges játékautónak tekintett elektromos járművekből, nem kevesebbet tett le e mellé az asztalra, mint SpaceX nevű cégével kifejlesztett és idén áprilisban sikeresen tesztelt egy többször felhasználható űrrakétát. Mindezt azután, hogy az Egyesült Államok űrkutatási hivatala, a NASA 2011-ben nyugdíjazta az űrsiklókat, azonban források hiányában azóta sem volt képes alternatívát kínálni (az Orion program a jelenlegi állás szerint 2020 után készülhet csak el).
Mint látható tehát, a politikai csatateret bölcsen elkerülő nagyvállalatok, amelyeket nem kötnek a lobbiérdekek, és amelyek kellő mennyiségű erőforrást birtokolnak, sikerrel léphetnek a kormányok helyébe, számos területen. Mindezt úgy, hogy nem csupán kedves, ám alapvetően erőtlen felelősségvállalási mutatványokat pufogtatnak, hanem saját piacukat vagy bevételeiket növelik, miközben a társadalmi jólétet is előremozdítják. Már csak az a kérdés, akkor mi szükség van a politikusokra?
