galéria megtekintése

Visszakozik a kormány, de közben azért fenyeget

1 komment


Fekete Gy. Attila

Tovább hátrált a kormány a terrorellenes törvénycsomag szerdai szakértői vitáján. Immár az a passzus is kikerül a javaslatok közül, amely alapján büntetőeljárás indulhatott volna a titkos kommunikációt lehetővé tevő szolgáltatások és alkalmazások készítői ellen, ha nem működnek együtt a titkosszolgálatokkal. Ezzel az utolsó jelentős akadály is elhárult a törvény parlamenti elfogadása előtt.

Ugyanaznap kapták kézhez a képviselők a kormány terrorellenes törvénycsomagjának első változatát, amelyben még börtönnel fenyegették azokat, akik a titkosszolgálatok számára lehallgathatatlan kommunikációt lehetővé tévő alkalmazásokat és szolgáltatásokat kínáltak, amikor Kövér László házelnök átadta a Magyar Innovációs Szövetség StartUp Innovációs Díját a Crypt Talk hívástitkosító alkalmazás fejlesztőinek.

Az a változat még a felhasználókat is börtönnel fenyegette, azonban ez a lehetőség később kikerült a tervezetből. A szolgáltatók fenyegetettsége azonban még a héten tartott második fordulót is túlélte. Szerdán azonban a kormány és a pártok szakértőinek a találkozója után megszületett a döntés: a kormány

a szolgáltatók büntetőjogi felelősségre vonását lehetővé tévő klauzulát is kiveszi az előterjesztésből.

 

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kormány letett arról: ha szükségesnek látja, erővel kényszerítse a szolgáltatókat az együttműködésre. Csak nem a Btk., hanem az elektronikus hírközlésről szóló törvény lesz az a bunkósbot, amellyel – ha indokoltnak látják – „fejbe csaphatják az együttműködést megtagadó cégeket". Ez a törvény már ma is lehetőséget nyújt a Nemzetbiztonsági Szakszolgálattal nem együttműködő hírközlési szolgáltatók megbírságolására. Ezt a lehetőséget terjesztik majd ki azokra a cégekre és szolgáltatókra is, amelyek szolgáltatásait, alkalmazásait a szakszolgálat nem képes feltörni, ha a szolgáltatók nem hajlandók együttműködni.

Kérdés persze, hogy az újfajta fenyegetéssel együttműködésre kényszerítheti-e a kormány a cégeket. A Kövér által kitüntetett Crypt Talk alkalmazás például, mint azt Kun Szabolcstól, a fejlesztő cég társalapítójától megtudtuk, nem rendelkezik semmiféle „hátsó kapuval", amelyen keresztül hozzáférést biztosíthatnának a szakszolgálatnak. – Senkit nem akarunk és nem is fogunk bújtatni, rejtegetni, se terroristákat, sem köztörvényes bűnözőket – szögezte le Kun. Hozzátette: azonban azt is tudni kell, hogy

nem tárolnak telefonforgalmi adatokat, beszélgetéseket,

semmit, ezért nem tudnak megfelelni annak az elvárásnak, hogy bizonyos adatokat egy évig őrizzenek meg. Amennyiben a hatóságok jogszerűen kérik, annyit tehetnek csupán, hogy kizárják az általuk kért felhasználót a szolgáltatásból.

Miután a szolgáltatókkal szemben sem kíván büntetőjogi eszközökkel fellépni a kormány, lényegében az utolsó jelentősebb akadály is elhárult a törvénycsomag parlamenti elfogadtatása előtt. Bár információink szerint a szocialisták még aggódnak a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ túlhatalma miatt – szerintük az új titkosszolgálat nevével ellentétben nemcsak a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni fellépés támogatására kapna felhatalmazást, hanem burkoltan általános (titkos) rendőrségi feladatokat is ellátna. Információink szerint egyáltalán nem zárható ki azonban, hogy végül ők is beadják a derekukat, és a törvény az ellenzék egyöntetű előzetes támogatását bírva kerülhet akár már a jövő héten a parlament elé.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.