galéria megtekintése

Beáldozták volna az egyház miatt a szakképző iskolát

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 11. számában
jelent meg.


Tanács István
Népszabadság

Kis híján megszűnt Kecskeméten a mezőgazdasági szakképzés, mert a katolikus egyháznak akarták odaadni a Kocsis Pál Szakképző Iskolát. A megbízott vezetőnek nincs megfelelő képzettsége, és – a lapunk birtokában lévő dokumentumok tanúsága szerint – korábban tettleg bántalmazott diákokat.

Múlt hétfőn megjelent a Kecskeméti Humán Szakképző Iskola Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola és Szakiskolájában Mák Kornél alpolgármester és Györgyiné dr. Koncz Judit, a Klik területi igazgatója, akik kész tényként közölték a tantestület tagjaival, hogy a híres alföldi szőlőnemesítőről elnevezett, 86 éve működő szakközépiskolát átveszi a katolikus egyház, mert nincs más lehetőség a fennmaradására.

A tanárok csodálkoztak, mert korábban egyértelmű volt, hogy a Földművelésügyi Minisztérium veszi át őket. Már tavaly erre készültek, Fazekas Sándor miniszter alá is írta az átvételről szóló nyilatkozatot, Balog Zoltán humánminiszternek azonban egész nyáron nem jutott rá ideje. Augusztusban lejárt a határidő, az FM írt egy levelet, hogy akkor majd 2015-ben veszi át. A kecskeméti önkormányzat még az államosítás előtt blokkokba szervezte az iskoláit, így a mezőgazdasági szakképző is tagintézménnyé változott.

2014-ben lejárt a korábbi igazgató megbízatása, a helyére váratlanul egy történelemtanár, Vincze Zsigmond pályázott, akinek ugyan nem volt meg a kiírás által megkövetelt végzettsége, de pár hónapos huzavona után mégis megbízták két évre a tagintézmény vezetésével. Ez annál is furcsább, mert Vincze Zsigmond korábban tettlegesen bántalmazta az óráján a tanítványait. (A lapunk birtokában lévő dokumentumok szerint az ügy megmaradt az iskola falain belül, mivel Vincze utóbb elnézést kért a tanulók bántalmazásáért.)

 
Úgy tűnik, a megbízott igazgató magánakciójáról van szó
Úgy tűnik, a megbízott igazgató magánakciójáról van szó
Veres Viktor

A Kocsis a maga területén országos hírű iskola, a szakmai versenyeken rendre kiváló eredményt érnek el a tanulói. A katolikus egyház viszont csak úgy vette volna át, ha megszünteti a mezőgazdasági szakképzést, és inkább egyházi gimnáziummá formálja át az intézményt. Kecskeméten furcsállották, hogy abban a városban, ahová a kormány a kiváló agrárképzési hagyományokra hivatkozva a vidékfejlesztési államtitkárságot költöztette, fél év múlva megszüntetik az évszázados mezőgazdasági szakképzést.

Egyik oknak az látszott, hogy az FM-hez került iskolák élére a szakmában jártas pedagógusokat állítottak, vagyis a történelem szakos Vincze Zsigmondnak – aki menedzser alkatú vezetőnek szokta magát feltüntetni – ott nem sok esélye lett volna. Kecskeméten hallottunk olyan felvetést is, hogy esetleg a tanüzemet akarják majd eladni, mivel a Mercedes-gyár kettes bejárója mellett húzódik – alsó hangon is megér 80 millió forintot.

Múlt csütörtökön még úgy nézett ki, semmi sem menti meg a mezőgazdasági szakképzést a Kocsisban. Péntek reggel azonban a kalocsa–kecskeméti egyházmegye arról értesítette az iskolát, hogy mégsem veszi át az intézményt. Fülöp Ernő, az érseki hivatal igazgatója a Népszabadságnak azt nyilatkozta: az érsekségnél a tagintézmény vezetője kezdeményezte, hogy egyházi fenntartásba kerüljön az iskola. Fülöp Ernő azt a tájékoztatást kapta, hogy a szülők és a tantestület is pártolja az elképzelést, amikor azonban kiderült, hogy a többség nem támogatja, visszaléptek, hiszen „távol áll a katolikus egyháztól, hogy bárkit olyasmire késztessen, amit nem akar magától”.

Györgyiné dr. Koncz Judit Klik-igazgatót nem tudtuk elérni. Információink szerint ő a múlt hétfői tantestületi ülésen azt mondta, az FM-től van befogadó nyilatkozat, az érsekségtől nincs. Vincze Zsigmond, a Kocsis tagintézmény vezetője nem nyilatkozott, amikor pedig arról akartuk kérdezni, tényleg verte-e a gyerekeket, lecsapta a telefont. Váratlan fordulat hatására az FM – feltehetőleg – mégiscsak átveszi az iskolát. Takács Valentina, az önkormányzat szóvivője szerint korábban Szemereyné Pataki Klaudia polgármester kezdeményezte, hogy a katolikus egyházhoz kerüljön az iskola, talán a megbízott igazgató kérésére. Hangsúlyozta viszont, hogy a város vezetői kiálltak a szakképzés megtartása mellett – ha az egyházé lett volna az iskola, akkor is kérték volna az FM támogatását. Arra a kérdésre, alkalmas-e akár csak megbízott igazgatónak olyan pedagógus, aki tettleg bántalmazza a tanítványait, a szóvivő azt mondta: a város vezetőinek erről nem volt tudomásuk.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.