galéria megtekintése

Túltolják a paksi titkosítást

4 komment


Hargitai Miklós

Nemcsak a nemzetbiztonsági érdekeket és szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogokat sértő adatokat, hanem a bővítéssel kapcsolatos összes dokumentumot titokban kell tartani egy szerdai bírósági ítélet szerint. A másodfokú döntés minden eddigi kormányzati állításnak ellentmond.

Ahogyan arról március elején beszámoltunk, a Szekszárdi Törvényszék – indoklás nélkül – két héttel elhalasztotta az LMP és az MVM közötti per már kitűzött tárgyalását. A jogvita tétje a paksi bővítéssel kapcsolatos előkészítő és hatástanulmányok nyilvánosságra hozatala volt. Az LMP már akkor felvetette: indoklás hiányában felmerül a gyanú, hogy a bíróság azért döntött a halasztás mellett, mert addigra életbe léphet a paksi bővítéssel kapcsolatos adatokra vonatkozó titkosítási törvény, és így a bíróságnak nem kell vállalni a döntés felelősségét.

Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos egy üzemanyag-pasztillát mutat keddi kalocsai sajtótájékoztatóján
Nesze semmi, fogd meg jól! (Avagy Aszódi Attila atom-biztos egy üzemanyag-pasztillával a kezében)
Ujvári Sándor / MTI

Időközben a köztársasági elnök a társadalmi szervezetek, illetve az adatvédelmi hatóság súlyos aggályai ellenére aláírta a paksi titoktörvényt, a jogszabály azonban még nem lépett hatályba. Ennek ellenére a szekszárdi bíróság szerdán másodfokon is megtagadta a kért dokumentumok nyilvánosságra hozását, és a bíró indoklásában már hivatkozott az új jogszabályra.

 

A bíróság döntése értelmében a konkrét beruházással kapcsolatos összes tanulmány és szerződés döntés-előkészítő anyagnak vagy üzleti titoknak minősül, így azok nem hozhatók nyilvánosságra. Az MVM-nek csupán azokat a jelenleg is hozzáférhető anyagokat kell kiadnia, amelyek még a 2000-es évek végén, a végül elmaradt nemzetközi tender megalapozásához készültek, vagyis nem kapcsolódnak a mostani konkrét beruházáshoz.

Greenpeace tüntetés a paksi bővítés ellen: sötétben tapogatóznak
Greenpeace-tüntetés a paksi bővítés ellen: sötétben tapogatóznak
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Mint emlékezetes, a hivatalos – korábban Lázár János, illetve Aszódi Attila bővítési kormánybiztos által is megerősített – kormányálláspont szerint a titkosítás „kizárólag olyan üzleti és műszaki adatokra vonatkozik, amelyek nemzetbiztonsági okok miatt indokoltak". Ennek azonban a mostani döntés ellentmond, hiszen a Szél Bernadett LMP-s képviselő által indított perben elsősorban a környezetvédelemmel, illetve a várható megtérüléssel, a csatlakozó beruházások finanszírozásával, az energiapiaci prognózisokkal kapcsolatos adatokra kérdeztek rá.

Úgy tudjuk, az LMP a Kúriához fordul felülvizsgálatért, és titokfelügyeleti eljárást kezdeményez a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.