galéria megtekintése

Fontos jogokat ruházott Tarlósra a közgyűlés

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 02. számában
jelent meg.


Szalai Anna
Népszabadság

A főpolgármester egymaga adhat ki fővárosi hozzájárulást építési övezetek megállapításához. Az ellenzék szerint a közgyűlés nyilvánossága nélkül határozna.

Építésügyi igazgatási hatásköröket ruházott át Tarlós István főpolgármesterre a szerdai Fővárosi Közgyűlés. Az indoklás szerint azért, hogy „a döntések a jogszabályok által előírt, rendszerint rövid határidőre megszülessenek.” De mi lehet ennyire sürgős? Vélhetőleg a ligetprojekt. A Városligetbe tervezett új múzeumi negyednek már az átadás 2018-as határidejét is kijelölte a kormány. A minisztereket pedig felszólította a szükséges források – jelen állás szerint 150 milliárd – biztosítására. A rendelkezésre álló négy év pedig meglehetősen szűkös a liget teljes átszabásához. Egy esetleges rendeletalkotási mizéria semmiképpen nem fér bele.

Távlati kilátások – Tarlós István a felújított Erzsébet téri Kulturális Központ és Park, valamint a megújult Design Terminál átadásán, március végén
Távlati kilátások – Tarlós István a felújított Erzsébet téri Kulturális Központ és Park, valamint a megújult Design Terminál átadásán, március végén
Szigetváry Zsolt / MTI

A parlament tavaly decemberben fogadta el a Városliget-törvényt, amelyben sok más mellett az is szerepel, hogy a fővárosi önkormányzatnak idén június 30-ig kell megalkotnia a Városligetre vonatkozó építési szabályzatot, amelynek tartalmát „a kormány által meghatározott program determinálja”. A rendelet megalkotásakor sem Zugló településrendezési terveit, sem az idevágó fővárosi szabályozást nem szükséges figyelembe venni. A Hungária körút – Kacsóh Pongrác út – Hermina út – Ajtósi Dürer sor – Dózsa György út, valamint a vasút által határolt terület beépítésekor tehát csak a Városliget most készülő építési szabályzata számít.

 

Az új helyi építési szabályzat a hatálya alá tartozó terület felhasználásával és beépítésével, továbbá a környezet természeti, táji és épített értékeinek védelmével kapcsolatos, a telkekhez fűződő sajátos helyi követelményeket, jogokat és kötelezettségeket állapítja meg. A rendelet megalkotásánál Budapest hosszú távú városfejlesztési koncepcióját, a fővárosi integrált településfejlesztési stratégiát, illetve a mindenkori hatályos településrendezési eszközöket sem kell figyelembe venni. A kormány szabad kezet adott a fővárosnak a rendeletalkotáshoz, cserébe hasonló engedékenységet vár. De még ennél is hangsúlyosabb a júniusi határidő.

A rendeletet az eredeti menetrend szerint az önkormányzat várostervezési cége – Budapest Főváros Városépítés Tervező Kft. – alkotja meg, társadalmi vitára bocsátják, a beérkezett véleményeket összegzik, majd a Fővárosi Közgyűlés szavaz róla, miközben a szükséges helyeken módosítja Budapest településszerkezeti tervét. Így történt ez legutóbb Újpest építési szabályzata kapcsán. S így kellene lennie a Városliget esetében is. Ehhez pedig közgyűlési jóváhagyás kellene. Az építési törvény értelmében június végéig új településszerkezeti tervet kellene alkotni, de addig a jelenlegi hatályos.

Az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy a kormánypárti többség mindent megszavaz, ami elé kerül, így esély sincs rá, hogy a rendeletalkotási folyamat elakadjon. A fővárosi Fidesz azonban minimális kockázatot, illetve konfliktust sem kívánt vállalni a közelgő önkormányzati választások előtt, így a módosításával a főpolgármesterre ruházott át néhány építésügyi igazgatási feladatot. (Az ellenzék szerint az SZMSZ módosítása, a főpolgármesteri, jegyzői és bizottsági hatáskörök bővítése csupán egyetlen célt szolgál: lehetőség szerint egyetlen közgyűlést se kelljen összehívni a voksolás előtt. Így a döntések a nyilvánosság kizárásával születnek.)

A ráruházott hatáskör révén Tarlós István ezentúl egy személyben adhat ki fővárosi hozzájárulást építési övezetek megállapításához, a fővárosi keretterv módosítása nélkül. Mindemellett a főpolgármester kezdeményezi ezentúl az építési szabályzat készítését Budapest teljes családi házas övezetén kívüli – a Róbert Károly – Hungária – Könyves Kálmán körút – Rákóczi híd – Hamzsabégi út – Karolina út – Villányi út – Budaörsi út – Alkotás út – Krisztina körút – Széll Kálmán tér – Margit körút – Török utca – Frankel Leó utca – Bécsi út – Vörösvári út – Árpád híd határolta – belső területére. Tarlós maga dönt a kerületek fővárosi településszerkezeti tervének módosítására vonatkozó javaslatairól.

Budapest főépítészének, Finta Sándornak a véleményére is kíváncsiak lettünk volna az ügyben, de a főosztályon kapott tájékoztatás szerint jelenleg külföldön tartózkodik. Korábban azt mondta, hogy a múzeumi negyed kialakítására készült alternatív koncepció miatt nem kellett volna felülírni a jelenlegi szerkezeti tervet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.