galéria megtekintése

Hírvilág

Az írás a Népszabadság
2014. 02. 25. számában
jelent meg.

Népszabadság

Nemzetközi mércék

A Magyar Telekom fenntarthatósági tevékenységét nemzetközi viszonylatban is magasra értékelik: a vállalat 2014-ben is bekerült a közép- és kelet-európai CEERIUS fenntarthatósági tőzsdeindexbe, az Oekom Research pedig a Felelős, befektetésre ajánlott kategóriába sorolta a céget. A Bécsi Értéktőzsde által 2009-ben indított CEERIUS (Central and Eastern European Responsible Investment Universe) befektetői indexbe olyan cégek kerülhetnek be, amelyek fenntarthatósági, azaz környezeti, társadalmi és gazdasági szempontokat együtt értékelve a legjobban teljesítenek. A Magyar Telekom 2009 óta folyamatosan tagja a CEERIUS indexnek. Az Oekom Research független ügynökség megalakulása óta 56 országban közel 3000 vállalatot világított át, ügyfelei között összességében 520 milliárd eurót menedzselő, pénzügyi szolgáltatást kínáló vállalatok szerepelnek. A Magyar Telekom-csoport működésének környezeti és társadalmi hatásai alapján 2009-ben és 2013 végén is a prémium, azaz a befektetésre ajánlott kategóriába került.

Okostelefonos adománybolt

 

Tovább bővült a Telenor saját fejlesztésű, adományozást segítő okostelefon-alkalmazása, az ADDODA. A potenciális adományozókat és a segélyszervezeteket összekötő applikációban az adománygyűjtő pontok között már a Cseriti-Adományháló boltjai is megtalálhatók. A legnagyobb hazai segélyszervezetekkel együttműködésben létrehozott ADDODA mobilalkalmazás azoknak az okostelefon-felhasználóknak szól, akik tárgyi adománnyal, véradással vagy adójuk 1%-ának felajánlásával támogatnák a rászorulókat. Az androidos applikáció a felajánlott adomány típusa alapján megmutatja az okostelefon tartózkodási helyéhez legközelebbi átvevőpontokat, valamint a Magyar Vöröskereszt véradási helyszíneit, és megtervezi az odavezető útvonalat is. Az alkalmazásban közel hétszáz, 1%-os adófelajánlásra jogosult civilszervezet adatai is megtalálhatók.

240 tonna élelmiszer

Minden eddiginél nagyobb sikerrel zárult a Máltai Szeretetszolgálat karácsony előtti Adni öröm! elnevezésű akciója. Az élelmiszer-adományokat 160 áruházban adhatták le a vásárlók a gyűjtőpontoknál. 242,6 tonna élelmiszer gyűlt össze, ami 70 tonnával haladta meg a 2012-es mennyiséget, értéke csaknem 190 millió forintot tett ki. A szeretetszolgálat munkatársai az adományokból 48 ezer, egyenként csaknem négyezer forint értékű ajándékcsomagot készítettek a rászoruló családoknak, egyedül élő időseknek, fogyatékkal élő és hajléktalan embereknek.

Rákellenes küzdelem

A rákellenes küzdelem világnapja (február 4.) alkalmából a Béres Alapítvány több mint harmincmillió forint értékű Béres Cseppet adományozott. Az adományt Béres Klára, az alapítvány elnöke adta át prof. dr. Kásler Miklósnak, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosának, valamint az e téren működő legjelentősebb hazai szervezetek – Rákbetegek Országos Szövetsége, Magyar Rákellenes Liga, A Rák Ellen, az Emberért, a Holnapért Alapítvány, Magyar ILCO Szövetség, Magyar Hospice Alapítvány –vezetőinek.

