Leszokott az ország az adakozásról

A másik ok az utóbbi két évben figyelhető meg: lanyhult a magánszemélyek felajánlási kedve. Ez 2013-ban kezdett el csökkenni, az akkor 2,2 milliós felajánlói kör tavaly már csak 1,99 millió volt. Ennek hátterében állhat az is, hogy az egykulcsos adó már nem ösztönöz a felajánlásra, hiszen a közteher főleg a rendelkezésre hajlamosabb magasabb jövedelműek esetében mérséklődött jelentősen.

Azt is érdemes számításba venni, hogy a szervezeteket főként az első években, 2012-től súlyosan érintette a hirtelen adománycsökkenés, így egyszerűen nem volt elég forrásuk hirdetni. Sem tavaly, sem az idén nem volt megfigyelhető nagy kampány, így elképzelhető, hogy az idén tovább is csökkenhet a rendelkező magánszemélyek köre. Szintén megemlítendő, hogy a gazdasági visszaesés idején egyszerűen kevésbé jut eszébe az embereknek a jótékonykodás – még akkor is, ha ez effektív nem kerül extra költségbe, illetve éppen ebben az időszakban volna szükség a valódi támogatásokra.

A harmadik ok pedig minden bizonnyal a számos, egyszázalékos szervezetet, programot érintő botrány. A magánszemélyek körében azért volt népszerű ez a lehetőség, mert a felajánlásokról mindenki azt gondolta, hogy jó helyre mennek, s látszik, mire költik az összegeket. Márpedig ez nem feltétlenül van így. Az utóbbi években több nagyobb alapítvány is komoly botrányba keveredett, jelentősen aláásva ezzel a rendszerbe vetett bizalmat.

De nem volt különb a központi költségvetési előirányzat kezelése sem. A Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet még 2013-ban kiperelte a kormánytól a parlagfű-mentesítés dokumentációját, amelyből az derült ki, hogy a parlagfűirtásra begyűjtött több mint egymilliárd forintot 2009-ben végkielégítésekre, szolgálati terepjárókra és egyéb, parlagfű irtásához nem köthető kiadásokra költötték. Jelenleg a Nemzeti Tehetség Program a költségvetési előirányzat, a program honlapján azonban nem lelhető fel az egy százalékok felhasználásának dokumentációja – miközben ez a civilek számára ­amúgy kötelező előírás.

A bizalom azért különösen fontos ebben a kérdésben, mert éppen ez sarkallja a magánszemélyeket arra, hogy ne a költségvetésbe menjen ez a pénz. Hiszen azt nem lehet ellenőrizni. Úgy tűnik azonban, a nagyobb alapítványok eseté­ben sem feltétlenül jobb a helyzet, ami egyértelműen rombolja az egész felajánlási rendszer megítélését.