galéria megtekintése

Dörgedelmes beszédet tartott a leköszönő Lázár

34 komment

NOL

Visszaszámlálással kezdődött az egyébként tét nélküli Fidesz-kongresszus vasárnap reggel a Hungexpo területén egy hatalmas pavilonban. Tét nélküli, hiszen mind az elnöki, mind az alelnöki posztokra is csak egy-egy jelölt van. A párt XXVI. kongresszusára egyébként 1590 küldött kapott mandátumot. Közülük 1185 küldött jelent meg a budapesti Hungexpo pavilonjában.

A Himnusz eléneklése előtt a terembe bevonuló Orbán Viktor miniszterelnök-pártelnököt spontán vastaps köszöntötte, majd a főpolgármester, Tarlós István szólalt fel először. A budapesti ügyekről beszélve kifejtette, szerinte a kormánypárti szereplők közt vannak "tusák", de úgy vélte, ez az érdekérvényesítés "természetes" útja. Azt mondta, ideológiai kérdésekben ennek ellenére egység van. Szerinte ennek köszönhető, hogy "hosszú pangás" után Budapest előkelő nemzetközi listákon szerepel. Egyébként a beszédét végig felolvasó Tarlós szinte egyszer sem nézett fel a papírjából.

Semjén Zsolt
Földi D. Attila / Népszabadság

Ezt követően Semjén Zsolt, a KDNP elnöke az Artúr-legendát idézte, amikor arról beszélt, hogy a Fidesz és szövetségesei minden csatát megnyertek, "lemosták a szocialista és liberális nemzetárulásának szégyenét" azzal, hogy megadták a kettős állampolgárságot, de nem szabad lankadni, "egyben kell maradnia a nemzeti-keresztény-polgári" tábornak, mert a kerekasztal lovagjait is az a veszély fenyegette a győzelmeik után, hogy szétszéledtek.

 
Kocsis Máté – az esemény egyik konferansziéja – Semjén beszéde után megjegyezte: "Milyen szerencse, hogy vasárnap a kongresszusok nyitva vannak".

Kövér pártügyekről és Európáról is beszélt

Kövér László
Földi D. Attila / Népszabadság

Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke a Fideszen belüli folyamatokat értékelte. Szerinte a pártnak megfelelő kihívó nélkül magával kell megküzdenie. Kövér azt mondta, nem a belső villongásokra gondol, melyek szerinte nincsenek, egyszerűen csak arról van szó, hogy sokan elfáradtak és elbizonytalanodtak, mert nem ilyennek gondolták a győzelmet.

Ezt követően figyelmeztette a küldötteket: "ha nem akarunk az MSZP sorsára juttatni, és nyugdíjasklubok hálózatává válni, akkor meg kell nyerni a fiatalokat". Szerinte ez nem a pártelnökség dolga, hanem a tagoké, akik "hozzanak még egy embert a családjukból". Beszélt arról is, hogy a korábbi érdeksérelmek a naggyá vált Fideszen belülre kerültek. Éppen ezért a média külön figyel a nézeteltérésekre, ezért szerinte figyelni kell arra, hogy ne kövessenek el hibákat.

Kövér László és Bayer Zsolt beszélgetnek a Fidesz kongresszusán. De vajon miről?

Az Országgyűlés elnöke kitért a nemzetközi folyamatokra is. Szerinte nagyhatalmi átrendeződés zajlik a világban, ahol Európa "emancipációja" a tét. Azt mondta, ehhez nem szabad létrehozni az Európai Egyesült Államokat, nem szabad "Soros nyitott és védtelen társadalmát" kialakítani, hanem erős, függetlenségét védő országként kell Európa sorsán segíteni. Arról is beszélt, nem kell a "multikulti", ami szerinte nem is létezik a szó régi, "monarchiabeli" formájában, hanem a "barbárok szállásterületévé" tenné Európát. Beszélt arról is, hogy a a nemek egyenjogúsítása mellett kiálló "gender-mániát" is elutasítják. Azt mondta, a Fidesz keresztény Európát akar.

Zárásként egy székely viccet mesélt: a felderítők visszatérnek, hogy körbe vannak véve minden oldalról. "Hála istennek, így minden oldalra támadhatunk" – mondta a kapitány Kövér viccében.

Menekültek és párizsi terror

Ahogy ezt előre lehetett sejteni, a menekültkérdés és a párizsi terrortámadás következményeinek hangsúlyozása a kongresszus kulcseleme lesz, hiszen az év első felében népszerűségi mélyponton lévő Fidesz a nyári migránsáradat után állt talpra, ma pedig a kutatások szerint nincs kihívója a politikai színen.

Kósa Lajos
Földi D. Attila / Népszabadság

Kósa Lajos, a frakció vezetője is ezzel kezdte beszédét. Azt mondta, az EU vezetői a migránskérdést nem akarják megoldani, bezzeg az Orbán Viktor vezette Magyarország jóval kevesebb erőforrással helytállt, "megvédte az országot és Európát". Szerinte az európai tehetetlenségnek több oka van. Azt mondta, részben az az oka, hogy a vezető európai politikusok erkölcstelen politikát valósítanak meg, semmibe veszik a polgárok érdekeit.

