– Tudom, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz, de mit tegyek, ha nekem ez a „gyíkom” – magyarázza. Csak olyan tányért hoz ki a piacra eladni, amiből kettő van, ebből is látszik, hogy lélekben inkább vevő, semmint árus. Hobbiját a fizetéséből nemigen tudná fedezni, de azt mondja, van egy kis haszna a játékgépek meg a kerámiák eladásából. – Nem megyek nyaralni, egyszerű autóm van, ami elvisz á-ból bé-be.
De nem tudom megállni, hogy ne vegyek meg egy szép cserépedényt, ha az utamba kerül. Otthon már alig férünk, de ez sem érdekel
– mondja.
Szavai szerint az egri piac igazi „kincse” egy Viktor nevű férfi, aki autodidakta módon képezte ki magát a népi kerámiákból és üvegtárgyakból, s tőle múzeumok, tájházak is rendszeresen vásárolnak. Két hónapja pedig az egri múzeumigazgató bukkant itt rá egy hagyatékból való Gárdonyi-szobor makettjére, amit vélhetően Kisfaludy Strobl Zsigmond készített.
|
| Fotó: Korsós Viktor / Népszabadság |
A piac azonban egyre szűkül. Húsz éve még könnyebben megszabadultak az emberek a nagymama padlásán talált „kacatoktól”, értéktelennek vélt ruháktól, szőttesektől. Ma már féltve óvják ezeket, mert egyre kevesebb van a régi tárgyakból, így az értékük is folyamatosan nő. – Jönnek a bámészkodók, rácsodálkoznak egy-egy tárgyra, hogy jé!, hát ilyen nekünk is van otthon, a nagypapától maradt ránk. Megkérdik az árát, de tudom, hogy nem venni akarnak, hanem csak az érdekli őket, mennyit ér az örökségül kapott tárgy – panaszkodik egy árus. A legtöbb eladó a környékről vagy Miskolcról jön, de akad hajdúböszörményi asszony is.
Ő a barátnőjével jött, babákat hoztak: a mosolygósakat kétezerért, a fintort vágót ezerötszázért adják.
Az árak széles sávon mozognak. Marosán György Az úton végig kell menni című kötetét már ötven forintért is meg lehet szerezni, de kínálnak itt székely kaput száznyolcvanezerért is. Igaz, csak fotóról. – Ugyanúgy néz ki, mint a képen, magam szedtem szét egy korondi háznál, mert a csávó vállalkozásba kezdett. Ha megveszi, ingyen idehozom és összeszerelem magának – mondja a mezítlábas, kalapos férfi, aki mellesleg maga termelte paradicsomot és mézet is kínál.
|
| Fotó: Korsós Viktor / Népszabadság |
– Egy havert elkaptak a rendőrök, mert régi, élesített pisztolyokat árult a piacon. A tárgyaláson kérdezte a bírónő, hogy miért nem bélyegeket gyűjt, Azt mondta, a bélyegek nem hozzák lázba – kapunk el odébb egy beszélgetésfoszlányt. A vevő eredeti római pénzérmék után érdeklődik, de az árus azt mondja, olyat itt nemigen talál, ahhoz dokumentumok kellenek.
A portékáikat kínálóktól általában ötezer forint helypénzt kérnek, de ha egy idős néni pakol ki néhány kanalat vagy fejkendőt, az ennek töredékét fizeti.
A helypénz mértékéről Galyó Béla, a piac szervezője dönt. Amikor a bérleti díjakról kérdezzük, gyanakodni kezd: talán egy konkurens cég ügynökei vagyunk.
|
| Fotó: Korsós Viktor / Népszabadság |
– Három-négy hónapja megfenyegettek minket, hogy bekebelezik az egész piacot, de nem riadunk meg az ilyenektől – mondja, mert ez is csak azt jelzi, hogy jól működtetik a vállalkozást. A területért bérleti díjat fizetnek az önkormányzatnak és a többi tulajdonosnak, az árusok pedig nemcsak a helyet, hanem a reklámot is megkapják a pénzükért.
Az alkudozás itt kötelező, az is lejjebb srófolná az árakat, aki semmit sem akar venni.
Van, akinek az is elég öröm, hogy kibámészkodja magát: vasárnap van, a plázák zárva, ám a piacozás – egyelőre – zavartalan.
