A MÁV vonatain havonta két-három alkalommal csapnak fel a lángok, személyi sérüléses tűzeset azonban nem szerepel a társaság utóbbi öt évének feljegyzéseiben. Hogy mikor, mi égett, lehet tudni, de a tüzeket felsőbb helyen nem hozzák összefüggésbe karbantartási hiányosságokkal.
Harcol a jelentős anyagi kárt okozó tűzesetekkel a nemzeti vasúttársaság. Az idei első fél évben már 27 tűzeset került be a vasútbiztonsági jegyzőkönyvekbe. Bár az év vége még messze van, járműtűzből pedig egy is sok, számos szakember szerint az okokat lenne érdemes megtalálni. A hétszáz mozdonyt és nagyjából kétezer vasúti kocsit üzemeltető MÁV-Start Zrt.-nél azonban szívesebben beszélnek arról, hogy a járműtüzek dolgában 2010 óta javulást mutatnak a statisztikák. Ami akár igaz is lehet, hiszen míg öt évvel ezelőtt negyven vonat gyulladt ki, tavaly már csak 34 ilyen esetet jegyeztek fel.
Nincs kivétel, valamennyi esetben megvizsgálják, miért és mi okozott tüzet – állítják a vasút személyszállítással foglalkozó cégénél. A tűzvizsgálók jelentéseit azonban alighanem csak kevesen ismerhetik meg teljes mélységében. A MÁV-Start Zrt.-nél legalábbis lapunknak nem a tüzek okát árulták el, hanem keletkezésének környezetét határozták meg. A kérdéseinkre adott válaszok szerint például a 2010 óta jegyzőkönyvezett tüzek nagyjából 55 százaléka elektromos eredetű volt.
Tűzoltók küzdenek egy dízelmozdony lángjaival Hajmáskér és Öskü között Nagy Lajos / MTI |