"Dermesztőnek" nevezte Angela Merkel német kancellár hozzáállását – bár nevét nem mondta ki –, és azt állította, hogy Németország ma leginkább a jelcini Oroszországot idézi, gyenge és elfáradt. Azt mondta, "ha nem szorítjuk rá Európát" álláspontja megváltoztatására, akkor nagy baj lesz. Szerinte erről szól a kvóta elleni aláírásgyűjtés is, aminek során már 1,5 millió szignót gyűjtött össze a Fidesz. Úgy vélte, a magyar jobboldali szövetség fenntartása és kormányzása már nem is magyar, hanem egyenesen európai érdek.

Később beszélt a belpolitikáról. Azt mondta, nincs is "gyerekszegénység", mert ha egy családban szegény vagy éhezik egy gyerek, az gyámügyi kérdés. Mert szerinte nincs olyan, hogy egy gyerek éhezzen egy családban, ahol "a szülőknek finom falatok jutnak". Hogy pontosan miért gyámügyi kérdés, nem fejtette ki, de úgy tűnt, az éhezés felszámolását állami feladatnak tekinti, azaz be kell avatkozni a családok életébe, a szülőknek meg munkát kell adni.

Rogán nekiment az Uniónak

Rogán Antal is a brüsszeli bürokratákon élcelődött szónoklatában. Szerinte az EU-t a gazdasági lobbisták befolyásolják, például betelepítenek menekülteket az országokba, ha a gazdasági szereplőknek ez az érdeke.

Azt mondta, a migrációs krízis az Európai Unió felelőssége, a vezetők lelkén szárad szerinte az összes terrortámadás, ami eddig történt és még történni fog. Szerinte maguk a EU-s bürokraták veszejtik el Európát, Magyarország épp hogy megvédte. Rogán kifejtette, a magyarok nem kérnek a félholdból, nekik elég a kereszt is. A miniszter arról is beszélt, hogy a magyaroknak nincs szégyellnivalójuk, mert egykor befogadták a keletnémeteket. Éppen ezért nem érti, hogy miért "zsarolják" Magyarországot az uniós támogatások megvonásával.

Szájer nagyon elkeseredett

A hosszú szakállat növesztett Szájer József is a "drámai európai helyzetről" beszélt, amiről szerinte nagyon nehéz jót mondani, mert "nagy-nagy bajban van". Az európai parlamenti képviselő szerint az EU vezetői felelőtlenek. Majd némileg ennek ellentmondva felsorolta, hogy a Fidesz politikusai milyen sok helyen ott ülnek az EU vezető testületeiben. Ezt követően keményen bírálta Európa vezetőit, amiért nem veszik észre, hogy van összefüggés a bevándorlás és a terrorizmus között, mert "vakok, nem veszik észre az igazságot", "nem végeznek önvizsgálatot". Azt mondta, ezért ő – aki hosszú évek óta tevékenykedik Brüsszelben – nagyon elkeseredett.

Azt mondta, ebben még Orbánnal is vitája van, mert szerinte ez az ideológia nem a liberalizmus, mert az Széchenyi és Kossuth szabadelvűsége volt, hanem ez a szabad gondolat elfojtása, valóságellenes doktriner, "egydimenziós" szemlélet. Ez szerinte alig különbözik a bolsevikok mentalitásától. Szájer szerint éppen ezért harcol a Fidesz a demokrácia jelzős változata ellen: azaz nem a liberalizmus ellen küzdenek, hanem a dogmatikus, "lusta" gondolkodás ellen. Mert szerinte a Fidesz újító, amit Európában nem tudnak elfogadni a vezető politikusok, és nem képesek belátni, hogy a magyar kormányt egyre többen követik az EU-ban. Szájer azt mondta, ettől való félelmükben indítottak az ország ellen kötelezettségszegési eljárásokat.

Végül pár mondatban beszélt az EU-ban tapasztalható jó dolgokról. Példaként említette Donald Tuskot, az Európai Tanács elnökét, aki szembeszállt még Merkellel is menekültkérdésben, vagy a visegrádi partnerek, akik kiállnak a magyarok mellett.

Kezdődik a tisztújítás

A kongresszus elé frissen behozott politikai nyilatkozatot – mely Európa megvédéséről szól – az európai parlamenti képviselő, alelnök, Pelczné Gáll Ildikó ismertette.

A politikus is arról beszélt, hogy az EU vezetői felelőtlenek, a nem merik észrevenni a problémákat, kívülről várják a segítséget, és ezzel válságba került. Ugyanakkor hangsúlyozta, "az ezeréves nemzet" a magyar Európa határán nem "szemlélődhet", ki kell állnia az érdekeiért.

Beszéde után elkezdődött a tisztújítási szavazás, azaz a küldöttek leadták a szavazataikat a különféle posztokra jelölt egy-egy politikusra.

