galéria megtekintése

Hat nap kevés a plázáknak

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 08. számában
jelent meg.


Batka Zoltán
Népszabadság

Ha a nagy, tömegvonzó üzleteik nem nyithatnak ki vasárnap, akkor a plázák üzemeltetői könnyen kitehetik a főbejáratra a zárva táblát. Szerződésmódosítások és perek sora következhet ezután, hiszen a bérleti konstrukciókat nem hat-, hanem hétnapos üzletmenetre dolgozták ki.

Teljesen bezárhat a plázák jó része vasárnaponként, amennyiben átmegy a parlamenten a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) immáron harmadszor benyújtott törvényjavaslata – szakmai forrásaink szerint ez az egyenes és logikus következménye a kereskedelmi „ reformnak”.

Fotó: Kurucz Árpád / Népszabadság

A sors pikantériája, hogy a javaslatot racionális alapon mindvégig ellenző nemzetgazdasági miniszterre, Varga Mihályra bízták annak bejelentését, hogy a kormány a bezárás támogatása mellett döntött. Pénteken Orbán Viktor is világossá tette rádióinterjújában, hogy „a viták egy irányba mennek”. Most úgy áll a helyzet, hogy csak a kiválasztott, családi üzemeltetésű kisboltok maradhatnak nyitva a hét utolsó munkanapján, emellett a nonstop működő kisboltok jó része is feladhatja az éjszakai műszakot.

 

Egyelőre nem tudni, hogy a kormány milyen módosítókat támogathat – ez ügyben hétfőre újabb megbeszélést hívott össze az NGM. Amennyiben a kormánytöbbség a bezárás alól felmentést is ad a 400 négyzetméternél kisebb üzleteknek – kormányzati berkekben ezt elképzelhető kompromisszumként említik –, így is kétséges, hogy érdemes lesz-e kinyitni vasárnap a nagy üzletházakat.

Ha nem lesz méretkorlátozás, úgy egyértelműnek tűnik, hogy vasárnaponként bezárás vár a plázákra, mivel a nagy üzletközpontokban csak elvétve akad egy-egy családi üzemeltetésű kisvállalkozás, pusztán a mozi és az étkezdék miatt pedig nem érdemes kinyitni az üzletközpontot. Akkor is kérdéses a nyitva tartás, ha a kormánytöbbség felmentést adna a 400 négyzetméter alatti üzleteknek. A bevásárlóközpontok fő attrakcióinak számító márkaüzletek ugyanis jellemzően jóval nagyobb eladótérrel rendelkeznek.

A lehúzott rolójú nagyboltok szomszédságában nem biztos, hogy érdemes lesz a kisebb üzleteknek is kinyitni. A plázapiacon vihar előtti csend honol: bármelyik verzió is valósul meg, kérdés, hogyan fog hatni a forgalomra. Amennyiben esik a forgalom – és ez a legvalószínűbb –, úgy rövidesen heves bérlői-üzemeltetői jogvitáktól lesz hangos a szakma. Ahogy a bérlők, úgy az üzletházak beruházói, illetve üzemeltetői is szorult helyzetben vannak jogilag.

Fotó: M. Schmidt János / Népszabadság

A bevásárlóközpontok zömét ugyanis a kétezres évek kiskereskedelmi boomja idején tervezték, és zömében egy bővülő piachoz méretezték a megtérülést. Ráadásul a plázabefektetéseket devizahitelekből finanszírozták, így a forgalomcsökkenés és a forint gyengülése kétszeresen sújtotta a beruházókat a bankokkal szemben. Ugyanígy a bérlők korábban szintén euróban és hosszú távra, nyolc-tíz évre kötöttek szerződést az üzletházakkal, és az üzleti terveiket hétnapos működésre méretezték, úgyhogy akkor nyilvánvalóan nem számoltak azzal, hogy egy politikai párt végül egy napra becsukatja velük a boltot.

Piaci vélekedések szerint látványos bedőlésekre egyelőre nem lehet számítani, mivel a kiskereskedelem évek óta tartó recessziója miatt már valamelyest módosultak a szerződési feltételek – elszaporodtak a rövid, egy-két éves szerződések is –, másfelől az eleve gyengébben muzsikáló plázák egy részének akár még jól is jöhet a vasárnapi bezárás.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.