galéria megtekintése

Kalapács alá került a javító

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 31. számában
jelent meg.


Kapitány Szabó Attila
Népszabadság

Beszállna a helyi vonatszervizbe Dunakeszi. A város önkormányzata a Dunakeszi Járműjavító Kft. kisbefektetőinek tízszázalékos üzletrészére vetett szemet. A tavaly államosított cég még magánkézben lévő töredékéért fillérre azt az összeget ajánlották, amivel maga a társaság nyáron belesült volt dolgozói kivásárlásába.

Egymás után kapják a vételi ajánlatokat a Dunakeszi Járműjavító Kft. kisbefektetői. A Láng és Társai néven jegyzett tulajdonosi kör tagjainak azt kellene eldönteniük, hogy a járműjavító 772 millió forintra rúgó jegyzett tőkéjének névértéken számolt hányadáért megválnak-e az 1996 óta őrizgetett részesedésüktől.

A nagyjából félezer kisbefektető előtt álló másik lehetőség, hogy a fejenként átlagosan 150 ezer forint két héten belüli kifizetésével kecsegtető ajánlatot éppen úgy méltánytalannak tekintik, mint a legutóbbit. Augusztusban ugyanennyit kínálva a járműjavító akarta őket kivásárolni.

Az önkormányzat vételi ajánlatát a Láng és Társai 348 tagjának az elmúlt hetekben postázták. Tizedük jelezte, hogy tárgyalna üzletrésze eladásáról. Lapunk úgy tudja, a Dunakeszi Járműjavító tulajdonosként érdekelt dolgozói nem érdeklődnek a kiugrás lehetősége iránt. Részesedésüktől inkább a korábbi munkatársak, illetve örököseik válnának meg.

 

A többi tulajdonos üzletkötési kedvét alighanem az veszi el, hogy a kínált ár alacsonyabb a kelleténél.

Egy éve a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. lényegesen gálánsabb ajánlattal szerezte meg a német Bombardier Transportation GmbH. 64,9 százalékos üzletrészét. Az „extraprofitot hajszoló multik” közé sorolható befektetőnek a járműjavító 3,175 milliárd forint saját tőkéje után fizettek 2014 őszén 2,1 milliárd forintot.

A kisbefektetők úgy vélik, a „kisembereket” védelmező kormánnyal karöltve dolgozó önkormányzattól joggal várják el, hogy ne bánjon velük mostohábban, mint a külföldi befektetővel.

Azaz számoljon azonos alapon, és induló ajánlatának összege közelítse meg a mostani négyszeresét, érje el az átlagosan 600 ezer forintot. Dunakeszi önkormányzata azonban nem srófolná feljebb az árat. Lapunk kérdéseire küldött válaszuk szerint úgy gondolják, az önkormányzat „korrekt” ajánlatot tett a kistulajdonosoknak. És ezt is „a munkavállalók iránt érzett felelősségvállalás” miatt fogalmazták meg. Azt írták, a kivásárlással azoknak a volt dolgozóknak szeretnének lehetőséget biztosítani, akik hosszú távon már nem akarják megtartani vállalati tulajdonukat.

Megy a munka a Dunakeszi Járműjavítóban. Nem adnák olcsón a saját verítéküket
Megy a munka a Dunakeszi Járműjavítóban. Nem adnák olcsón a saját verítéküket
Fekete András / Népszabadság/archív

Noha szerintük az állami kivásárlás nyomán a 64,9 százalékban az MNV, 25 százalékban a MÁV Zrt. tulajdonában lévő, Dunakeszi legnagyobb munkaadójának számító társaság „megnyugtató helyzetbe” került és megnyílhatnak előtte az „esetleges munkahelybővítéssel járó jövőbeni perspektívák is”. Itt elsők között szerepelt az ígéret, ami szerint az orosz Metrowagonmash a budapesti M3-as metró kocsijainak felújításánál tervezett munkák 25 százalékát a cégre bízza.

A várt megbízás és a vele remélt több tízmilliárd forint azonban egyelőre nem érkezett meg. És a beígért beruházási csomagban van annak a hétszáz vasúti kocsinak a gyártása is, amelyek Egyiptomba szállításáról Orbán Viktor miniszterelnök és Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfő állapodott meg.

Az önkormányzat tulajdonossá válását a Dunakeszi Járműjavító üzleti értékét növelő beruházások lehetősége nem könnyíti meg. De nem segíti az ügyet az sem, hogy az MNV négymilliárd forint tőkeemelést helyezett kilátásba a társaságnál.

Mi több, különleges helyzetet teremt, hogy egy munkásgyűlésen elhangzottak szerint a vagyonkezelő tőkeinjekciójának feltétele a cég kizárólagos állami tulajdonba kerülése. Más kérdés, hogy az önkormányzatnál úgy tartják, a tőkeemelés dolgában nem illetékesek. Az viszont a város vezetésének gondja lehet, hogy a kisbefektetőknek szóló kivásárlási ajánlatban két héten belüli kifizetést ígértek a tulajdonrészüktől megválóknak.

Aminek valóra váltását megnehezítheti, hogy tulajdonrész-átruházások előtt a társtulajdonosoknak le kell mondaniuk elővásárlási jogukról. Ami az MNV és a MÁV esetében hagyján, de a majd félezer kisbefektető mindegyikénél nehezen lehetséges. Felmentést csak az adhat, ha helyénvaló az önkormányzat álláspontja, ami szerint ilyen nagy számú kivásárlás esetére az Alkotmánybíróság egy határozata felmentést ad az elővásárlási jogok meghirdetése alól.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.