Hiába a fokozott ellenőrzés, a 27 százalék áfán még bőven van mit elosztani ahhoz, hogy megérje átverni az államot. Az áfacsaló kereskedők pedig tisztességtelen előnyt szereznek a becsületes versenytársaikkal szemben. Ledó Ferenc, a szentesi DélKerTész, egyben a FruitVeb elnöke szerint egy számjegyű áfa esetén már nem érné meg csalni. Maguk a termelők eddig sem szívesen vettek ebben részt, mert ők eddig is kedvező feltételek szerint adóztak, hogy nem kényszerültek csalásra. Az ő érdekük, hogy minél több árut vihessenek a piacra, s megnyíljanak az exportlehetőségek. Erre lenne is esély. Ledó Ferenc kiemeli: az utóbbi években, ahogy az osztrák, úgy a magyar vásárlók is keresik a hazai árut, sőt hajlandóak meg is fizetni a 10-20 százalékos felárat is.
Ha nem lenne embargó, az egykori szovjet, a jelenlegi orosz piac is nagy lehetőség lenne, hiszen kereslet van, a minőséggel elégedettek. Sajnos a magyarok nem tudnak eleget szállítani, és bizonyos cégek nem tudják garantálni az élelmiszer-biztonságot. Az idegenforgalom és a vendéglátás igényeihez való alkalmazkodás húszszázalékos növekedést hozna. Elvégre a jobb budapesti szállodákból még ma is Bécsbe járnak bevásárolni például, mert idehaza nem kapni mangót. Ha pedig kimennek öt kiló mangóért, a húsz mázsa krumplit is Bécsben veszik meg.
Továbblépési lehetőség van, de akadály is. Ilyen az üzemméret. Sok háztáji méretű fóliasátor működik, ahol a tulajdonosok nem terveznek növekedést. A szentesi Sarusi Kiss László nem tartozik közéjük: ő 1989-ben 500 négyzetméteren kezdte, most 40 ezer négyzetméteren termel. Akkor csak a családtagok dolgoztak, ma átlag 16-18 rendszeres napszámost foglalkoztat. Az elvándorlás vállalkozását is sújtja, hiszen a hazai piacon nem tud annyit keresni, hogy állandó állásban foglalkoztassa őket. De arra sincs pénze, hogy gépesítse a termelést.
Ledó Ferenc terméktanácsi elnök szerint
a magyar kormányok sokkal kevésbé támogatják az ágazatot, mint például a mindenkori lengyel kormány.
Ahol nálunk támogatnak – egyes élelmiszerfajtánként csöpögtetett áfacsökkentéssel, illetve az őstermelők és családi gazdálkodók adókedvezményével –, abban kibogozhatatlanul összekeverednek a piaci, a szociális és a propagandaszempontok. A versenyképesség pedig nem szempont.
A szövetkezetek hiánya fájdalmas
Nyugat-Európában a termelők által tulajdonolt termelő- és értékesítő szövetkezetek (tészek) értékesítik a termést. Egy termékféleségért rendszerint egyetlen szövetkezet felel az egész országban. Így lehet egységes szakmai munkát és üzletpolitikát folytatni, valamint elegendő jó minőségű árut teríteni, amely már jó alkupozíciót jelent az ártárgyalásokon.
Anno idehaza is voltak ilyen szövetkezetek, de a válság során a legismertebbek: a Mórakert, majd az Alföldön a kisteleki vagy a kiskunfélegyházi sorra bebuktak. A szóbeszéd szerint szétlopták ezeket, de a szakmabeliek szerint valójában azért mentek tönkre, mert nem bírták a lépést tartani az adócsaló versenytársakkal. A tészeknek ugyanis az uniós támogatások miatt minden fillérrel el kellett számolniuk, ők nem ügyeskedhettek. A feldolgozó-, csomagoló-, szállítórészlegeket erőltetett ütemben építették – amikor beütött a válság, nemcsak a banki forgóeszközhitelek dőltek be, de a túlméretezett telephelyek amortizációja is a víz alá nyomta a tészeket.
