galéria megtekintése

Árrobbanást hozott a csok Budapesten, és ez még csak a kezdet

Drasztikusan nőtt azok száma, akik a következő egy évben biztosan lakást építenének vagy vásárolnának, a telekárak emelkedése a várakozások szerint a fővárosban akár két számjegyű is lehet. Mindez jórészt az új lakástámogatási rendszer hatása – amiből elsősorban a budapestiek profitálnak majd.

A mintegy negyven kitűzött lakáshirdetés közül csupán ötön nem díszlett piros kereszt és a „Sold", azaz „Eladva" felirat hétfő reggel az egyik Kálvin tér környéki ingatlaniroda szélesre tárt ajtószárnyain. Pedig az árak széles skálán szóródtak – 10 és 120 millió forint között. A környékbeli közvetítőknek hasonlók a tapasztalatai, és ami a várakozásokat illeti, ez még mindig csak a kezdet.

Majd minden második háztartás számolgat
Majd minden második háztartás számolgat
Mediaworks

Annál is inkább, hiszen a GKI Gazdaságkutató Zrt. és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) közös felmérése szerint tavaly őszhöz képest idén januárra több mint 40 százalékkal nőtt azoknak a háztartásoknak a száma, amelyek a következő 12 hónap­ban lakást vásárolnának vagy építenének. Közel húsz százalékkal emelkedett azok száma, akik a terveken túl valószínűleg rászánják magukat erre a lépésre.

 

Mindez hétéves csúcsot jelent, ami a lakossági várakozásokat illeti. Az ok vélhetően elsősorban az új családi otthonteremtési kedvezmény (csok), amelyből Petz Raymund, a GKI ügyvezető igazgatója szerint elsősorban a budapesti piac profitál majd: a kedvezményekre várhatóan a fővárosiak csapnak majd le, és korántsem csak az új építésű, hanem a használt lakások ára, forgalma is nőni fog.

Forrás: Hagymási Bence / Népszabadság

Az ingatlanokkal foglalkozó vállalkozások várakozásai szerint az átlagos áremelkedés elérheti a hat, új lakások esetében akár a nyolc százalékot is. Az építési telkek piacán pedig valóságos robbanás figyelhető meg. A fővárosban és az agglomerációban már tavaly év végén is többen vásároltak volna, mint ahányan eladtak volna. Olyannyira, hogy Budapesten a Hungária körúton belüli területen nemes egyszerűséggel elfogytak a telkek. Ma már azonban a nyugati országrészben élő válaszadók is hasonló folyamatról számoltak be. Budapesten két számjegyű, vidéken 7-8 százalékos emelkedésre számítanak a telkek árában.
Mindazonáltal Vadász Péter, az MGYOSZ társelnöke óvatosságra int. – Egyelőre nagy az optimizmus a szektorban, ugyanakkor vannak olyan új szabályozási elemek, például a csok, amelyeknek gyakorlati megvalósítása még sok kérdést vethet fel – hívta fel a figyelmet.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában azt mondta, a héten jelenik meg az a két rendelet, amely a használt és az új lakásokra vonatkozó kedvezményekkel kapcsolatos részletes szabályokat foglalja össze. A december 29-én megjelent rendelet módosítását február 3-ra ígérte a kormány, ám úgy látszik, az első körben egyetlen rendeletbe összedobált szabályozáson volt mit faragni.

Keresleti csúcs

Bár az ingatlanpiaci adásvételek száma az első hónapban egy százalékkal elmaradt a tavaly januáritól (8961 tranzakció volt), a kereslet mértékét jelző index rekordmagasra kúszott – derült ki a Duna House legfrissebb elemzéséből. Budapesten rendkívül magas volt a befektetési céllal vásárlók aránya: csaknem minden második adásvétel mögött ez a szándék állt. Egyértelmű az elmozdulás a drágább ingatlanok irányába is: míg Budán tavaly ja­nuárban a 400 ezer forintnál drágább árkategóriában az adásvételek 28 százaléka zajlott, idén ez 48 százalékra ugrott, Pesten pedig 8-ról 25 százalékra nőtt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető