Annyira elfoglalt minket a magunk baja, hogy talán észre sem vettük, az idei esztendő volt a dollár éve. Romlott a forint, vergődtek a magyar tőzsdecégek, s még a betéti kamat is egyre kurtább lett. Mindeközben elég lett volna leszaladni a sarki pénzváltóhoz.
Karácsonyra megvalósult próféciává lett az ősszel bróker körökben terjedő moszkvai vicc: „Mi lesz idén 63? Putyin, az olaj és a rubel.” Arra azért számíthattunk, hogy a sportos orosz elnök októberben a 63. évébe lép, míg az olajár esése inkább kétesélyes volt. Csak december elején törte le a Brent jegyzése a 63 dolláros szintet. Az igazi drámát a rubel összeomlása hozta.
Ukrán válsággal, európai és amerikai szankciókkal együtt is hihetetlennek tűnt, hogy még az idén 63 rubelnél többet kelljen adni egy dollárért. Különösen, hogy pár héttel korábban az 50 rubel is történelmi csúcsnak számított. Bár az orosz fizetőeszköz alól a legfőbb költségvetési bevételt szállító olajpiac rúgta ki a sámlit, senki sem vette komolyan az olajáresést, mondván, biztos van elég tartalék az orosz jegybankban.