galéria megtekintése

Budapestet alaposan felforgatta a választás

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 27. számában
jelent meg.


Bita Dániel
Népszabadság

A fővárosban összességében csak negyedik helyen végzett az MSZP, mindössze két kerületben lett második. Az eredmény miatt nyílttá vált a főpolgármester-jelöltség, Horváth Csaba elvesztette minden esélyét, hogy Tarlós István közös ellenzéki kihívója legyen.

Gyökeresen átalakult a baloldali pártok erőviszonya Budapesten: tizenegy kerületben az Együtt–PM, tízben a DK érte el közülük a legjobb eredményt, míg az MSZP csak Angyalföldön és Kispesten végzett másodikként a Fidesz mögött. A DK és az Együtt egyaránt 13 százalékot szerzett (Gyurcsány Ferencék gyűjtöttek százharminccal több szavazatot), míg a szocialisták mögöttük nyolcezer vokssal lemaradva negyedikek lettek. Mindez átírja az alkupozíciókat.

Horváth Csaba
Horváth Csaba

Azzal, hogy a baloldali ellenzék pártjai külön indultak, az összes fővárosi kerületben a Fidesz nyert. A kormánypárt jobban szerepelt, mint áprilisban: akkor 16 ezer szavazattal előzte meg Budapesten a baloldali összefogást, most – alacsonyabb részvételnél – 33 ezer szavazattal szerzett többet, mint az MSZP, az Együtt és a DK. A baloldali pártok közösen is csak a XIII. kerületben és Újpesten kaptak több szavazatot a Fidesznél, igaz, Zuglóban, Kispesten és Csepelen minimális volt a Fidesz előnye.

 

Budán Bajnai Gordon pártszövetsége volt a legerősebb ellenzéki párt: az I., a II., a III., a XI. és a XII. kerületben is második lett, Budafokon pedig harmadik a DK mögött. A belső pesti kerületekben is az Együtt örülhetett leginkább: az V., a VI., a VII. és a IX. kerületben, Zuglóban és a XVI. kerületben is megelőzték a szocialistákat és a Gyurcsány-pártot. Az országosan 7,22 százalékot szerző Együtt a leginkább fővárosi párt, voksainak 40 százalékát itt gyűjtötte, és csak a XVIII. és a XX. kerületben nem érte el a 10 százalékot.

A DK szerepelt a legjobban az ellenzéki pártok közül Újpesten, a Józsefvárosban, Kőbányán, a XV., a XVII. és a XVIII. kerületben, Pesterzsébeten, Csepelen, Budafokon és Soroksáron. (Utóbbi az egyetlen olyan kerület, ahol a Jobbik lett a második.) Vagyis, míg az Együtt inkább a módosabb, polgári kerületekben teljesített jól, a DK elsősorban a hagyományosan baloldali városrészekben. Gyurcsány pártja ráadásul csak az I. kerületben és Angyalföldön nem fért fel a dobogóra: a várnegyedben az LMP, a XIII. kerületben az MSZP előzte meg az Együttön kívül. Ebből az látszik, a párt támogatottsága kiegyensúlyozott Budapesten.

Az EP-választás nagy vesztesei a fővárosi szocialisták. Az MSZP csak két kerületben, Angyalföldön és Kispesten maradt meg a legerősebb ellenzéki párt pozíciójában. Mindkét helyen szocialista a polgármester. Buda nagy részén (az I., a II. és a XII. kerületben), valamint a Belvárosban és a Terézvárosban viszont még a tízszázalékos eredményt sem érték el, az LMP is megelőzte őket. Szintén tíz százalék alatt maradtak és ötödikek lettek a budafoki, a józsefvárosi és a XVI. kerületi pártversenyben, ahol Bajnai és Gyurcsány pártján kívül a Jobbik végzett előttük. Ez nyolc olyan kerület, ahol a szocialistákat a Fideszen kívül még három párt megelőzte, ami a választás előtti napokban is elképzelhetetlennek tűnt. Szinte kizárt, hogy ezekben a városrészekben ősszel az MSZP nevezhesse meg a közös ellenzéki polgármesterjelöltet, ha lesz ilyen.

Nem véletlen, hogy volt olyan szocialista politikus, aki már vasárnap este keserűen megjegyezte: az MSZP harmadik lett Budapesten – de a baloldali pártok között.

Ebből következően nyílttá vált a főpolgármester-jelölti verseny. A szocialistáknál a fővárosi eredmények ismeretében már vasárnap este tényként kezelték, hogy Horváth Csaba elvesztette – eddig is igen csekély – esélyét arra, hogy közös jelölt legyen. Ugyanakkor azzal, hogy a DK, az Együtt és a szocialisták szinte azonos erőt képviselnek a fővárosban, egyiküknek sem érdeke, hogy a másik jelöltjét támogassa. Ez azt valószínűsíti, hogy a következő hetek leginkább egy mindenki számára elfogadható pártonkívüli jelölt megtalálásáról szólhatnak, még ha ilyen nevet eddig nem dobott is be senki. Mindamellett a reménybeli kerületi polgármesteri posztokon is osztozniuk kell a listán várhatóan külön induló baloldali erőknek, az ugyanis világosan látszik, hogy egymással szemben indulva nincs esélyük győzelemre.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.