Létrejött a CivilMag online piactér

A február elején indított, anyagi és szellemi adományozásra is alkalmas online piactér civilszervezetek, felelősen gondolkodó vállalkozások és magánszemélyek számára nyújt lehetőséget és teret arra, hogy találkozzanak, megismerjék egymás tevékenységét és igényeit, megosszák tudásukat és idejüket, és egymást segítve hasznos együttműködéseket valósítsanak meg. A közösséghez a www.civilmag. hu oldalon lehet csatlakozni. Az online térben az anyagi támogatás mellett saját tudásukat is felajánlhatják a közösség tagjai. Adományozni lehet például tanácsadást, kiadványszerkesztést, fordítást, tulajdonképpen bármit, amihez a felajánló ért, amit adni tud. A hiteles és ellenőrzött civil adatbázisból az adományozó kiválaszthatja, mely szervezetet, milyen ügyet szeretne támogatni, mire szeretne időt és energiát fordítani. A civilszervezetek az oldalon felajánlásokat kérhetnek, meghirdethetik programjaikat, és toborozhatnak résztvevőket egy-egy akciójukhoz. A közösség tagjai az interaktív felületen híreket, információkat oszthatnak meg egymással, kérdezhetnek, közzétehetik tapasztalataikat, véleményüket egy-egy témával kapcsolatban. A CivilMag közösségi oldalt a MagNet Magyar Közösségi Bank indította el. Közösségi adományozási programja lehetőséget nyújt az ügyfelek számára arra, hogy a bank profitjának 10%-áról rendelkezzenek valamely civilszervezet javára. A pénzintézet alapelvei között szerepel emellett a környezetvédelem, a zöldenergiák elterjesztése és a fenntarthatóság követése.

Környezettudatos praktikák

Márciusban indul az Ökoszolgálat Alapítvány negyedik, városlakóknak szóló ökoháztartás-tréningje. Az eddigi slágertémák – kozmetikumok, energia- és víztakarékosság, egészséges ételek –mellett lesz boldogságtréning, ökomamaképző, balkonkertész-tanfolyam, lesz szó a közösségi bevásárlásról, valamint a hozzáférés-alapú társadalomról. A meghívott szakértők interaktív programok, közös gyakorlatok keretében mutatják be a nagyvárosi zöldpraktikákat.

Összefogás a gyerekekért

A UNICEF Magyar Bizottság és a Telenor Magyarország bejelentette, hogy a gyermekek védelmében új programokkal és eszközökkel támogatja a gyermekjogok ismeretének terjedését és a digitális zaklatás elleni küzdelmet. Az Ébresztő-Óra program célja, hogy növelje a gyermekjogok ismertségét az iskolákban, és rávilágítson arra, hogy a gyerekeknek a digitális világban is joguk van a biztonsághoz, a zaklatásmentes élethez. A Telenor népszerűsíti és terjeszti az UNICEF által kifejlesztett HelpAPP okostelefon-alkalmazást, amely a zaklatás vagy bántalmazás áldozatául esett gyermekek számára igyekszik megoldást nyújtani. Az UNICEF továbbá ajánlásával látja el és szakmai partnerként támogatja a Telenor és a MediaSmart Hungary oktatási segédanyagát, a Digitális világot, amely a 9–12 éves gyermekeknek készült.

Építőanyag-adománybank

Építőanyag-adománybankot hoz létre a Habitat for Humanity Magyarország: a megmaradt vagy bontott építőanyagokat a mélyszegénységben élő családoknak juttatják el, hogy felújíthassák lakóhelyüket. A Habitat Pont létrehozását, egyben a humanitárius szervezet hőszigetelési programjának folytatását a Saint-Gobain építőanyag-gyártó vállalatcsoport alapítványa, a Saint-Gobain Initiative Foundation támogatja 24 millió forinttal.

Jótékony játékok és könyvek

Az IKEA Foundation 2013. november 10. és 2014. január 4. között minden eladott plüssjáték és gyerekkönyv után egy eurót ajánlott fel az UNICEF és a Save the Children szervezetnek, hogy még több gyermek járhasson iskolába. A Puha játékok az oktatásért elnevezésű kampányból 2003 óta közel 67 millió euró gyűlt össze, amiből 46 országban 90 projekt támogatására nyílt lehetőség. Így a szervezet jóvoltából világszerte tizenegymillió gyermek oktatásának feltételei javultak.

