Előbbiek tavaly 2,8 százalékos emelést kaptak, mert ennyire becsülte a kormány a várható inflációt. Jobban mondva saccolta, igaz, ekkora olajáresést senki sem várt. Az idén 1,8 százalék volt a nyugdíjemelés, az infláció azonban jócskán ez alatt marad. A kormánnyal szemben pontosabb adatokkal szolgáló jegybank már most 0,9 százalékkal számol. Kondrát Zsolt szerint csak az év második felétől indulnak meg fokozatosan az árak, párhuzamosan az olajár emelkedésével.
Az MKB vezető elemzője a decemberi inflációt 2–2,5 százalékosra teszi, de ez is arra elég csak, hogy az idén nullaszázalékos legyen az árindex. Az MNB kamattartásra rendezkedhet be, de a rátát akár a 2,10 százalékos szint alá is vághatja. A KSH adataiból az is kiderült, hogy a kormány annyira nem lehet büszke arra, hogy „letörte” az inflációt. A rezsicsökkentést az energiatermelőkkel és a közszolgáltatókkal nyelette le, nem véletlen, hogy tavaly csak e területen mértek tíz százalékot meghaladó árcsökkenést.
Az abszolút csúcstartó 14 százalékkal a földgáz volt. Igaz, a vidéken élő, tűzifával fűtő milliókra már nem figyelt a kormány, nekik 2,3 százalékkal emelkedett a rezsijük. Az év végén a csaknem húszezer családnak a készlet erejéig adott tízszázalékos tűzifakedvezménynél is inkább imázsépítés volt a fő szempont. Szembeszökő, hogy azokon a területeken, ahol az állami finanszírozás dominál, áremelkedés volt.
Idesorolható az egészségügy, az oktatás és a szociális szféra is, visszaigazolva, hogy a nemzetközi szervezetek és a hitelminősítők által visszatérően hiányolt szerkezeti reformok elszabotálásával hová fajul a helyzet. Teljes ráfizetés a betegeskedés: az orvosi ellátás 6,6 százalékkal, a fogorvos felkeresése 4,4 százalékkal került többe egyetlen év alatt. Az egészségügy átlagosan 3,3, az oktatásügy 3,6 százalékkal magasabb árakon számláz, s nem biztos, hogy ennek a hátterében a szolgáltatás színvonalának emelkedése húzódik meg.
Ahogy a szociális területen mért 3,5 százalékos drágulás is magyarázatra szorul. A kultúrszomj csillapítása átlagosan 2,6 százalékkal drágult. A tömegközlekedésben a zuhanó energia- és üzemanyagárak ellenére is 1,4 százalékos inflációt mértek. Ott is drágultak a termékek és szolgáltatások, ahol az állam az adóztatáson keresztül megkerülhetetlen tényezőnek számít. Idesorolhatóak az élvezeti cikkek. A trafikmutyi számláját egyértelműen a dohányosok, valamint az egészségügyi hozzájárulás révén most éppen 12 milliárd forintra megsarcolt gyártók állják, miközben a kiskereskedelmi ár 78 százalékát már a különféle adók teszik ki.
A dohányáruknál tavaly egyedül a légi közlekedés drágult jobban (15, illetve 16,2 százalék) A dohánytermékek legújabb jövedékiadó-emelése januártól hatályos, így annak árfelverő hatása csak később érvényesül. A szeszipari termékeknél hasonló a helyzet, noha itt a gyártókat tavaly nem vegzálták annyira, mint most, a tömény italokra kirótt chipsadó bevezetésével. Ezt a literenkénti hatszáz forintos terhet a kereskedők az utolsó fillérig beépítették januári áraikba.
Az elbukott pálinka-szabadságharc következményei is rendesen megnyomják az idei inflációt. Érdekesség, hogy a liberalizált piac domináns szereplőjeként az állam engedte a postai szolgáltatások 5,9 százalékos megdrágítását. A pénzügyi rezsicsökkentés sem járt eredménnyel, a bankok a tranzakciós illetéket és az ingyenes készpénzfelvétel költségeit egy az egyben beépítették díjaikba, hiába „tiltotta” ezt meg számukra a kormány.
A rosszabbik forgatókönyv
A deflációnak számos hátulütője, negatív következménye van. Látszólag jó, hogy az emberek pénze egyre többet ér, ám a legtöbben arra spekulálva, hogy „lesz ez még olcsóbb is”, nem költik el a keresetüket. Ezzel viszont a keresletet szűkítik, amire a gyártók-termelők beruházásaik jegelésével, illetve lemondásával, majd elbocsátásokkal reagálnak. Deflációs spirál alakul ki, ami a gazdaság számára tragikus következményekkel jár.