Szijjártó és az EU támadásai

Pelczné a szavazás után úgy vezette fel Szijjártó Pétert, hogy ő Európa egyik legfiatalabb minisztere, aki nemrég "még egyedül harcolt" az európai küzdőtéren. Egyben vicceskedve megkérdezte, hogy áll a futsalcsapata, de erre nem kapott választ.

A pártban vezető tisztséget nem viselő külügyminiszter felléptetése szintén azt a célt szolgálta, hogy Európa válságáról, a Fidesznek népszerűséget teremtő menekültügyről szóljon a kongresszus. És miután Szijjártó köszöntötte az európai országok helyszínen megjelent diplomatáit, hosszasan bírálta az EU-t, amely mély válságát éli szerinte, és "védtelen", nem képes megvédeni saját határait. A külügyminiszter keményen nekiment az EU vezetésének, azt mondta, "rituális öngyilkosság zajlik".

Majd arról is beszélt, hogy a kormány az EU-s támadásokat visszaverte, visszaverik és vissza fogják a jövőben is verni. Megígérte, hogy amíg ő ennek az országnak a külügyminisztere, keményen fel fognak lépni minden támadás ellen, és nem fogják megengedni, hogy becsméreljék a magyarokat, még akkor sem – mondta –, ha az illető osztrák vagy román miniszterelnök, "pontosan annyi nagykövetet fogunk berendelni, amennyi szükséges". Bejelentését nagy taps fogadta.

Schmitt és az edzett emberek válsága

A kongresszuson megjelent a plágiumügyébe 2012-ben belebukott köztársasági elnök, Schmitt Pál is. Az egykori olimpiai bajnok a sportról beszélt, dicsérve az Orbán-kormányt, amiért stratégiai fontosságú ügyként kezeli a sportot, például nagyszabású adókedvezményt biztosított, és megpályázza Budapest az olimpiát is. Azt mondta, a társadalmi támogatottsága a magyar olimpiának még nem megfelelő, "ezen dolgozni kell még", ezért a kongresszusi küldöttek segítségét kérte.

Schmitt behozta a menekültügyet is a következőképpen: a mostani válsággal csak testileg edzett emberek tudnak megküzdeni – hogy ez alatt pontosan mit értett, nem derült ki.

Lázár: Tehetségek kellenek, nem csak haverok

Lázár János, aki leköszönt alelnöki posztjáról, "teljesítménymérésre" vállalkozott. Szerinte érdemes megnézni, mihez képest teljesít jól a Fidesz. Rögtön az ellenzékkel kezdte, de itt hirtelen elhallgatott arra utalva, hogy nincs mit mondani. Ugyanakkor hozzátette, hogy ez nem jelenti azt, hogy "mindenki szeret minket", "ránk szavazna". Ez szerinte csak azt jelenti, hogy nincs olyan párt a Fideszen kívül, melyre a választók rábíznák az országot, "de még a kocsijukat sem". Azt mondta, a baloldal már csak saját magával foglalkozik, a szélsőjobb pedig a politika "sárkányfűárusa", mely csak gerjeszti a problémákat, hogy aztán profitáljon belőle. A Jobbikról azt mondta, nem tudni, "kinek is dolgoznak valójában".

Lázár János
Földi D. Attila / Népszabadság

A politika harmadik pólusának nevezte a civileket. Szerinte annak, hogy ez a pólus nem emelkedett még be a politikába, több oka van. Szerinte vannak olyan civilek – környezetvédők, a brókerbotrány áldozatait képviselők –, aki a valóságról beszélnek, de vannak olyanok, akik "fizetségért" tüntetnek, Soros támogatását élvezik.

"Nem dőlhetünk hátra" – mondta Lázár arra utalva, hogy a kormányzóképes ellenzék hiánya nem szabad megnyugtassa a pártot. "Az alternatívanélküliség a legnagyobb veszély" – mondta azt hangsúlyozva, hogy ez még "a polgári értékeket is tompítja". "Ellenzéki anarchia idején sem érhetjük be azzal, hogy vakok közt félszemű a király" – mondta a miniszter.

Viszont hosszan dicsérte a kormányzati munkát. Majd hozzátette, a legfontosabb, hogy a kishitű, szervilis politikát – amit szerinte a balliberális oldal képviselt – sikerült leváltani és megváltoztatni, és "éltek a nagyhatalmakkal szemben".

Ugyanakkor beszélt arról is, hogy káros hatásai is vannak a hatalomgyakorlásnak. Idézett egy hollywoodi mondást: nem elég magyarnak lenni, tehetségesnek is kell lenni", majd ezt lefordította a Fideszre. Azt mondta, meg kell nyitni a pártot a fiatalok előtt, de nemcsak a "haverok" és a "törtetők" előtt, különben néhány ciklus után a Fidesz is a baloldal sorsára juthat. Lázár János beszéde végén vastapsot kapott.

Megválasztották az új vezetőket

Alelnökökre az 1174 szavazati joggal bíró küldött a következőképpen voksolt: az újként bekerülő Gulyás Gergely 1162 és Kubatov Gábor 1139 szavazatot kapott. A szintén új Németh Szilárd 1136 voksot, a régiek közül maradó Pelczné Gáll Ildikó 1146 szavazatot kapott.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.