Segítség egyedülálló anyáknak

Huszonhárom, gyermekét egyedül nevelő, rászoruló édesanya szerzett bolti pénztáros részszakképesítést igazoló bizonyítványt a Magyar Vöröskereszt és az ausztriai H. Stepic Közép-kelet-európai Alapítvány munkaerő-piaci felzárkóztató programjában. Többüknek már sikerült is elhelyezkedniük. A programban a Magyar Vöröskereszt átmeneti otthonaiban élő, gyermeküket egyedül nevelő, rossz anyagi helyzetben lévő édesanyák vehettek részt. A program februárig az álláskeresésben és a munkahelyi helytállásban segítő képességfejlesztő tréninggel folytatódik. Az édesanyák munkába állását a Tesco is segíti.

Tizenhétmillió forint ebédre

Több mint négyszáz rászoruló gyermek étkeztetését oldja meg az a 17 millió forint adomány, amelyet a Raiffeisen Bank ajánlott fel a Gyermekétkeztetési Alapítvány Mindenki Ebédel elnevezésű programja számára. Az adományból tizennégy településen – Szeghalom, Dévaványa, Örményes, Sellye, Somogyjád, Tiszaigar, Tápióság, Kaba, Székkutas, Pusztaszabolcs, Rákóczifalva, Pap, Nádasdladány, Nyírmada – 30-30 gyermek részesül. A településeket internetes szavazással választották ki. A pénzintézet az elmúlt öt évben összesen mintegy 160 millió forinttal támogatta a gyermekétkeztetést.

Defibrillátor és képzés

Defibrillátorral szerelte fel mind a tizenkilenc áruházát az Auchan Magyarország K . A tízmillió forintos beruházás célja a megelőzés: az Országos Mentőszolgálat munkatársai nagyobb eséllyel tudják megmenteni a kiérkezésükig szakszerű elsősegélyben részesített betegeket, a defibrillátorok előzetes használatával jelentősen nő a sikeres újraélesztés esélye. A megvásárolt készülékek gyermekek újraélesztésére is alkalmasak. Az áruházláncnál a biztonságiakon kívül a vevőszolgálatnál és az áruházban dolgozók közül többen is kaptak képzést, hogy a segítség a lehető leghamarabb érkezhessen.

Életmentő vakcina

Január 19–25. között immár nyolcadik alkalommal rendezték meg az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hetet. A kezdeményezés legfőbb célja, hogy felhívja a figyelmet arra: ma már egyetlen nőnek sem kellene méhnyakrákban meghalnia, a betegség védőoltással és rendszeres szűréssel megelőzhető. A GlaxoSmithKline K . a korábbi években ezer vakcinát, idén pedig újabb 600 méhnyakrák elleni vakcinát ajánlott fel, azokat a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közvetítésével kapják meg a nehéz körülmények között élő lányok és anyák.

Támogatott gyermekkórház

Közel kétmillió forinttal támogatja az SAP Hungary K . a Heim Pál Gyermekkórház dolgozóinak informatikai oktatását és képzését. A kórház munkatársainak folyamatos informatikai továbbképzése kiemelkedően fontos mind a betegellátásban, mind gazdasági-műszaki területen, ám ilyen célra az intézménynek nem voltak forrásai. Az idén ezen a helyzeten változtat a SAP 1,9 millió forintos támogatása. A szoftvercég hasonló jellegű támogatásokra 2013-ban 13,8 millió forintot költött.

Pénzügyi-gazdasági ismeretek

Országszerte további nyolcezer felső tagozatos diák tanulhat a korszerű oktatóanyagokból abban a 26 általános iskolában, amely részt vesz az idei Citi Pénzügyi Oktatási Iskolatámogatási Programban. A diákok a tanév végén játékos vetélkedőn mérhetik össze pénzügyi-gazdasági tudásukat, és próbára tehetik a program során kialakított készségeiket. Az idei 85 ezer dolláros adománnyal együtt a Citi Alapítvány az elmúlt 13 évben összesen 1,4 millió dollárral támogatta a programot Magyarországon, így 388 iskolában több mint 154 ezer kisdiák tanulhat a modern pénzügyi-gazdasági tananyagokból. A Citi Magyarország és a Junior Achievement Magyarország (JAM) Alapítvány közös programja 2001 óta működik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.