galéria megtekintése

Már a járműipar sem húz úgy

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 05. számában
jelent meg.


Kriván Bence
Népszabadság

Nem változtatott a vártnál szerényebb, 2,7 százalékos második negyedéves növekedési adatán a KSH. A húzóágazatok lendülete tovább csökkent, és az elemzők szerint újabb nagy, termelő beruházások sora nélkül még a kedvező folyamatok könnyen megrekednek.

A mezőgazdaság foszlatja szét a három százalék feletti idei növekedési álmokat – legalábbis egyelőre. A KSH második negyedévről szóló részletes GDP-adatsora szerint az eddig is jól teljesítő ágazatok, ha lassultak is, de hozták a formát, az agrárium viszont jelentősen, 16,8 százalékkal maradt el a tavaly ilyenkor mért kibocsátásától.

A következmény: 2,7 százalékos volt a hazai össztermék gyarapodása, szemben a 3 százalék körüli hivatalos várakozásokkal.Mindez előrevetíti, hogy a tavalyi 3,6 százalékos gazdasági növekedésnél jóval szerényebb plusszal kell az idén beérnünk. Az egy hónapja közölt előzetes GDP-becslés után számos külföldi és hazai elemző vitte le prognózisát a 2,6-2,8 százalékos sávba.

A Magyar Nemzeti Bank a hó végén fogja megtenni ezt, 3,3 százalékos aktuális jóslata ugyanis teljesíthetetlennek látszik. A kormány viszont kitart a 3,1 százalékos növekedési várakozása mellett. A GDP termelési oldalát koloncként húzza le a mezőgazdaság, amelynek állapota a nyári kánikula által megtizedelt kukoricatermés láttán és a tejtúltermelési válság közepette bizakodásra nem sok okot ad. A szektor egymaga 0,6 százalékpontnyit faragott a második negyedéves GDP-adaton.

 
A Continental ötmilliárd forintból bővülő makói üzeme
A Continental ötmilliárd forintból bővülő makói üzeme
Rosta Tibor / MTI

A nála jóval nagyobb súlyú ipar viszont – a járműgyártásnak köszönhetően – 6,1 százalékos éves pluszt mutatott fel, de az építőipar 6,5 százalékos bővülését sem érheti különösebb kritika. Az építőipart még mindig az uniós kasszasöprés tartja mozgásban, a brüsszeli forrásokból táplálkozó infrastrukturális fejlesztések idei, gyorsított ütemű lezárulása, a keret lehetőleg utolsó centig történő kimerítése után derül majd csak ki, hogy a vállalkozói szféra, esetleg a friss lakásépítések mennyire tudják majd beruházásaikkal tompítani az építőipar megrendeléseinek drasztikus csökkenését.

A legnagyobb súlyú ágazatban, a szolgáltatásoknál 2,4 százalékos növekményt regisztrált a KSH. Itt is vegyes a kép: a banknak és a biztosítóknak öt évvel ezelőtt megküldött hadüzenetre a szektor folyamatos zsugorodással válaszolt, a második Orbán-kormány felállása óta nem akadt olyan időszak, hogy a pénzintézetek nadrágszíját – felülről – ne húzták volna meg. A másik neuralgikus területen, az ingatlanügyleteknél megállt a zsugorodás, itt trendfordulót jegyezhettünk fel.

A kereskedelem és az idegenforgalom összevont területén ötszázalékos éves plusz jelzi a konjunkturális hatást. Összességében a többi szolgáltatóipari ág is rendesen muzsikált. Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője arra hívta fel a figyelmünket, hogy a szolgáltatásokat leszámítva valamennyi termelő szektorban lassult a növekedés dinamikája, súlyánál fogva az elsősorban exportra termelő iparnál elvesztegetett 1,7 százalékpontos ütemtévesztés lehet fájó.

Ennek ellenére az elemző tartja 2,8 százalékos idei növekedési prognózisát, noha a fenntartható fejlődést illetően vannak kétségei. Ha fáziskéséssel is, de megtörténik a motorcsere a gazdaságban, a most is remeklő export helyét a lakossági jövedelmek bővülésére alapozó fogyasztási boom veszi át, noha utóbbi mértéke a második negyedévben is szerény 2,6 százalékkal nőtt, pár milliárddal elmaradva az ötezres lélektani határtól.

Balatoni szerint a GDP felhasználói oldalán a beruházásoknál még látható ugyan egy 5,2 százalékos éves plusz, ám ha újabb, valóban nagy volumenű autóipari fejlesztések nem történnek, akkor annak a növekedés látja a kárát. A korábbról felhalmozott árukészleteknél 130 milliárd forint értékű csökkenést mutatott ki a KSH, ami praktikusan azt vetíti előre, hogy a vállalatok az előttünk álló negyedévekben pótolni fogják ezt a kiesést, így is lökést adva a GDP-nek. Más kérdés, hogy az uniós felvevőpiacok konjunktúrája törékenyebbnek látszik, s a nálunk dolgozó német autógyártók kínai exportja sem nőhet az égig, sőt inkább lefelé veszi az irányt.

Mélyponton a munkanélküliség

Kedvező, mégis csalódást keltő foglalkoztatási adatot publikált pénteken a washingtoni munkaügyi tárca. A világgazdaság szempontjából meghatározó jelentőségű amerikai kamatemelési ciklus elindításának időpontját befolyásoló adatok szerint 173 ezer fővel bővült augusztusban az agráriumon kívül foglalkoztatottak száma, miközben az elemzők kétszázezer feletti új munkahely betöltését várták. A munkanélküliség ugyanakkor 5,3-ról 5,1 százalékosra süllyedt, ami hétéves mélypont.

Elemzők szerint a jegybank szerepét betöltő Fed a számok alapján megtehetné, hogy a 2008 óta nulla százalék közelében álló dollárkamatot már szeptemberben megemeli, ugyanakkor a kínai gazdaság lassulásáról szóló félelmek miatt valószínűbb, hogy decemberre halasztja a lépést.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.