galéria megtekintése

Felhalmoznak a trafikosok

0 komment


Batka Zoltán

A nemzeti dohányboltok működtetőinek többsége egyelőre nem mer pénzt kivenni a vállalkozásából. A nyugati végeken szépen pörög az üzlet.

Egyelőre ritka kivételnek számítanak a trafikmilliomossá lett Böröczék: Böröcz László Fidelitas-alelnök és Rogán Antal bizalmasa, valamint testvére, Böröcz Barnabás három éve Szombathelyen négy trafikkoncessziót nyert el. Cégük, az Alfa Dohány Bt. működése után pedig 42,2 millió forint osztalékot vettek fel tavaly, azaz havonta 3,5 millió forintot fialt az üzlet, ami akkor is szép összeg, ha ezen Böröczék egy tulajdonostársukkal osztoznak.

Iparági berkekben eközben állítják: amióta a trafikokat kiűzték a hipermarketekből, azóta az ország 6000 trafikja közül nagyjából két tucat trafiknak megy igazán jól a sora. Ezek szinte mind az osztrák határszélen, Szombathelyen, Sopronban és környékén találhatók. A sógoroknak ugyanis a gyenge forint mellett bőven megéri átruccanni dohányért.

Másutt viszont csöppet sem megy olyan fényesen a bolt, ami vissza is köszön a Fideszhez valamilyen módon kötődő trafikosok tavalyi eredményeiből: a számok tanúsága szerint a többségnek egyelőre várnia kell a rá zúduló milliókra. Holott a három évvel ezelőtt lebonyolított trafikpályázat kimondott-kimondatlan célja az volt, hogy biztos egzisztenciát biztosítson a fideszes hátország arra érdemes tagjainak. A komédiába beillő pályázat során kiosztott 5600 koncesszióból a sajtó végül legalább ezerötszáz, a Fideszhez vagy annak gazdasági érdekköréhez valamilyen módon kötődő nyertest azonosított.

 
Egyre nagyobb a forgalom. Ez azonban semmit sem jelent
Fotó: Darnay Katalin

A dohánypiacon zöldfülű, nemegyszer politikusokból és rokonaikból lett trafikosok egy része vaskos mínusszal indította az első évét. A rendszer működtetése ugyanis akkora drágulást hozott, hogy gyakorlatilag „beszakadt” a legális dohánykereskedelem, a feketekereskedelem aránya pedig a korábbi öt százalékról gyorsan tíz százalék fölé nőtt. Aztán 2014-ben valamelyest rendeződött a helyzet: a forgalom erősödött, és némelyik trafik működése nyereségessé vált, ám a tulajdonosok osztalékot jellemzően sem tavalyelőtt, sem tavaly nem mertek felvenni – ez tűnik ki legalábbis a Népszabadság által végigböngészett mérlegadatokból. Szúrópróbaszerűen néztünk meg néhány tucat, a kormányhoz közeli kör érdekeltségébe tartozó trafikcéget. (A politikusok közül egyébként sokan – így Chla­dek Tibor XVIII. kerületi Fidelitas-vezető, Zámbó István, a korábbi kisvárdai fideszes alpolgármester vagy Borbás Zsolt, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés fideszes alelnöke – egyéni vállalkozóként üzemeltetik a trafikokat, azaz forgalmi adataikhoz nem férünk hozzá.)

A május 31-ig kötelezően beadandó céges mérlegadatokból kiderül, hogy míg a forgalom szinte mindenütt nőtt valamelyest, érdemi osztalékfizetés döntően a nyugati országrész trafikjait működtető vállalkozások esetében történt. Például a Szakács Dávid fideszes képviselő érdekeltségi körébe tartozó Vasi Tobago Kkt.-nál, ahol az év végére takaros, 20 millióhoz közelítő osztalékot hoztak össze.

Másutt jobbára az eredménytartalékba öntötték a nyereségüket a trafikosok.

Az össznépi tartalékolás magyarázata – mint azt egy vidéki trafikostól megtudtuk – mindenkinél ugyanaz lehet: a trafikosok meg akarnak szabadulni a banki áruhitelezés gyakran havonta sok százezer forintra rúgó költségétől. Korábban, amikor a trafikok közvetlenül a dohánygyárakkal álltak kapcsolatban, a gyárak a szállítástól számított egy héten belül kérték el az áru ellenértékét – sőt volt, amelyik előre –, így a bankok méregdrága áruhitelei megkerülhetetlenek voltak. Az új rendszerben azonban az államosított központi dohánycég 14 napon belül kéri az összeget, így a trafikosok akár saját zsebből is finanszírozhatják a napi beszerzéseket. Ehhez viszont arra van szükség, hogy jelentős mennyiségű készpénzt halmozzanak fel, azaz legalább egy évet várniuk kell, mielőtt jelentősebb összeget vesznek ki az üzletből.

Vékony jégen szivaroznak

Az, hogy a trafikkereskedelem mennyire kétesélyes üzlet, látható a belvárosban és a várnegyedben is koncessziókat nyert Csetényi Csaba érdekeltségébe tartozó cégek mérlegén. Dacára annak, hogy Csetényiék egyáltalán nem zöldfülűek a dohánypiacon – korábban szivarboltot üzemeltettek –, a Szivar Torony Castle Bt., ahol Csetényi beltag, 428 milliós forgalom mellett is mindössze félmillió forint nyereséget termelt. Ami – bár szinte jelentéktelen összeg – a tavalyelőtti 22 milliós veszteség után nagyon is jól mutat. A Csetényi Csaba üzlettársának, Krskó Tibornak beltagságával üzemelő Szivar Torony City Bt. viszont nyereséges, ám nem lehet véletlen, hogy ott is csak a harmadik évben mertek kivenni 33 millió forint osztalékot.

Ebből is jól látszik, milyen vékony határ húzódik a dohánypiacon a siker és a kövér veszteség között: azok a koncessziónyertesek például, akik nem találtak kisméretű üzlethelyiséget az előírt területen, kénytelenek voltak a dohányértékesítésből származó nyereséget méregdrága bérleti díjra költeni. Arra is akadt példa, hogy költöz­niük kellett, aminek költsége pillanatok alatt vaskos mínuszokat termelt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.