galéria megtekintése

Deutsch ma zárja a pénztárt

1 komment


Varga G. Gábor

Áfa- vagy adócsökkentést? Ingyen wifit, vagy még versenyképesebb vállalkozásokat? Hamarosan kihirdetik a kormányzati "netkonzultáció"eredményeit.

- A pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el, s szeptember harmincadika után október elseje következik – e két bölcsességgel fűszerezte előadását Siófokon az Internet Hungary konferencián Deutsch Tamás. A tavaly az internetadó szándéka nyomán kitört botrányt lecsengetendő, az internetes konzultációval megbízott kormánybiztos mindezt annak kapcsán mondta, hogy ma zárul az Internetkon második szakasza, amely az állampolgároknak lehetővé tette, hogy mintegy húsz kérdésben kifejtsék a véleményüket az Internetkon honlapján.

Holnaptól már a harmadik rész, azaz a végrehajtás következik, persze először összesíteni kell a véleményeket. Noha az eredményekről Deutsch nem beszélt, azt már a szakmai szervezetekkel közösen összeállított kérdések alapján meg lehet előlegezni, legalábbis a legfontosabb kérdésekben – ezeket Deutsch egy animgif gyorsaságával darálta le.

Hogy a távközlési szolgáltatások áfájának csökkentését szorgalmazzák-e az állampolgárok, az tehát nem derült ki az online szakma legjelentősebb konferenciáján, de az iparági becslések szerint azért ezt szorgalmazzák a távközlési cégek. Ráadásul egy másik kérdésfelvetés, az új fejlesztésű internet-hálózatok közműadó alóli mentesítése már lényegében meg is történt.

 
Szétkonzultálta magát
Szétkonzultálta magát
Koszticsák Szilárd / MTI

Az Internetkon érintette a gyermekek biztonságát a neten, de a hazai vállalkozások digitális fejlettségét is – utóbbi növelésére számos kezdeményezés indult el a piacon, nagy kérdés, hogy a vélemények összegzése után milyen javaslatot tesz erre a kormány. Ugyanis, az internetkon során kialakult többségi véleményt a kormány magára nézve kötelezőnek ismeri el, erről Deutsch több alkalommal beszélt nyilvánosan is.

A kormánybiztos nem kevesebbet állít, mint hogy a "széleskörű összefogással megvalósult Internetkon a digitális ökoszisztéma szinte minden nyitott kérdésre ad javaslatot, tanácsot". A közönségben sokan meg is jegyezték, hogy az optimizmus dícséretes, de ha így lenne, akkor Magyarország abban a kivételes helyzetben lenne, hogy az infokommunikációs szakma számos jeles képviselője járhat majd Magyarországra tanulni – sajnos a valóságban ez fordított irányú. Mindenesetre, Deutsch Tamás önkritikusan hozzátette:

a kormánynak a jövőben meg kell tanulnia a digitális világ nyelvét.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.