galéria megtekintése

Jobban járnak az astrások, ha kivárnak

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 01. számában
jelent meg.

Munkatársunktól
Népszabadság

Akár kötelező biztosításának negyedét is megspórolhatja az az autós, aki az elmúlt napokban nem rohant átkötni az Astrától másik biztosítóhoz. Most már érdemes kivárni az év végét, és január elsejével váltani a kötelezőt, mert olcsóbb lehet. Az astrás autósokon nem verhetik le az okozott kárt.

Gergely bő két hete az öccsének adta el – előszerződéssel – a Volkswagenjét azzal, hogy az adásvétel hivatalos lebonyolításával megvárják, mire előrendelt új autója megérkezik. Ez praktikusan egyúttal azt is jelentette (volna), hogy nem kapkodnak a járműhöz kapcsolódó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) újrakötésével, még úgy sem, hogy az Astra augusztus végén csődbe ment, s hogy a biztosító közös megegyezéssel hozzájárult a szerződések megszüntetéséhez szeptember 30-ai hatállyal. Gergelyék végül meggondolták magukat, az autót átírták, s az új tulajdonos új biztosítást kötött. Részint azért, mert az utóbbi napokban sorra jelentek meg az arról szóló hírek, hogy az Astra csődje, illetve az azzal kapcsolatos bizonytalanságok miatt akár az autósokon is követelhetik azon károk megtérítését, amelyet a román hátterű biztosító ügyfelei okoztak. Az Astránál addig B5-ös bónusz mellett 32 ezer forint volt a biztosítás éves díja, ez az új biztosítónál most 43 ezer forint – igaz, a besorolás az üzemben tartó személyének változása miatt A0-ra módosult.

Az Astra biztosító vezetése a 2010-es piacra lépése idején. Elengedik az ügyfelek kezét
Az Astra biztosító vezetése a 2010-es piacra lépése idején. Elengedik az ügyfelek kezét
Teknős Miklós / Népszabadság

A bizonytalanság miatt döntött a váltás mellett András is, aki úgy látja: inkább bukja el az utolsó negyedévre befizetett díjat, minthogy karambol esetén neki kelljen állnia a javítási költségeket, ha ő a hibás. Új biztosítójánál, a K&H-nál 6500 forintot fizet egy negyedévre, míg az Astránál 8500 forint volt a tarifa. Az Astrát most elhagyó autósok nagyobb része nem volt ilyen szerencsés.

 

A Netrisk biztosítási alkusz a napokban nála átváltott kgfb-szerződések adatai alapján arról számolt be, hogy az új kötelező biztosítások átlagdíja 24 800 forint, amely 20 százalékkal haladja meg a korábbi, astrás tarifákat. Persze nagy a szórás. A volt astrások harmada a korábbinál 25 százalékkal drágábban kötött új szerződést, negyedük öt százalékot spórolt az új tarifával, míg tíz százalék ugyanannyit fizet, mint addig. Valószínűleg azok jártak jól, akik nem kapkodtak. A parlament a héten rendkívüli sürgősséggel kezelte az ügyet: a kedden elfogadott törvénymódosítás értelmében az átmeneti időben a Magyar Biztosítók Szövetsége által kezelt kártalanítási számlából rendezik a károkat. Elgondolkodtató, hogy az astrások kártérítési felelősségére elsősorban azok az alkuszcégek igyekeztek felhívni a figyelmet, amelyek profitálhatnak az Astra állományának megmozgatásából. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az érintett ügyfelek harséggel, és szeptember végével felmondta szerződését az Astránál – nyilatkozta az M1 csatornán Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője. Az Astra ugyan nem jelentős piaci szereplő, de azért ez még így is jó néhány biztosítást jelent: a társaság mintegy 160 ezer kgfb-, 20 ezer lakás- és tízezer casco szerződéssel rendelkezett.

Akik viszont most nem váltottak, és kgfb-szerződésük nem jár le az év végéig, azok akár 20-25 százalékkal alacsonyabb tarifa mellett cserélhetik le astrás biztosításukat egy másik társaság kötelezőjére. Bár az év végi kgfb-kampány mostanra sokat vesztett jelentőségéből, a mintegy 2,7 millió, magánszemély tulajdonában lévő személyautóból másfél milliónak még mindig január elsején van a biztosítási évfordulója. Az őszi kampány során így a kgfb nagyobb figyelmet kap, mint év közben, és ez a tarifákban is meglátszik: miközben jelenleg átlag 27-28 ezer forintos éves díjak mellett kötik az új kötelezős szerződéseket, a tavalyi idényben biztosítót váltók átlag 13-14 ezer forintból megúszták ugyanezt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.