galéria megtekintése

Hárommilliárdba kerül, de 15 százalékkal kevesebbet fogyaszt

0 komment


Varga G. Gábor

Csendesebbek és olcsóbbak lesznek a rövidebb távú légi járatok. Az új Airbus A320neo kevesebbet fogyaszt és feleannyira zajos, igaz, cirka hárommilliárd forinttal többe is kerül. Ferihegyen is előfordulnak majd, mert sok légitársaság használja majd azokat. 

Régi is és új is: a csaknem harminc éve gyártott Airbus A320-as repülőgép megújult változatának második gépét adta át a Lufthansának az Airbus ma délelőtt Hamburgban. A például a Wizz Air által is használt keskenytörzsű repülő a legnagyobb darabszámban gyártott gép, eddig több mint 6800-at építettek belőle. Mégis a rövidtávú járatok forradalmi típusáról beszélnek az iparágban annak kapcsán, hogy az Airbus A320neo gép forgalomba állt.

Tízmillió dollár, mintegy hárommilliárd forint – ennyi a különbség a jelenleg használt Airbus A320-as és a most átadott A320neo repülőgépek között. Míg a jelenlegi típus listaáron 98 millió dollárba kerül, addig az új generációs hajtóművel szerelt modell 107,3 millió dollárt kóstál. A légitársaságok azért fizethetik meg ezt a többletet, mert az üzemeltetés 10-20 éve során bőven visszahozza az árát. A repülő ugyanis 15 százalékkal kevesebbet fogyaszt, ennyivel kevesebb szén-dioxiddal terheli a környezetet, öt százalékkal kevesebbet kell költeni a karbantartására.

 

Sokkal fontosabb azonban, hogy fel- és leszálláskor feleakkora területen haladja meg az általa keltett zaj a 85 decibeles határt, ami fölött az embereket zavarja a gépek hangja – és sok helyütt ennek függvényében kell büntetődíjakat fizetni a helyi hatóságoknak. A repülő utastere is jóval csendesebb, tehát könnyebben lehet pihenni repülés közben. A csomagtartók mérete jóval nagyobb, amitől kényelmesebb az utazás, ráadásul, mivel a gép belső terét teljesen áttervezték, két sorral több ülést tudtak belezsuppolni, vagyis 9-12 utassal szállíthat többet. A Lufthansa annak ellenére esküszik, hogy a kényelmen nem esik csorba, hogy a székek azért közelebb kerültek egymáshoz.

A neo mozaikszó a new engine option rövidítése, arra utal, hogy a gép legkomolyabb, technikai újítása az új generációs hajtómű, aminek köszönhetően a repülő sokkal kevesebbet fogyaszt, erősebb, de mégis csendesebb. A repülő átadásával az A320-as típus tízéves, több milliárd euróba kerülő megújítása fejeződött be. Az új hajtómű fejlesztése 2010-ben kezdődött, és nem volt problémamentes, olyannyira, hogy ma már a második repülőt adták át a Lufthansának, de az első átadásnak idején még volt bizonytalanság a projekt körül, nem is csapott a gyártó és a légitársaság nagy csinnadrattát.

A Pratt&Whitney hajtóművének szoftvere okoz némi technikai kihívást a mai napig, jelenleg a repülő hajtóművét alapjáraton kell járatni három percig, mielőtt elkezdhetne gurulni. A hajtóművet fejlesztő cég vezérigazgatója szerint csak szoftveres és nem konstrukciós problémáról van szó. Robert Leduc azt ígéri, hogy az első félévben kijavítják a hibát.

A Lufthansa 116 repülőgépet rendelt az új gépből, listaáron 13,3 milliárd dollár értékben. Az első gépet a gyakorlatban január 25-én állítottak be a Frankfurt–Hamburg és a Frankfurt–München útvonalra. Carsten Spohr, a Lufthansa vezérének szavai szerint eddig négy járatot kellett törölniük, vagyis a gép megbízhatóan működik. Persze ezzel a megbízhatósággal csak egy új fejlesztés esetében lehet elégedett, ha minden repülőnél ilyen lenne a járattörlési arány, nagy bajban lenne a légitársaság.

Az Airbus egyébként már 4500 gépre kapott megrendelést az új típusból, a megrendelők között van a Wizz Air a maga nem is szerény 110 gépes rendelésével.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.