galéria megtekintése

Ingyenes koporsókkal segítene, az önkormányzat marketingfogástól tart

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 11. számában
jelent meg.


Tanács István
Népszabadság

Egy gyulai asztalosmester felajánlotta a helyi önkormányzatnak, hogy ingyen ad koporsókat mélyszegénységben élő családok megsegítésére a szociális temetésekhez. Emellett jelezte azt is, térítésért is készítene koporsókat, és akár más asztalosmunkákat is végezne az önkormányzatnak. A polgármesteri hivatalban arra gyanakodtak, hogy marketingfogás az egész akció. Az ingyen koporsókat elfogadná a város, munkát viszont nem ad az asztalosnak.

Ha nem kell az önkormányzatnak a felajánlott 12 ingyen koporsó, akkor inkább felgyújtja azokat – írta ki Facebook-oldalára egy indulatos pillanatában Arató István gyulai asztalosmester. Még az év elején megkereste Görgényi Ernőt, Gyula polgármesterét, és felajánlotta, hogy a rendelkezésére álló 12 koporsót ingyen felajánlja mélyszegénységben élő családok megsegítésére a szociális temetésekhez.

A polgármester kérte, írásban is adja be ajánlatát. Az asztalos – a személyes beszélgetésben elhangzott polgármesteri kérésre hivatkozva –, árajánlatot is adott, hogy térítésért is készítene koporsókat. Sőt egyéb asztalos munkákat is végezne az önkormányzatnak térítésért, az onnan kimaradó fölösleges anyagrészekből, az úgynevezett eselékből pedig újabb ingyen koporsókat állítana elő.

Március 16-án írt levelére jó ideig nem kapott választ. Bod Tamás önkormányzati képviselő (Együtt) biztatására a nyilvánossághoz fordult. Végül június 24-én személyes beszélgetésre került sor a polgármesteri hivatal szociálpolitikai és gazdaságfejlesztési osztályán. Sós Judit osztályvezető telefonon felhívta Arató Istvánt, hogy elszállíthatnák-e a műhelyéből a 12 ingyen koporsót az önkormányzat telephelyére. Az asztalos azt válaszolta, hogy nem. A raktárkészlet változó, nincs is már 12 koporsó raktáron, egyébként pedig csak egyesével adná őket, amikor temetés van, ám ha kell, a saját kocsijával elvinné. Amikor nincs ingyen koporsó raktáron, akkor pedig 24 ezer 130 forint plusz áfa térítésért szállítana koporsót.

 
Arató István és a koporsók
Arató István és a koporsók
Imre György

Érdeklődésemre Petróczky Gábor sajtóreferens azt mondta: a városházán úgy vélik, Arató István részéről marketingfogás a 12 ingyen koporsó felajánlása, így akar önkormányzati megrendeléshez jutni. Arató István viszont azt mondta nekem: a gyulai önkormányzatnak állandó szerződése van egy temetkezési céggel többek között a szociális temetésekre is. Tudomása szerint 65 ezer forintot számláznak egy koporsóért.

Ennél sokkal olcsóbban szállítanának koporsót más vállalkozók, az ő térítéses ajánlata is csak a fele ennek. Ő nemcsak az ingyen koporsókkal szeretne segíteni a rászorulókon, hanem azokkal is, amelyekért a termelési költség megtérítését kéri, hiszen úgy is csak feleannyiba kerülnének a gyászoló családoknak, mint amennyit most elkérnek tőlük. A szociális temetés ugyanis nincs ingyen: akinek nincs elég pénze, annak a halottját eltemetteti ugyan az önkormányzat, de később a költségeket kifizettetik velük, vagy ráterhelik az örökségre.

Arató István azért is szeretné tudni, ki kapja az ingyen koporsót, hogy biztosan nagyon rászoruló jusson az általa felajánlott kedvezményes lehetőséghez. Szerinte az ajánlata méltányos: a szegényeknek kevesebbe kerül úgy a temetés, ő mint gyulai vállalkozó több munkához jut, a több munka révén több lesz az „eselék", amiből újabb ingyen koporsókat készít, és még több szegénynek nem kell majd fizetnie a szociális koporsóért. Az önkormányzat szerint azonban a személyes adatok védelméről szóló törvény nem teszi lehetővé, hogy megmondják az asztalosnak, kit temetnek az ingyen koporsójába.

Bod Tamás a legutóbbi közgyűlésen interpellált, hogy miért nem reagált hónapokig az önkormányzat a helyi mester ajánlatára. A városházi többség kigúnyolta, és „koporsóügynöknek" nevezte a képviselőt. Görgényi Ernő polgármester a testületi ülésen azt mondta, Arató így akart önkormányzati megrendeléshez jutni. Mikor elhozták volna a 12 ingyen koporsót, azok már nem álltak rendelkezésre. Az asztalos még abba is bele akart szólni, hogy ne az a cég temessen, amelyikkel az önkormányzat szerződéses viszonyban áll.

A 30 ezer lakosú, Kelet-Magyarországon módosnak számító fürdővárosban évente 120-130 köztemetés van. Egy köztemetés költsége 120-150 ezer forint, aminek felét a koporsó árára számlázza az önkormányzattal szerződésben álló temetkezési vállalkozás. Muszáj-e, hogy ekkora kiadásra kényszerítsék a hozzátartozókat, amikor volna sokkal olcsóbb megoldás is? – kérdi Arató István.

Az önkormányzat utolsó ajánlata az: ha lesz grátisz koporsó, azt elviszik, és felhasználják a szociális temetéseknél. Ám „árukapcsolásra", illetve arra, hogy ezen a címen az asztalosmester beleszólhasson abba, mennyit fizetnek a temetkezési vállalkozónak a hátramaradottak kontójára, nincs lehetőség.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.