galéria megtekintése

Felvillanyozódott a Tesla

0 komment


Kriván Bence

A befektetők és az autóvásárlók körében egyaránt újabb sikereket ért a Tesla Motors: a villanyautó eladási rekordokat dönt, új terepjárójára eddig harmincezer megrendelés futott be. Magyarországi elterjedését egyelőre magas ára hátráltatja.

A várt másfélszeresét, 750 millió dollárt vont be friss részvénykibocsátással a tőzsdéről a Tesla Motors, hogy ebből fedezze új, Model X néven futó városi terepjárójának (SUV) és épülő új gigantikus akkumulátorgyárának fejlesztési és beruházási költségeit. Az elektromosautó-gyártó alapító-tulajdonosa, Elon Musk is példát mutatott, húszmillió dollárért vásárolt be a jelenleg 30 milliárdot érő cége részvényeiből.

A kurzus most 235 dollárnál jár, a részvényeket 242 dolláros átlagárfolyamon értékesítették, ami jelzi, hogy a Teslában a befektetők látnak fantáziát. A Bloomberg felmérése szerint 13 befektetési tanácsadó vételre javasolja a papírt, tízen a tartására rendezkednének be, míg csak öten mondják az ügyfeleiknek, hogy szórják ki portfóliójukból a Tesla részvényeiket. A Morgan Stanley befektetési háznál például úgy kalkulálnak, hogy az árfolyam a közeljövőben akár a 465-os szintig is elszáguldhat, jóllehet az elemzői konszenzus ennél szerényebb, 290 dollárt valószínűsít.

 

Bizakodásra ad okot, hogy eddig világszerte 30 ezer megrendelés érkezett a pár hónapon belül forgalomba kerülő Model X-re, háromnegyedrészt Észak-Amerikából. A városi terepjáróra Európából ötezer, Kínából háromezer megrendelés futott be. A sikermodellből, a Model S szedánból annak idején „csak” tízezret adtak el lábon, így a mostani, megnövekedett keresletet a cégnél a márka iránti lojalitás megnyilvánulásaként értékelik. Mondani sem kell, a Tesla nem tömegautó, 80-100 ezer dolláros árával elsősorban a jómódúakat célozza meg, nálunk egyelőre kóbor példányokat lehet csupán látni, noha a Business Lease két hónapja megkezdte a Model S flotta szintű értékesítését.

Pontosabban lízingkonstrukcióról van szó, a havi közel félmillió forintos nettó díj a környezettudatosságra sokat adó vállalatok számára jelenthet vonzerőt és forintosítható marketingértéket. A rendelések állásáról lapunk nem kapott információt. Az kétségtelen viszont, hogy olyan sikert aligha ér el nálunk, mint az európai fellegvárának számító Norvégiában, ahol a Model S tavaly a legnagyobb számban eladott autó volt a teljes piacon. Az addig legnépszerűbb VW Golfból feleannyi kelt el, noha az ára is fele a Tesláénak.     

A norvég állam rendkívül gáláns kedvezményekkel ösztönzi a környezetkímélő elektromos autók elterjedését. Elengedi például a vételár felét kitevő adót, s így egy Tesla már 25-30 millió forinttól elérhető ott, ahol egy közepesen felszerelt Golfért 12 milliót kell leperkálni. A Tesla a VW Passat árkategóriájához áll közel, tudása és előnyei a fenntartás terén viszont magasan kiemelik a mezőnyből.

A Model S. A Teslában látnak fantáziát a befektetők
A Model S. A Teslában látnak fantáziát a befektetők
George Frey / Reuters

Egy oslói teslás taxis például évi tízezer dollárt, az autó árának több mint egytizedét spórolja meg az adómentességgel, ingyenes buszsávhasználattal, parkolással és a biztosítási kedvezménnyel, mindemellett a pokoli drága úthasználati díjak megfizetésétől is mentesül. Még ennél is többet takarítana meg, ha nem otthon „tankolna”. Kétezer dolláros felárért ugyanis az országot behálózó Statoil kutaknál élete végéig ingyen töltheti fel járművét. A zord északon is bevált a kocsi, súlypontja ideális helyen van, úttartására és stabilitására sem érkezett panasz, és az elektromotort pedig melegíteni sem kell.

A CNN kiemeli, hogy a 2012-ben bevezetett Model-S-ből eddig 61 ezer kelt el világszerte, ennek tizede a mindössze ötmilliós Norvégiában, ami valahol ironikus, hiszen az ország olajnagyhatalomnak számít. Ennek ellenére Európa egyik legdrágább üzemanyagát itt lehet tankolni. A norvégok eredetileg 2017-re akarták elérni az ötvenezres elektromosautó-állományt, de ez a cél már az idén teljesül az energiaellátását 98 százalékban saját termelésű és megújuló forrásokból fedező országban. Az itt eladott új autóknak a 15 százalékát már villanymotor hajtja.

A Tesla hazai pályán is erősít. Összefogott például az újabban már a magyar szállodások életét megkeserítő közösségi szállásmegosztó szolgáltatóval, az Airbnb-vel, hogy megkönnyítsék az elektromos autó használatát, növeljék a vele megtehető távolságot. A Model S ellen felhozott egyik érv ugyanis az, hogy legfeljebb 500 kilométeres hatótávon belül képes egy feltöltéssel mozogni.

Nyilvános és többnyire ingyenes töltőállomás jelenleg 500 helyen működik a világban, háromezer beállóhellyel. Bár a hálózat gyorsan nő, a Tesla vezetői szakítanának a benzinkút-központúsággal, ezt jelzi a Kaliforniában elindított projektjuk, melynek keretében száz Airbnb lakáskiadót szerelnek fel a 750 dolláros gyorstöltőjükkel. Ha megvan a négycsillagos minősítés és jók a foglaltsági adatok, a lakáskiadó ingyen hozzájut a szupertöltőhöz.

Ezt persze relatív, hiszen a beszerelésért kialakítástól függően 200 és 900 dollár közötti összeget kell kifizetnie, de ez hamar megtérül a pluszforgalomból és abból a napi tízdolláros áramdíjból, amit a vendégeinek felszámíthat. Amennyiben a kaliforniai mintaprogram sikerül, a Tesla szélesebb kört is megcéloz töltőivel. Tárgyalásban állnak a bevásárlóközpontok, étterem- és szállodaláncok üzemeltetőivel, hogy a parkolóikat is felszereljék a töltőikkel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.